Terefere

„Még túlságosan közel van hozzánk, hogy teljes nagyságát felmérjük Vaszilij Suksinnak. Ő is valahonnan ”Közép-Ázsia pusztáiról”, az Altáj-vidékről robbant be az orosz irodalomba (és filmművészetbe) ...”

Papp Ferenc írta ezt öt évvel Suksin halála után „Könyv az orosz nyelvről” című munkájában. Vjacseszlav Pjecuh egyenesen „az orosz irodalom utolsó zsenijének” nevezte.

A 60-as 70-es évek fordulóján az orosz vidéket realista, helyenként kritikus módon ábrázolni igyekvő „falusi próza” egyik képviselője volt. Emellett filmszínész, rendező.

Valóban az Altáj lábánál született, Szrosztki településen. Korai gyermek, apja akkor a 16., anyja a 18. évében járt. Sorsa a szűkebb környezetükben helyüket nem találó, a birodalom peremvidékéről óriási hendikeppel, maguk sem tudják merre induló fiatal embereké. (Ha még emlékeznek, hasonló helyzetből hasonló módon indult harmincegynéhány évvel később Alekszej Szamorjadov is.)

1943-ban a közeli Bijszk városában elkezdte a Gépkocsiipari Technikumot, de csak egy évet végzett el.

„A gépkocsiipari technikumot azért hagytam ott, mert nem értettem hogyan működnek a dugattyúk a hengerekben. Előadás közben pedig rám tört a vágy, hogy elkiáltsam magam amúgy kakas módra. Nagyszerűen tudtam utánozni a kakasokat.” – írta később kicsit hetykén, bár a döntésben inkább a kamaszfiú honvágya és a városi élet idegensége befolyásolta.

„A városi gyerekek nem szerettek minket, falusiakat, nevettek rajtunk és megvetettek bennünket.”

Hazament a faluba és a kolhozban dolgozott

Az ifjú Vaszilij Suksin

Anyja emlékei szerint már kamasz kamasz korában verseket faragott, a háború vége felé pedig rövidebb, humoros elbeszélések írásával is kisérletezett. Sőt nem csak az írással, hanem egyik-másik megjelentetésével is:

„Elküldte Moszkvába az első, a második és a következő küldeményt. Semmi. Aztán később véletlenül megtudtam, hogy mégiscsak érkeztek válaszok. Csakhogy nem hozzánk jutottak el, hanem egy azonos nevű távoli rokonunkhoz, az egyik nagybácsihoz, aki csősz volt. (…) Az öreg pedig nemigen boldogult a betűkkel. A maga sodorta cigarettához használta fel – rosszul álltunk akkor papírral. Az egyik csomagot magam is láttam, és bár a felét már elpöfékelte az a szörnyeteg, a maradékot sikerült erőszakkal kiragadnom a kezéből.”

(Lám, mintha rá is igaz lenne, amit Renáta Litvinova Szamorjadovról mondott, nem csak írta a különös történeteket, de meg is estek vele.)

Nem bírta sokáig otthon, nyakába vette az országot.

Dolgozott, amit lehetett – volt szobafestő tanuló, a kalugai öntöde építkezésén rakodómunkás, lakatos a vlagyimiri traktorgyárban, vasúti pályamunkás, állványozó.

Kalugából, Vlagyimirből – ezek már nem estek olyan messze a fővárostól – szabadidejében bejárt Moszkvába. Egyik ilyen moszkvai csavargása során elegyedett szóba egy kissé kapatos idősebb férfival, aki egykor maga is az Altáj-vidékről származott el, s rögvest egy kis baráti borozgatásra hívta meg otthonába az épphogy megismert fiatalembert.

„Azt, hogy ez az ember Ivan Pirjev, csak később a Filmfőiskolán tudtam meg – mesélte Georgij Burkovnak aki a „Tereferében” Viktort, az egyik útitársat alakítja. Amikor láttam, nem ismertem fel azonnal. Véletlenül jöttem rá, mert már láttam a feleségét: ráismertem, amikor beléptünk a lakásba. (...) A feleségéről ismertem fel Pirjevet. Amikor később néhányszor beszélgettem vele, ezt a találkozást nem hoztam szóba, szégyelltem...”

