Ez az elfelejtett filmek blogja.

Olyan a rég- és közelmúltban, vagy akár napjainkban készült filmek ezek melyeknek roppant kicsi az esélye arra, hogy belátható időn belül meg- vagy újranézhetőek legyenek nálunk valamely televíziós csatornán vagy magyar nyelvű dvd-n.

Olyan filmeket válogatok, melyeket valamilyen – jóllehet meglehetősen szubjektív – szempontból érdekesnek tartok. Talán mások érdeklődését is fölkeltem irántuk.

A filmeket időnként, muszáj újranézni.
Biztonságosan kell mozognunk abban a közegben is, amely nem a kortárs film nyelvén íródott.
Csak akkor derülhet ki, hogy vannak filmek, amik kimaradtak ugyan a filmtörténeti értékelésekből, de ma is használható információt hordoznak számunkra és vannak filmek melyek elismert mesterművek, mégis reménytelenül eljárt felettük az idő.

Igyekszem havonta egy filmet bemutatni. Mindegyik film letölthető, magyar felirattal.
Ez az én elveszett mozim.
Jó mozizást!



2012. december 16., vasárnap

Csuk és Gek



    Néhány hónapja megkaptam Gajdar „téli meséjének” a Csuk és Geknek feliratait. Úgy gondoltam, a filmnek helye van a blogon, de én magam nem szívesen vágtam volna bele a hozzá kapcsolódó bejegyzés megírásába. Szerencsére maga a fordító, „aljona”  volt az aki vállalkozott erre. Az elmúlt napokban készült el, így most felkerülhet a blogra az első, ám reményeim szerint nem az utolsó írás, amelyet nem én írtam. Talán nemcsak nekem, de nektek/önöknek is örömet okoz.


„Az élet pedig, elvtársak… nagyszerű volt”. – Ezekkel a szavakkal végződik Arkagyij Gajdar orosz ifjúsági író és vöröskatona 1936-ban írt elbeszélése, A kék csésze. A kis olvasó, aki abban a szerencsében részesült, hogy édesanyja megvette neki a Kispajtások Mesekönyve soron következő füzetét (ára: 2 Ft), joggal érezhette így - hiszen olyan világról olvasott, ahol a gyerekeket szerető gondoskodás és figyelem veszi körül, világuk ép és tele van érdekes felfedeznivalóval, és ahol a legfontosabb – a megbocsátás és egymás őszinte szeretete. Csak jóval később, már felnőtt fejjel eshetett gondolkodóba az 1936-os évszám láttán…
A történet – a gyermeki lélek kitűnő ismerője, Gajdar más elbeszéléseinek társaságában – szerencsére sok magyar kiadást megért. A Szovjetunióban filmre vitt Gajdar-elbeszélésekből, melyek Sztálin halála, 1953 márciusa után kerültek a mozikba, és melyeken paradox módon érződött az „olvadás” atmoszférája (Csuk és Gek, 1953, Füst az erdőn,1955; A dobos története, 1955; A grófi romokon, 1958),. hozzánk is eljutott az 1939-ben íródott és 1953-ben filmre vitt Csuk és Gek.
A film hatalmas siker volt a Szovjetunióban, a kis nézők tömegei elárasztották a mozik nézőtereit. Hatása, vonzereje – bár minden jelenetében kiütközik a nevelő szándék – ma is töretlen. Ez nemcsak nosztalgia. Ma is vágyunk arra, hogy a világot - még ha csak alig egy órára, két kisfiú szemével nézve is - szépnek, jónak, szerethetőnek lássuk.

Gyerekek Moszkvában 1950 telén
Azokat, akik a háború alatt gyerekeskedtek Moszkvában, a film inkább a háború utáni évekre emlékezteti, mint a 20-as évek végére, a 30-as évek elejére. Az emlékekben megszépülnek az akkori szűkös körülmények, a zsúfolt társbérletek, a fatüzelésű kályhák, az utcai vízvezetékkút. „Éltünk és egészségesek voltunk. Az emberek türelmesek, segítőkészek voltak egymás iránt, az utcán, a kapualjakban nem kellett támadásoktól tartani, és az ország bármely részében barátságos arcok fogadták az embert...” A film jóságot, pozitív érzelmeket közvetítő képkockái a boldog gyerekkort idézik az idősebb nézőkben.
 „-Régebben Újévkor mindig vetítette a tévé, de már régen eltűnt a képernyőről. Pedig annak idején , jó húsz éve, hogy élveztük mind a két „peresztrojka utáni” kisgyerekemmel… bár láthatnák a mai gyerekek is!” – írja a film rajongóinak fórumán egy, valószínűleg az idősebb nemzedékhez tartozó néző.

