Ez az elfelejtett filmek blogja.

Olyan a rég- és közelmúltban, vagy akár napjainkban készült filmek ezek melyeknek roppant kicsi az esélye arra, hogy belátható időn belül meg- vagy újranézhetőek legyenek nálunk valamely televíziós csatornán vagy magyar nyelvű dvd-n.

Olyan filmeket válogatok, melyeket valamilyen – jóllehet meglehetősen szubjektív – szempontból érdekesnek tartok. Talán mások érdeklődését is fölkeltem irántuk.

A filmeket időnként, muszáj újranézni.
Biztonságosan kell mozognunk abban a közegben is, amely nem a kortárs film nyelvén íródott.
Csak akkor derülhet ki, hogy vannak filmek, amik kimaradtak ugyan a filmtörténeti értékelésekből, de ma is használható információt hordoznak számunkra és vannak filmek melyek elismert mesterművek, mégis reménytelenül eljárt felettük az idő.

Igyekszem havonta egy filmet bemutatni. Mindegyik film letölthető, magyar felirattal.
Ez az én elveszett mozim.
Jó mozizást!



2011. május 14., szombat

Boldog napok

Ez vagyok én.
A nyíl pálcikaemberre mutat, a gyerekrajzzá átváltozott sivár szentpétervári utca egyik kapualjában. Aztán sötétség.
Ebből a sötétségből „születik meg” hősünk, hogy aztán név, emlékek és kapcsolatok nélkül, szinte gyermekként bolyongjon Pityer utcáin. Lepusztult lépcsőházak lepusztult lakásaihoz kapaszkodik fel, járja végig egy kísértetváros végtelen tereit és mocskos pincéit, s veszít el mindent újra maga körül, hogy visszajusson oda, ahonnan a történet elején elindult. De nincs többé ujjászületés. Marad a gyerekrajz a nyíllal.
Ez vagyok én.

Alekszej Balabanov 2008-ban
A „Boldog napok” Alekszej Balabanov első teljes hosszúságú játékfilmje. Ezt megelőzően már készített néhány rövidjátékfilmet és nem-fikciós filmet Moszkvában, a Felsőfokú Rendezői Tanfolyamon. Ott írta ezt a forgatókönyvet Samuel Beckett művei (elsősorban „A játszma vége”) felhasználásával, amit aztán bevitt az Első filmműhelybe és megkapta vele Alekszej German (az „Ellenőrzés az utakon”, a ”Barátom, Ivan Lapsin”, a „Hrusztaljov, a kocsimat!” és még jónéhány kiváló film rendezője) produceri támogatását.
Balabanov becketti figurákkal népesíti be lepukkant városát. Nemcsak kilátások, hanem a változtatás vágya nélkül élnek, közömbösen saját sorsukkal szemben. Közöttük botladozik, „igyekszik felnőni” a főhős, fejébe húzott kalapjával, kabátja szárnya alatt egyetlen „holmijával”, egy zenedobozzal. Ha azt mondják, menj el - elmegy, ha azt mondják, maradj - akkor marad. Esélye sincs, hogy megvédje magát, hogy túlélje a „nagy áradást”.
Hogy a filmnek mennyi köze van - a néhány átvett mondaton kívül - Becketthez, ha van egyáltalán, megoszlanak a méltatók véleményei.
De nem tudom nézte-e már valaki városfilmként a „Boldog napokat”.
Pedig városfilm ez. Persze nem azokra a film-kolligátumokra gondolok, amelyekben jónevű és kevéssé ismert rendezők próbálják eladni közhelyeiket egy-egy nagyváros pecsétjével hitelesítve, hanem Vertov, Moholy-Nagy, Ruttmann, Cavalcanti vagy akár Fellini, Wenders filmjeire. Azokra a filmekre, ahol a nagyváros, ha nem is mindig fő-, de mindenképpen meghatározó szereplő. A nagyváros, amely szinte egyidőben született a filmművészettel és amely a modern társadalom, a fejlődés, a dinamizmus, a szabadság jelképéből röpke hatvan-hetven év alatt a társas magány, a kilátástalanság, a pusztulás szinonímájává vált.