Aztán négy év a flottánál, majd újra a szülőfalu, újra a tanulás, hogy megszerezze az érettségit és közben maga is tanított orosz nyelvet és irodalmat a dolgozók falusi iskolájában. (Ez csak most hangzik furcsán, de az ötvenes évek elején vagyunk, egy istenhátamögötti szibériai faluban.) Mi több, ennek az iskolának igazgatója is lett és a kerületi Komszomol Bizottság titkára. (A helyi Pártbizottságban fényes jövőt jósoltak neki.)

1954-ben egy eladott tehén árából Moszkvába utazott, hogy felvételizzen a VGIK-re, az Összoroszországi Állami Filmfőiskolára.

A rokonság igazából úgy tudta, hogy a Történelmi-Levéltári Főiskolára felvételizik, de Moszkvába érve a papírjait a Filmfőiskolára adta be. Ezután átment a Történelmi-Levéltári Főiskolára és előadott egy mesét arról, hogy épp most szerelt le, az iratok a messzi Altáj-vidéken vannak, azokat még el kéne küldetni idős édesanyjával, de mire azok ideérnek...

A felvételi bizottság szíve megesett rajta, felvételizhetett (sikeresen), majd visszament és a Filmfőiskolán is vizsgázott.

Suksin pontosan tudta milyennek akarják látni, hogy valami falusi suttyónak, bolond Ivanuskának a szerepét várják tőle és bár önérzetét sértette, a cél érdekében eljátszotta. A bizottságban ülő Nyikolaj Ohlopkov megkérdezte:

„- Figyelj, csak földi! Hol dolgozik most Belinszkij? Moszkvában vagy Leningrádban?

(Belinszkij filozófus, irodalomkritikus volt a 19.sz. elején)

- Az a kritikusféle?

- Igen, az a kritikusféle.

- De hiszen mintha már meghalt volna...

Erre Ohlopkov várt egy kicsit, majd egészen komolyan így szólt:

- Mit nem mondasz?

Mindenütt nevetés tört ki...”

Ennek ellenére Suksin meg volt győződve, hogy Ohlopkovnak köszönheti a felvételét.

„Ő, a földim, Isten nyugosztalja, kierőszakolta hogy felvegyenek rendezőnek.” – idézte szavait barátja és későbbi operatőre, Anatolij Zabolockij.

Mások szerint bejutása Mihail Rommnak volt köszönhető. Alekszandr Mitta – aki szintén akkor felvételizett – emlékei szerint, Romm előszeretettel érdeklődött a felvételizőknél a „Háború és békéről”. Erről a vesszőparipájáról, csak az nem tudott, aki nem akart, a pályázók is tökéletesen tisztában voltak vele. Suksin, Romm ügyeletes kérdésére: olvasta-e a „Háború és békét” egyszerűen „nem”-mel felelt, alaposan meghökkentve a rendezőt.

„- És miért nem?

- Hát, bántóan vastag könyv az – felelte Suksin, de elérte, hogy Romm átható tekintettel fürkészni kezdje.

- Ön ezek szerint vastag könyvet egyáltalán nem is olvas?

- Dehogynem! A vastagok közül a „Martin Eden” tetszik. Az igazi mű!”

Erre aztán Romm ragaszkodott, hogy vegyék fel Suksint, bár a bizottság többi tagja szerint túl keveset tudott. (A szintén ekkor felvételiző Tarkovszkij pedig túl sokat. De azért őt is felvették.)

„Suksin, akinek ismeretei pusztán hajózásiak voltak – mesélte Zabolockij – bekerült az akkoriban nagyrészt sznob, magukat kétely nélkül az intellektuális elithez tartozónak gondoló diákok közé. Ezek a rendezői fakultáson tanuló büszke fiatalok meg voltak győződve saját zsenialitásukról. El lehet képzelni milyen nehéz volt Suksinnak, mennyit dolgozott, milyen hatalmas ugrást kellett megtennie, hogy utolérje a fiatal, gazdag és nagyképű évfolyamtársakat.”

Csizma, bőrkabát

Suksin inkább hajazott egy munkásemberre, aki sötét konfekcióöltönyt és kíhajtott gallérú inget viselt, csizmát hordott és mindig ugyanazt a rövid fekete bőrkabátot.