A kulcsszó: a hazaszeretet mindig és mindenütt, a nap minden percében. Ez tartja vissza a geológus családapát, hogy gyakrabban lássa családját: egy kutatócsoport vezetőjeként a távoli Szibériában dolgozik. Számára első a munka.
A hétéves, már írni tudó Csuk és öccse, a hatéves Gek sokat van egyedül. A két eleven kisfiút a szép mama egyedül neveli „a távoli, óriási nagy városban, amelynél szebb tán nincs is a világon” – ez a város természetesen Moszkva, melynek „tornyai fölött éjjel-nappal ragyognak a vörös csillagok” (Szőllősy Klára fordítása). Minden szép és jó, az élet rendezett, csupa boldog várakozás.
Lakásbelső egy moszkvai folyóiratból, 1949
A hó a ház előtt el van takarítva, a lépcsőház tiszta, a polgári kényelemmel berendezett otthonban (nem társbérlet!) ott áll az elmaradhatatlan zongora, az emberek kedvesek: az ismerős postás bácsinak még arra is van ideje, hogy kicsit nevelje a zilált ruházatú csemetéket, de ugyanilyen türelmes a távirathordó kisasszony, a vonatkísérő, az álmukból felvert utasok a hálókocsiban, a szófukar, de segítőkész fuvaros – rézbe vésett arcvonásaival mintha az orosz mesék lapjairól lépett volna elő -, a mogorva, de aranyszívű telepőr…Csuk és Gek nagyon is jól tud különbséget tenni a jó és a rossz – a rosszaság – között, az apjukkal való várva-várt találkozás és az utazás izgalma mégis elfojtja a kitörni készülő vallomást: a magas hóban eltűnt az ablakon kidobott távirat, melynek tartalmát még senki nem ismerte…..
Az édasapához látogatóba érkező kis családot ezért nem várja senki sem a parányi szibériai vasúti megállóhelyen, sem a néptelen kutatóállomáson. Az apa főnöke utasítására egy hétre a tajga egy távolabbi pontjára ment munkatársaival, sürgős feladattal.
Jelenet a filmből
Az asszony és a gyerekek azonban nem maradnak teljesen magukra: ahogy a vonaton, itt is önzetlen és  áldozatkész mindenki, akivel csak találkoznak. A szokatlan körülményekkel, a fenyegető természeti erőkkel küszködve rendet, harmóniát teremtenek maguk körül, és feldíszített karácsonyfával, igazi „tajgai szépséggel” fogadják a végre-valahára hazatérő kutatókat. Az Újév első pillanatait váró ünnepi hangulatban énekli el Gek rögtönzött, híres dalocskáját, mely a hajdani nézők emlékezetében a hazaszeretet apoteózisa lett. A Kreml Szpasszkij tornyán megszólal a harangjáték, majd az óra lassan ütni kezdi a tizenkettőt…Kétségünk sem lehet afelől, hogy hőseink életében egy ugyanilyen boldog, munkával, küzdelmekkel teli, de boldog új év kezdődik.

 „- A kommunista ideológiáról, Gajdarról vitatkozhatunk, míg bele nem fáradunk – olvassuk egy néző hozzászólásában -, de hol találni manapság még egy ilyen igazán remek, gyerekeknek szóló filmet? És a film végén az a dalocska úgy magával ragadja az embert…még ma is kívülről tudom…Vagy talán baj, ha arról szól, hogy a gyerekek szeressék a hazát? Akár jó, akár mostoha….”-teszi hozzá kicsit rezignáltan.
Gajdar elbeszélésében a hazaszeretet mellett feltűnik még a lankadatlan éberség mozzanata is: a gyerekek a vonatablakból egy hatalmas, vassal borított páncélvonatot látnak, melynek parancsnoka „áll és várja, nem kap-e parancsot Vorosilovtól, hogy rohamra induljon valaki ellen”. Az elbeszélésbe beleillik, ha egy pillanatra eszünkbe jut az 1939 novemberében indított szovjet-finn „Téli háború”. A filmből ez a jelenet kimarad, helyette falvakat, füstölgő gyárakat, ipari létesítményeket látnak a gyerekek.
A Csuk és Gek már a szovjet gyermekfilmművészet felvirágzása, aranykora, az „olvadás” idején jelent meg.a filmvásznon. A gyermekirodalom, miközben fáradhatatlanul fedezett fel új meg új neveket, továbbra is bőkezűen megosztotta a filmművészettel kitűnő - régi és új -„ősforrásait” . Sok más mellett ekkor jelent meg Arkagyij Gajdar elbeszélései nyomán a Csuk és Gek (1953), a Füst az erdőn (1955), A dobos története (1955), A grófi romokon (1958).