Szentpétervár éppen a film készítése idején kapja vissza régi nevét és alakul vissza hős városból Pityerré. Szergej Asztahov kamerája egy üres városban követi nyomon hőseit. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy a város topográfiája felismerhető legyen, de alkalmanként megmutat egy utcanévtáblát, teret, egy híd ívét.
A leomló falak mögött lakásoknak nem nevezhető huzatos helyiségek, bűzös társbérletek és egykor jobb napokat látott paloták döbbenetes belsői tárulnak fel, ahol még bámulnak ránk a fehér szárnyú angyalok a lépcsőházakban, de az utcák már kihaltak.
Egy nagyváros, amely „már régen megette lakóit és nem csak megette, de sikeresen meg is emésztette őket, míg ők csak álmodtak a levesről galuskával és petrezselyemmel.”
„Ilyen Pityert még nem láttunk a vásznon. Szinte kihalt, majdnem mint a kiürítés, vagy a blokád után, nagyon hasonlít az avantgard korszak képzeletbeli városára - Samuel Beckett városa ez vagy a fiatal Buñuelé. (…) A „Boldog napok” fáradt szomorúsággal beszél a kultúra kiüresedéséről. De nem forradalmi, hanem inkább konzervatív hangon, mint a késői Visconti (elég furcsa ez egy fiatal filmrendezőtől)” – írta Andrej Plahov, kortárs rendezőkkel foglalkozó munkájában.
Ez a város mindent megtagad hőseitől s nekik „nincs többé hová menni”.

Viktor Szuhorukov
Balabanov a főszerepet Viktor Szuhorukovra bízta. A színész 1978-ban végzett a GITISZ-ben, a moszkvai színiakadémián, de egy rövid leningrádi időszak után alkoholproblémái miatt el kellett hagynia a pályát. Csak a 80-as évek közepén tért vissza a színházba, filmen pedig igazán komoly feladatot először 1989-ben kapott, Jurij Mamin „Pakompartosok” c. vígjátékának főszerepét. Kemény ijesztő karaktert játszott, a nézők meglepődtek, honnan került elő ez a kopasz, elálló fülű, őrült tekintetű figura.
Aztán találkozott Balabanovval.
„... bent jártam a Lenfilmben - hívhatja ezt véletlennek, balesetnek, csodának vagy akárhogy - mentem és pont abban a teremben, épp abban a pillanatban, ott ült Belszkaja a casting director, leánykori nevén Szuhorukova (az interjúból nem derült ki miféle kapcsolatban van Szuhorukovval), és mellette egy megnyírt srác, aki úgy nézett ki, mint egy sündisznó. És hirtelen ez a Belszkaja azt mondja: „Gyere már ide!” Odahív engem ehhez a fiatalemberhez, és így szól: „Ő Alekszej Balabanov”.
Balabanov akkor épp valami német támogatású filmkurzuson volt és felajánlotta, hogy kipróbál engem a „Boldog napok” főszerepében. Odaadta a forgatókönyvet, elolvastam, találkoztunk és azt mondtam: „Hűha, Les, egy szót se értettem belőle, de valahogy nagyon izgalmasnak, érdekesnek tűnt.” Úgy látszik, tetszett neki a válasz, mert behívott egy próbafelvételre, és minden sikerült. A találkozóm Alekszej Balabanovval sorsszerű volt. A filmjeivel megcsinált engem én meg segítettem neki.” Később is gyakran szerepelt Balabanov filmjeiben, „A kastély”-ban, a „Szörnyekről és emberekről”-ben vagy a „Fivér”-ben.

Anzselika Nyevolina
A hősnőnek Anzselika Nyevolinának ez volt az első játékfilmje. Hét évvel később szerepelt a „Szörnyekről és emberekről” c. Balabanov filmben is, közben pedig Alekszandr Rogozskin „Élet egy idiótával” c. filmjében. (Rogozskin rendezte a nálunk is vetített „A kakukk”-ot, mely valami számomra érthetetlen okból a „Kiskakukk” magyar címet kapta.) Balabanov 2007-es filmjében, „A 200-as szállítmány”-ban pedig Artyom professzor feleségét alakította.
Egyébként az 1999-ben elhunyt Alekszandr Gyemjanyenko nevelt lánya. Gyemjanyenko igen kedvelt színész volt, ha még valaki emlékszik a 60-as 70-es évek itthon játszott szovjet filmvígjátékaira, őt láthattuk „Az I akció” és „A kaukázusi fogolynő” Surikja, vagy a „Halló, itt Iván cár!” mérnök-feltalálójaként. (Egyébként Bulgakov „Ivan Vasziljevics” című drámája nyomán készült, orosz címe „Ivan vasziljevics foglalkozást vált” és Leonyid Gajdaj rendezte.)