„Akkor én a Filmfőiskolán, mintha csak víz alatt éltem volna. Feljövök a felszínre, kidugom a fejem, figyelek és elképedek: valósággal folyót lehetne rekeszteni a sok géniusszal, akik már akár holnap képesek lennének a „Mester és Margaritát” filmre vinni. S velünk ostobákkal mi legyen? – kérdezem magamtól és ismét elrejtőzöm. No, és ki lett közülük rendező? Tarkovszkij. És még? (...) Nekem ma is hányingerem támad a művészetekről folytatott mindenfajta „magasröptű” elmélkedéstől. Dolgozni kell, nem pedig eképp beszélni: én ezt meg ezt fogom csinálni, itt pedig így kellett volna, tévedett a híres mester...”

Romm igyekezett alkotói műhelyébe nagyon különböző mentalitású hallgatókat összeválogatni. Célravezetőnek tartotta, ha a rendező, színész, forgatókönyvíró jelöltek egymástól tanulnak. Úgy gondolta a műhelynek kifejezetten hasznos, ha egymás mellett dolgozik Tarkovszkij és Suksin, akik amellett, hogy szöges ellentéte volt egyik a másikának, nem is nagyon szerették egymást.

A Főiskola befejezése után az alkotói műhelyből Tarkovszkijt, Mittát és Alekszandr Gordont vette át Romm a Moszfilmbe. Suksint nem marasztalta. Talán hozzájárult döntéséhez, hogy Suksinnak akkortájt már egyre többször jelentek meg írásai, Romm szerint pedig előbb-utóbb választania kellett volna az írás és a filmrendezés között. De az is lehet, hogy a többieket egyszerűen jobbnak tartotta. (És ebben lehetett is valami.)

Az biztos, hogy Suksin nagyon nem vette jó néven.

„Eljön még az idő, mikor megírom a teljes igazságot Mihail Iljicsről (Romm) is! Micsoda fontos és mindenható ember volt ő! Csak én szálka voltam a szemében. Hát nem, jótevőm az nem volt. Nem tartoztam a kedvencei közé, nevetség tárgyának számítottam az évfolyamon, kezére jászottam, alkalmas voltam rá. Néhányszor felmerült a kizárásom....”

Később sem az őt megillető helyen kezeltnek érezte magát. Ezt özvegye is felhánytorgatja a „Terefere Ligyija Fedoszejevával” c. portréfilmben:

„Emlékszem a szomszédunkra, színész volt.

- Vászka, Vászka!

Én mondtam: nem Vászka, hanem Vaszilij Makarovics! Már 40 éves. Te meg mindig csak Vászka, Vászka! Így volt. Aztán már áttért mindenki a Makarovicsra. Na, most meg már Vaszilij Makarovics.

Őt ez valahogy bántotta. Már felnőtt ember, de még mindig csak Vászka, Vászka!

Vászka, adj 3 rubelt, adj egy ötöst! Vászka adott, neki nem adták vissza. Az már más dolog.”

Úgy tűnik végigkísérte életét ez a vélt vagy valós lenézettségből fakadó kissebrendűségi érzés és az erre reagáló dühös dac.

Tükröződik ez a magyar keresztségben jobb híján a „Terefere” címet kapott filmben is. És bár utolsó filmje a „Vörös kányafa” volt az igazi siker, (62,5 millió nézővel a szovjet korszak forgalmazási sikerlistáján, 784 alkotás közül az előkelő 18. helyen áll) ő maga a „Tereferét” szerette és mindig ezt tartotta legjobb munkájának.

Georgij Burkov és Suksin a filmben

Tulajdonképpen egy szovjet „road-movie”. Ivan Rasztorgujev traktoros útra kel feleségével Nyurával egy altáji faluból a Krímbe, egy tengerparti üdülőbe. A falujából addig szinte ki sem mozduló házaspár hol humoros, hol szomorkás odisszeáját meséli el a film.

Eredetileg nem akarta magára osztani a főhős szerepét, úgy döntött minden erejével a rendezésre fog koncentrálni. (Ezt Zabolockij állítja, mások szerint a megelőző években olyan sok rendezőnél játszott mint színész, ez volt a fő megélhetési forrása, hogy ezért nem akart megjelenni a filmben.)

Rasztorgujev szerepére Leonyid Kuravljovot szemelte ki, de mikor a szerződéskötésre került volna sor, kiderült hogy a színész már elvállalta Ogyesszában a készülő „Robinson Crusoe” címszerepét.

Végül, ha nehezen is, de beletörődött, hogy „családi film” lesz. Nyurát felesége Ligyija Fedoszejeva játsza és megjelenik két kislánya az akkor öt éves Mása és a három éves Olga is.