Gyerekkönyv címlapja, 1931
A szovjethatalom első lépéseitől kezdve gyorsan és céltudatosan felállította működési mechanizmusát – ehhez hozzátartozott a gyermekekre fordított gondos figyelem is: mindennél ékesebben mutatta, hogy szándéka szilárd, tartósan akar berendezkedni. Akár színházról, kiváló szovjet írók – közülük sokan a 20-as években a gyermekirodalom berkeiben találtak menedéket – ifjúsági regényeiről vagy ifjúsági filmekről volt szó, a szovjethatalom azt sugallta a kis nézőknek: a kommunizmus ügyéért dicső és hősies a győzelem, szép a halál.
A szovjet gyermekfilm kezdettől fogva az új ember, a kommunista társadalom építője, a szovjet Haza állampolgára nevelésének hatékony eszköze volt. A hazaszeretetre nevelés nemcsak az iskola és az úttörőszervezet, hanem az irodalom és a művészet, különösképpen pedig a filmművészet legfontosabb feladata is volt.
1924-ig alig jelent meg gyerekfilm a szovjet mozivásznakon – az igényeket a nyugati kommerszfilmek elégítették ki. Az állam azonban gyorsan felismerte, hogy a tizedik múzsa kiválóan alkalmas agitációs és propagandacélokra. Az irányvonalnak megfelelő, szigorúan ellenőrzött, túlnyomórészt úttörő tematikájú gyerekfilmek érthető módon gyorsan és véglegesen feledésbe is merültek – hiszen a korabeli pedagógiai elméletek szó szerint hadat üzentek a gyermeki képzeletnek, az önfeledten játszó gyerek negatív figura volt, szemben a derék úttörőkkel, aki a társadalom számára hasznos dolgokkal foglalkoztak.
Az iskolán kívüli népművelő munka minden erőfeszítése arra irányult, hogy a szovjet gyerekek élete ne csak érdekes legyen, hanem annak minden mozzanatát hassa át az ideológia; boldognak érezzék gyerekkorukat, de tudják, hogy kinek kell ezért hálásnak lenniük.
Dicsőség szeretett hazánknak
A tartósan megszilárdult ideológia csak később, 1935 körül vezényelt „pihenj”-t a gyermekfilmművészetnek, s ettől kezdve kifinomultabb, ravaszabb módszerekkel igyekezett a gyermeki tudathoz férkőzni.Megjelentek a hazai tudományos-fantasztikus filmek és kalandfilmek, részben külföldi klasszikusok nyomán. A játékos, kalandos elem a forradalomról és a polgárháborúról szóló filmekben is érvényre jutott. A gyermekszereplők jelenléte mintegy jelképes értelmet adott a cselekménynek, a katonai összecsapások kiélezték a drámai feszültséget, a győzelem romantikája felpezsdítette a nézők szívét. Nem egy filmrendező ebben a közegben talált magára. Margarita Barszkaja új, játékos munkamódszerei jóvoltából a gyermekszínészek teljesen felszabadultan, fesztelenül játszottak.
Sokatmondó tény, hogy az 1930-as évek szovjet „felnőtt” filmjei rendkívül népszerűek lettek a gyermeknézők körében. Egyrészt a hazai mozikból szinte teljesen eltűntek a külhoni filmek, melyek részaránya a filmforgalmazásban az 1920-as években igen magas volt. Másrész a szovjet film az 1930-as évek vége felé - az erősödő totalitarizmus ideológiája által megcélzott – infantilis tudathoz szólt, és mind jobban az egyértelműségre törekedett.
Magát a „szovjet valóságot” úgy tálalták, mint valóra vált mesét – nem véletlen, hogy Alekszej Tolsztoj Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai című meséjének színpadi változatában a szereplők a bűvös ajtó mögött a „CCCP” feliratra bukkannak.

A 85 éves Vasziljeva
A mama alakítója, a ma 87 éves Vera Vasziljeva a vele készített tévéinterjúban elmondta: úgy emlékezik vissza a filmre, mint valóságos mesére, miközben a valóságban egészen másfajta események zajlottak... A forgatás is igen jó légkörben folyt – emlékezett.