És hát, a rendező:
„Ez az ember vagy nem normális, vagy valami nagyon fontosat akar közölni csak nem sikerül neki” – írta valamelyik filmje kapcsán egy rosszmájú orosz kommentelő.
Talán a leginkább megosztó rendező hazájában. Imádják vagy utálják, de írnak róla, minden új filmje indulatokat kavar.
Ahogy a „szent szörnyetegek”-ről, róla is legendák terjednek, amelyeket szívesen erősít meg interjúiban. Hogy aszociális, semmit sem tud a pénzről, a kortársakról, csak ritkán hagyja el a házat, de ha kimegy, akkor mindig csíkos trikóban és sötét szemüvegben.
Hangzatos, de néha meglehetősen lapos kijelentéseit szeretik idézgetni („A filmet, melyet szavakkal el lehet mondani, nem érdemes leforgatni.”)
Bennem a későbbi filmjei, meglehetősen vegyes érzelmeket keltenek.
De ezt a filmjét szeretem. Azt gondolom, jó.


Boldog napok (Счастливые дни)

Rendezte: Alekszej Balabanov
Forgatókönyv: Alekszej Balabanov
Fényképezte: Szergej Asztahov
Lenfilm, Első és Kísérleti Filmek Stúdiója, „Partner” Ügynökség, 1991
Bemutató: 1992. február

Szereplők:
Viktor Szuhorukov
Anzselika Nyevolina
Jevgenyij Merkurjev
Nyikolaj Lavrov
Alekszej Oljennyikov

A megemlített filmek:
Ellenőrzés az utakon - Проверка на дорогах (1971-85)
Barátom, Ivan Lapsin - Мой друг Иван Лапшин (1984)
Hrusztaljov, a kocsimat! - Хрусталёв, машину! (1998)
Pakompartosok - Бакенбарды (1990)
A kastély - Замок (1994)
Szörnyekről és emberekről - Про уродов и людей (1998)
Fivér - Брат (1997)
Élet egy idiótával - Жизнь с идиотом (1993)
A kakukk - Кукушка (2002)
A 200-as szállítmány - Груз 200 (2007)
Az I akció - Операция «Ы» и другие приключения Шурика (1965)
A kaukázusi fogolynő - Кавказская пленница, или Новые приключения Шурика (1967)
Halló, itt Iván cár! - Иван Васильевич меняет профессию (1973)


A linkek:
http://www.embedupload.com/?d=35B3HYEOHZ
http://www.embedupload.com/?d=7XGNABZAFY
http://www.embedupload.com/?d=4YYSGXU1KJ
http://www.embedupload.com/?d=9BAUEBUWOZ
http://www.embedupload.com/?d=2YJSQ4MHQI
http://www.embedupload.com/?d=0SYYGBLIEX

2011. május 1., vasárnap

Integess a mamának!

Csak egy rövid közjáték a következő film előtt.
Ha már egyszer anyák napja van.
A 90-es években „orosz projekt” elnevezés alatt készült televíziós sorozat egy darabja. „Szocialnaja reklama”-ként vetítették. A sorozat darabjaiban a fiatal színészek mellett olyan hírességek is szerepet vállaltak, mint Nonna Morgyukova, Nyikita Mihalkov, Rimma Markova vagy Oleg Jefremov.
Ebben az egy perc, huszonöt másodperces darabban a katonát Alekszej Kravcsenko alakítja, a mamát pedig a „Barátom, Ivan Lapsin” vagy „A muzulmán” nagyszerű színésznője Nyina Uszatova.
A forgatókönyvet Pjotr Lucik írta (a „Peremvidék” rendezője, de Alekszej Szamorjadovval közösen írt forgatókönyveiről is lesz itt még szó), a rendező pedig Denisz Jevsztyignyejev. Ő annak a Jevgenyij Jesztyignyejevnek a fia, akire többek között a „Hurrá nyaralunk!” Dinyin elvtársaként is emlékezhetünk.



Boldog anyák napját!