A család

Elutaztak az Altájba kiválasztani a külsőket. Suksin, talán mert elsősorban mégiscsak író volt, a film képi oldalával nem sokat foglalkozott. A kép csak az esemény háttereként volt érdekes számára, ő az emberekre és életkörülményeikre figyelt. A lényeg a forgatókönyv, a szavak és a színész. Zabolockij, az operatőr meg is sértődött a hozzáállása miatt.

Végül Sulgin Log falut választották, a Katuny folyó partján. Bár Suksin hajlott volna arra, hogy saját szülőfaluja legyen a helyszín, Szrosztkiban végül csak a befejező képsorokat forgatták a Biket nevű dombon.

Sulgin Log közelében volt egy kompátkelő a Katunyon. Itt ismerkedtek meg Fegya Jersov-Tilileckijjel, egy balalajkással, aki Suksinra meglehetősen nagy hatást gyakorolt és a rendező mindenképpen szerette volna megmutatni őt filmjében.

Suksin és Fegya Tilileckij

„Kérdés, hogyan mutassa be? – írja Zabolockij – Sehogy nem akarta kihagyni Fegyát, először a kompon vette fel, a háttér szinesítésére. Hamarosan úgy döntött, forgatni kell valami önálló koncertfélét: Fegya, fekete háttér előtt énekelne egy dalt a stáblista alatt.

A stáblistát úgyse olvassa senki – indokolta Vaszilij Makarics – az idő csak fölöslegesen telik, hagy hallgassák közben Fegyát.

(...) A „Terefere” feliratai az éneklő Fegyával megadták a film alaphangját, mély benyomást tettek, de az első megtekintés után Vlagyimir Jevtyihianovics Baszkakov (a Goszkino első elnökhelyettese) rögtön ahogy a vászon elsötétült, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: Azt az aszott öreg amatőrt, tüntessék el a filmből.” (Azért Fegyát mégis láthatjuk egy pillanatra az „átkelés a kompon” jelenetben.)

Mint már említettem, a film befejező képsorait a Biketen forgatták, Suksin kedvenc gyerekkori helyén, ahol manapság minden évben megtartják a Suksin napokat. Több változatban is felvették, Suksin mindegyikben rögtönzött, nem igazán tudott döntésre jutni. Végül maradt a jelenlegi változat, ám ez is csak kilenc hónappal a bemutató után került véglegesen a filmbe.

Idézzük ismét Zabolockijt:

„A szerkesztők győzködték Suksint hagyja ki az utolsó panorámát, ami szinte semmit nem tesz már hozzá ahhoz amit a filmben addig bemutatott. Suksin azonban ragaszkodott hozzá, különösen az "Ennyi srácok, vége!" megjegyzés miatt. Maga sem tudta megmondani miért, de a egyértelműen valami fontosat látott benne "az orosz Iván" számára ... A film átvételekor odaült a keverőpulthoz és levette a hangot az "Ennyi srácok, vége!" mondat előtt, mi pedig, ahogy korábban megállapodtunk hangosan köhögtünk, hogy ne hallják az éppen futó jelenetet (ilyen pillanatok előfordultak párszor a megtekintés folyamán). És a mondat bennmaradt. Ám a film sokszorosításakor mégis eltávolították és az átadás után még kilenc hónapig "csonka" maradt. Suksin alkudozott, védte azt az utolsó mondatot, kidobva helyette Ivan Rasztorgujev folklór gyöngyszemeit. Mindezek a hirtelen támadt változtatások meglehetősen megnyomorították a filmet.”

A fiatal Ligyija Fedoszejeva

A film hősnője, a rendező felesége, Ligyija Fedoszejeva. Leningrádi lány, 1957-ben kezdte el a VGIK-et Geraszimov és Makarova alkotói műhelyében. Suksinnal a „Milyen lehet a tenger?” forgatásán ismerkedtek össze 1964-ben. A rendező bevallása szerint ő már az „Egykorúak” című filmben látva felfigyelt a nagyszemű Lidára, sőt a VGIK hallgatók között már e film előtt is terjedtek hírek a lány különleges varázsáról.