A gyermekfilmek száma a háború alatt csökkent ugyan, de mivel az ideológia fontos előretolt hadállása volt, egy év sem telt el új film megjelenése nélkül. E filmek többsége, jóllehet mindenütt jelen volt az ideológia, bajtársiasságra, önfeláldozásra, kötelességtudatra, hazaszeretetre, valójában a legszebb emberi tulajdonságokra nevelte a serdülőket.
A háborús évek mesefilmjeit hazafias szellem hatotta át, melyekben a sötét erők irdatlan, gonosz hordái fölött a Jó és az Igazság vitéz erői győzedelmeskednek. A Nagy Honvédő Háború idején a gyerekek elsősorban úgy jelennek meg, mint akik a frontokon és partizánosztagokban harcolnak, önfeláldozó munkával segítik a frontot a hátországban – de itt kell megemlíteni, hogy a „háborús” gyermekfilm „a hazáért és a haza nevében” végrehajtott gyermeki hőstett és vértanúság megjelenítésével a szovjet mitológia egyik legsötétebb fejezetébe írta be nevét…
Zina Portnova, a Szovjetunió Hőse
A háború után a filmgyártás mélypontra esett vissza, csak szórványosan jelent meg egy-egy gyerekfilm is. A háborús és hazafias tematika azonban változatlan maradt (Szergej Geraszimov kétrészes filmje, Az ifjú gárda). De feltűntek már olyan nagysikerű mesefilmek és kalandfilmek is, amelyekben nem szerepelt a háború, majd Ptusko Szadko-ja 1953-ben megnyitotta a filmre vitt históriás énekek és népművészeti alkotások sorozatát. A mesefilmekre nem sajnálták a pénzt, hatalmas anyagi ráfordítással készültek, sok tízezer statisztát és hátaslovat megmozgatva. E filmek nagy része nemcsak az ifjúsági matinékon, hanem a széleskörű forgalmazásban is hatalmas siker volt.

A nosztalgiázó nézőket – legyenek idősek vagy már nem egészen fiatalok – változatlanul érdekli, hogyan alakult a két kis főszereplő további élete. Hol él, mivel foglalkozik ma a gondos, gyűjtőhajlamú Csuk és a kicsit élhetetlen Gek, aki dalokat tudott énekelni?

Gek, Andrej Csilikin
A Moszkovszkij Komszomolec c. lap 2004. január 24-i számában interjút közölt a véznácska, göndörhajú Gek alakítójával, az 1946. október 9-án született Andrej Georgijevics Csilikinnel.
Ebből idézünk:
- Gyakran gondolok a forgatásra, hiszen ez volt egyetlen filmszerepem életemben. Kisgyerek voltam, alig töltöttem be hatodik évemet.Akkoriban rendezőasszisztensek járták az iskolákat, ifjú tehetségeket kerestek. Egyszer a mi osztályunkba is benézett a Csuk és Gek c. film rendezőasszisztense, és valamilyen csoda folytán rajtam állapodott meg a tekintete. Pedig nem volt rajtam semmi feltűnő  – alacsony, jelentéktelen gyerek voltam. Mégis azonnal behívtak próbákra a Gorkij Filmstúdióba.
- Sok gyerek volt a próbákon?
- Nem fogja elhinni: a filmstudióban annyi volt a gyerek, hogy egy tűt sem lehetett leejteni.Később megtudtam, hogy több mint kétezer gyereket hallgattak meg.
- Önnek, mint egészen zsenge korú színésznek, bizonyára tetszett a filmstúdióban uralkodó légkör?
- Azt nem mondanám. Igen nehéz körülmények között dolgoztunk. Először, a filmeket akkoriban gyakorlatilag nem szinkronizálták, ezért saját szerepeinket saját magunknak kellett hangosítanunk, ez igen sok erőfeszítésbe és időbe került. Másodszor, a stúdióban rettenetes volt a hőség a nagyteljesítményű reflektorok miatt. Folyt rólunk a veríték, hiszen téli időszakot forgattunk, és Csukot meg engem úgy felöltöztettek, mintha az Északi-sarkra mennénk. Meleg kabát volt rajtam, sapka, nemezcsizma, gyapjúkesztyű.
- A hatéves kisfiút a szülei nyugodtan elengedték erre a nehéz munkára?
- A külső felvételekre mindig elkísért a mamám, ő akkoriban nem dolgozott. Különben nem kellett aggódni értünk.Minden nap a kapunk elé gördült egy autó a filmstúdióból, és a sofőr elvitt bennünket a felvételekre. Úgyhogy gyalog egy lépést se kellett tennünk. Gyakran előfordult, hogy váratlan időpontban hívtak be, de mi fel voltunk készülve erre.
- Andrej Georgijevics, hogy alakult az élete a forgatás után? Játszott még filmben?
- Hívtak, de nemet mondtam. Nem volt kedvem többet filmezni. Meg aztán őszintén szólva, nekem nem tetszett a film, elégedetlen vagyok a munkámmal.A Csuk és Gek bemutatója után néhány évig gyerekfilmeket szinkronizáltam.Ebben az időben zeneiskolába jártam. A zeneművészeti főiskola elvégzése után iskolákban tanítottam, a Gnyeszinkában (a Gnyeszini Zenei Intézetben) dolgoztam. Most közönséges állami tisztviselő vagyok, minisztériumban dolgozom. Két fiút nevelek. Úgyhogy ugyanolyan átlagember vagyok, mint bárki más.
- Tartja a kapcsolatot filmbeli kollégájával, Csuk alakítójával?
- Jurij Csucsunovval régebben gyakran hívtuk egymást, tartottuk a kapcsolatot. De tíz éve láttuk egymást utoljára. Azután ő elköltözött és az új telefonszámát nem hagyta meg.Ő maga nem hív. A film tavaly volt 50 éves, megpróbáltam felkutatni Jurkát, de nem sikerült.
Andrej Csilikin 2008. december 12-én elhunyt.
Az ő fórumán fórumán szerepel az a bejegyzés, melyben Valerija I. (Moszkva) ezt írja:
„A dalt a filmben nem a kisfiú énekelte, hanem édesanyám barátnője, Ada Kahn – akkor még egészen kicsi lány -, ma Svédországban él.”