Szergej Nyikonyenko színművész így beszél erről a „Terefere Ligyija Fedoszejevával” c. filmben:

„Régen volt. Akkoriban hihetetlenül fiatal voltam. Reménytelenül fiatal. Kalauzként dolgoztam Moszkvában a hatos autóbuszon, amely a Szilikátüzem és a Danyilovszkij piac között járt. A Felkelés tér közelében keresztezte a Szadovaja gyűrűt. Emlékszem ez egy aranyló őszi nap volt. Én a kalauz, tartottam a tekercset a 2 rubel 20 kopekes jegyekkel, régi-régi pénzben, letéptem és odaadtam a jegyeket. Kiérve a térre, hirtelen emelvényeket láttam, fényesen ragyogó lámpákat. Filmet forgatnak!

Feszülten figyeltem: Hát ott meg ki forgat? Megláttam három nagyon szimpatikus szép lány között egy különösen szépet. Egyszerűen megbabonáztak a szemei. Ő volt Ligyija Fedoszejeva. Akkor még nem volt Suksin felesége. Gyönyörű volt.”

Azt mondják, mintha Suksin minden kulcshősnőjét róla mintázta volna. Valójában, inkább Fedoszejevát alakította Suksin a hősnőihez (számomra kissé zsarnoki módon), megfelelő alanynak találva őt.

„Én fiatal koromban merész, kezdeményező, olyan kis huligán voltam! Engem mindenki huligánkának hívott. (...) Suksin megtanított, megformált engem mint asszonyt, mint színésznőt, mint anyát. Számára az elképzelés az anyáról, elsősorban az ő anyját, Marija Szergejevnát jelentette. Ő szintén két gyerekkel maradt. Újra férjhez ment és mindent maga végzett. És őrülten szerette ő is a gyerekeit.” – meséli Fedoszejeva a már említett portréfilmben.

Suksin filmjeit nézve a közönség meg volt győződve, hogy a színésznő tősgyökeres falusi lány és Suksin talált rá szülőfalujában. Kezdetben – hisz büszke volt pétervári származására – nem is esett jól neki. Aztán egyre inkább belakta ezt a szerepet, a szép, nőies, türelmes, mindent megbocsátó orosz asszony szerepét.

Lida és Vászka 65-ben

Olga Suksina, a kisebbik lány:

„Apa, rendezőként létrehozta a figuráját. Azt aki ismert lett az orosz filmekből. Azt mondják anyámról, mint színésznőről, hogy megtestesíti az orosz asszony alakját. És ha ez csak egy felkért színésznő lett volna! De a felesége is volt, a gyerekei anyja és hozzá közel álló ember. (...)Mama annyira beleélte magát ebbe a figurába, hogy a mai napig viseli azt. Most egyszerűen mondom: a karton-anyag, a szőnyegek, az a fából készült edény amelyik mindig megvolt, az orosz vidéki asszonyra utalnak...”

A lányok születését követően Ligyija Nyikolajevna egy ideig nem filmezett. Nevelte a lányokat, gépelte és vitte a szerkesztőségekbe az elbeszéléseket. (Suksin mindig kézzel írt, itt valószínüleg csak a fotó kedvéért ült az írógéphez.)

A rendező nem szerette, ha másokkal is forgatott. Féltette őt az új emberektől és meg volt győződve, hogy jobb szerepet nála senki más nem talál ki a számára.

„Minden elér hozzád, minden elérkezik, mindened meglesz. Te olyan gyönyörű vagy. Nagyon szép a mosolyod, de így ne mosolyogj gyakran. Nem kell sűrűn így mosolyogni.” – tanította.

Fedoszejeva pedig csüggött rajta: „Gyökeresen megváltoztatta az életemet. Az én „énemet”, az „egomat” gyökeresen megváltoztatta. Nagyon szerettem. Egyszer valahogy mondtam az apámnak: apácska én őt olyan őrülten szeretem. Ő azt mondta: nem kell őrülten szeretni. Okosan kell szeretni."

Merthogy Suksinnak elég rossz híre volt. Sokat ivott és már a 60-as évek elején zavaros nőügyei voltak. Első feleségétől, Marija Sumszkajától aki tanítónő volt a szülőfalujában, még 57-ben elvált. (Pontosabban levelet írt Moszkvából a húgának, rajta keresztül üzent Sumszkajának, hogy beleszeretett valakibe, váljanak el. Sumszkaja szerint viszont soha nem váltak el. Suksin következő házasságkötésén egyszerűen új igazolvánnyal jelent meg, a régi az előző házassági bejegyzéssel együtt elveszett.)