Csuk, Jurij Csucsunov
A kövérkés, hirtelenszőke Csuk megszemélyesítője, Jurij Csucsunov – 17 éves unokája, a Sztupinóban élő Alekszandr Csucsunov közlése szerint – 63 éves. Egy 3 évvel ezelőtti fórumbejegyzés szerint a szövetségi tengeri és folyami szállítási ügynökségnél dolgozik mint mérnök. Állítólag nem szívesen beszél a filmről. Ami elmúlt, az elmúlt – mondja.
Jurij Csucsunov feltűnt még Alekszandr Dovzsenko Dal a tengerről c. filmjében, Mihajlik szerepében. A filmet a rendező halála miatt felesége, Julija Szolnceva fejezte be.
„Ez a film soha nem öregszik” – állapítja meg álmélkodva egy rajongó. Látnunk kell, hogy mi is higgyünk neki. Ideológia ide vagy oda – ez a film nem áldozatos munkát, vértanúságot kér kis hőseitől, akik kezében minden játékká válik: a cukorkás papír, a csókatoll, a töltényhüvelyből készült ceruzavédő, egy hányódó csapda rozsdás rugója – hanem „csak” feltétlen hazaszeretetet, hűséget, kötelességtudatot, őszinteséget, becsületet.
Örökzöld, valóban.


 



 
Csuk és Gek (Чук и Гек)
szovjet, fekete-fehér, feliratos, 45 perc
Gorkij Filmstúdió, 1953

Rendezte – Ivan Lukinszkij
Forgatókönyv – Viktor Sklovszkij
Fényképezte – Georgij Garibjan
Zene – Anatolij Lepin

Bemutató: 1953. június 2.

Szereplők:

Csuk – Jurij Csucsunov
Gek – Andrej Csilikin
A mama – Vera Vasziljeva
A papa – Dmitrij Pavlov
Az őr – Nyikolaj Komisszarov
A fuvaros – Mihail Trojanovszkij
A postás - Alekszandr Szasin-Nyikolszkij
A táviratkézbesítőnő –Jekatyerina Szavinova
A vonatkísérő – Alekszandr Grecsanij
Mikola Tyerentyics, utas a vonaton – Nyikolaj Szvetlovidov
Utas a vonaton – Marina Gavrilko

A geológiai expedíció tagjai:
Viktor Avgyusko
Borisz Bityukov
Oleg Golubickij
Radner Muratov
Ivan Rizsov

Narrátor:
Nyikolaj Litvinov


A megemlített filmek és elbeszélések:

A kék csésze (Голубая чашка) 1936
Füst az erdőn (Дым в лесу) 1955
A dobos története (Судьба барабанщика) 1955
A grófi romokon (На графских развалинах) 1958
Dal a tengerről (Поэма о море) 1958
A halhatatlan Kascsej (Кащей бессмертный) 1945
Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai (Золотой ключик, или Приключения Буратино) 1936
Timur és csapata (Тимур и его команда) 1940
Szadko (Садко) 1953

Linkek:

jelszó: kinok55