Marija Sumszkaja

Rövid kapcsolatai – többek között a költőnő Bella Ahmadulinával – után 63-ban az író Anatolij Szafronov lányával Viktoria Szafronovával került élettársi kapcsolatba. Aztán 1964-ben feleségül vette Ligyija Alekszandrovát a „Volt egy ilyen legény” c. filmjének egyik szereplőjét. (Ekkor persze már javában tartott kapcsolata Fedoszejevával, sőt mint későb kiderült még Szafronovával is.) A házasság 1967-ben, Alekszandrova szerint Suksin számtalan szerelmi ügye és alkoholfüggősége miatt ment tönkre.

Mindeközben 1965-ben előző élettársának Szafronovának gyermeke született tőle. (Őt Jekatyerina Suksinának hívják.) Suksin sokáig nem tudta eldönteni, melyik nővel éljen és mindkettőjükkel fenntartotta a kapcsolatot. Végül is Fedoszejevával maradt.

Jekatyerina Suksina

Azért ez a házasság sem volt felhőtlen:

„Hát igen, tessék, iszik. De mit tehetek? Néha otthagytam, csak nem tudtam hová menni. Elmentem valamelyik barátnőmhöz. Ő egész Moszkvát tűvé tette értem, aztán bocsánatot kért és azt mondta, soha többet. Aztán kezdődött elölről...

(...) Nekem nem volt barátom, mikor vele éltem. Ő általában azt sem helyeselte, ha én a szomszédba szaladgáltam. (...) Mit tudni, ott milyen beszélgetések, milyen fecsegés folyik. Őt ez idegesítette. Pedig számomra csak Suksin és a gyerekek léteztek.

(...) Gyakran beszéltünk mi erről. Milyennek kell lennie egy nőnek, milyennek kell lennie egy anyának, és mindenek előtt nem nőnek, hanem anyának, feleségnek.”

Az igazsághoz tartozik azért, hogy Ligyija Fedoszejevának is volt már egy lánya mikor megismerkedett a rendezővel.

Anasztaszijának, Vjacseszlav Voronyin színművésszel kötött házasságából született lányának, úgy tűnik nem sok jutott a hatalmas anyai szeretetből.

Fedoszejeva és első lánya

„Hogy azt mondjam "mama", nem áll rá a nyelvem, a Ligyija Nyikolajevna meg olyan cikornyás-hívatalosan hangzik. Nekem ő csak testben az anyám, lélekben nem.”

Egy beszélgetésben Suksint se kímélte:

„Az ágyban, mély álomba zuhanva aludt egy férfi (mint később kiderült, Suksin). Úgy látszik dolgozott benne az alkohol, mert kinyitotta a szemét, elkezdte kiszedni a nadrágzsebéből a tízrubeleseket, legyező alakban szórva szét azokat a padlón. Én korábban még soha nem láttam, hogy így dobálják a pénzt és a gyerekekre jellemző kíváncsisággal figyeltem a sarokból ezt a sámánizmust. Suksin meg valamiféle megmagyarázhatatlan kielégüléshez jutva a vad tánctól, mezítláb sétált a bankjegyeken, hogy azok hozzátapadtak a talpához. Végül észrevéve engem, undorodva elfintorodott...”

Suksin 1974-ben Szergej Bondarcsuk filmje, „A hazáért harcoltak” forgatása közben hunyt el. A „Dunaj” hajó fedélzetén történt, amelyet a Moszfilm forgatócsoportja szállásként használt. (Egyébként az 1959-ben az Óbudai hajógyárban épült hajót más filmek forgatásánál is bérbe vette a Moszfilm. 1991-ben a Vaszilij Suksin nevet vette fel és emlékmúzeumot terveztek berendezni a fedélzetén, de aztán inkább rendezvényhajóként működtették. 2006-ban a bjelom gorodkai hajójavítóban egy átalakítás során levágták a fedélzeti felépítményt. Tavaly nyáron még a cskalovszki hajógyárban várta, hogy átalakítsák álló-étteremhajóvá.)

Halálának oka a hivatalos jelentés szerint szívelégtelenség.

Halála után özvegye felvette a nevét, azóta Ligyija Fedoszejeva-Suksina néven szerepel.

Egy évvel később élettársa lett Mihail Agranovics operatőrnek, aki a két lány nevelésében tíz éven át, míg ez a kapcsolat tartott, fontos szerepet töltött be.

Marija Suksina

„Mikor Misa megjelent, teljesen pótolta a mamát is, a papát is. Mama gyakran volt kiküldetésben, gyakran a forgatásokon tűnt el. De Misa velünk töltött minden időt. Azért persze hiányzott a mama, mindig vártuk, hogy megjöjjön és hozzon sok ajándékot.” – meséli Marija Suksina.

Marijának, saját bevallása szerint mindig jó volt a viszonya anyjával, kicsit példaképének tekintette őt. Húga, Olga kritikusabban viszonyult hozzá, gyakran veszekedtek, időnként hosszabb időre megszakították kapcsolatukat.

„Másának nincsenek barátai. Neki én vagyok a barátnője. Olgának sincsenek barátai, de vannak hozzá lélekben közelálló emberek. Bár ezek nem barátok, inkább egygondolkodásúak. – mondja anyjuk.

Mindkét lány elvégezte az Állami Filmfőiskolát. Az idősebbik, Mása, ismert színésznő, televíziós személyiség. Négy gyereke van. Ánya, a legidősebb, ő már dolgozik a televízióban. Suksinként szerepel, felvette nagyapja nevét.

Olga Suksina

Olga, rövid színművészi munka után inkább az íráshoz érzett magában tehetséget. Néhány évvel ezelőtt fiával együtt elzárkózott a világtól. Visszavonultan élnek Szergijev Poszadban. Egyedül neveli a fiút, aki a közeli kolostorban tanul és szintén Suksin nevét viseli. Ő a legifjabb Vaszilij Suksin.

Eszembe jut a római „protestáns temető” amelynek egyik sírkövére mindössze ennyit vésetett az ott nyugvó férfiú hírneves atyja: „Goethe fia, aki atyját megelőzve 1830-ban halt meg”.

Szomorú, ha valakiről halála után úgy döntenek, a legfontosabb amit róla a világgal tudatni kell, hogy nagy ember hozzátartozója volt

Úgy tűnik, van akivel már életében ezt teszik, vagy maga dönt így.

Lassan negyven éve, hogy Vaszilij Suksin halott. Utcák, terek, hajók, főiskola, könyvtár és még ki tudja mi minden viseli nevét. Szülőfalujában minden évben Suksin napokat tartanak. Anyjának házában emlékmúzeum van, moszkvai otthonának falán emléktábla. 2009 óta szobra is áll (pontosabban ül) a VGIK előtt. (Igaz, nem egyedül, hanem Gennagyij Spalikov és Andrej Tarkovszkij társaságában, bár a szoborcsoport három figurájának, ahogy életükben, kompozícióként sincs sok köze egymáshoz.)

És mint látjuk, családja is ápolja emlékét. A maga módján. (Bár inkább mintha szabadulni nem tudna tőle.)

Neves kortársa, aki dalt is írt róla „Vaszilij Suksin emléke” címmel, a nem kevésbé ellentmondásos személyiségű művész, Vlagyimir Viszockij mondta:

„Nagy tiszteletben tartok mindent, amit Suksin csinált. Közelről ismertem, gyakran találkoztunk, beszéltünk. Nagyon bánt, hogy már nem játszhatok egyetlen filmjében sem, de egy életre megmaradok a leghűségesebb nézőjének.”

A „Terefere” tényleg jó film.

Terefere (Печки-лавочки)

1972, ff., szovjet

Gorkij studió, 96p.

Bemutató: 1973. április 2.

Rendezte – Vaszilij Suksin

Forgatókönyv – Vaszilij Suksin

Fényképezte – Anatolij Zabolockij

Zene – Pavel Csekalov

Szereplők:

Ivan Rasztorgujev – Vaszilij Suksin

Nyura Rasztorgujeva – Ligyija Fedoszejeva

Viktor Alekszandrovics – Georgij Burkov

Szergej Sztyepanov – Vszevolod Szanajev

Vonatkísérő – Ivan Rizsov

A pökhendi útitárs – Vagyim Zaharcsenko

Linkek:

http://www.embedupload.com/?d=7EKYE4MTRP
http://www.embedupload.com/?d=7WIQIQESGX
http://www.embedupload.com/?d=3IEDJMYUVR
http://www.embedupload.com/?d=9HKEZICZGN
http://www.embedupload.com/?d=7OLFFWKWWW
http://www.embedupload.com/?d=2TD2NZC4KQ
http://www.embedupload.com/?d=9CGQD4EUAH
http://www.embedupload.com/?d=1AM2IXYZUM
http://www.embedupload.com/?d=7XYKBGMTDH