Ez az elfelejtett filmek blogja.

Olyan a rég- és közelmúltban, vagy akár napjainkban készült filmek ezek melyeknek roppant kicsi az esélye arra, hogy belátható időn belül meg- vagy újranézhetőek legyenek nálunk valamely televíziós csatornán vagy magyar nyelvű dvd-n.

Olyan filmeket válogatok, melyeket valamilyen – jóllehet meglehetősen szubjektív – szempontból érdekesnek tartok. Talán mások érdeklődését is fölkeltem irántuk.

A filmeket időnként, muszáj újranézni.
Biztonságosan kell mozognunk abban a közegben is, amely nem a kortárs film nyelvén íródott.
Csak akkor derülhet ki, hogy vannak filmek, amik kimaradtak ugyan a filmtörténeti értékelésekből, de ma is használható információt hordoznak számunkra és vannak filmek melyek elismert mesterművek, mégis reménytelenül eljárt felettük az idő.

Igyekszem havonta egy filmet bemutatni. Mindegyik film letölthető, magyar felirattal.
Ez az én elveszett mozim.
Jó mozizást!



2021. december 15., szerda

Boldog ifjúság (Traktorosok)

    Borisz Sumjackijnak aki 1931 és 38 között irányította a szovjet filmgyártást, 1935-ös Hollywoodi utazása során az az ötlete támadt, hogy a Szovjetunióban is fel kellene építeni egy hatalmas filmvárost, egy „szovjet Hollywoodot”, valahol az ország déli vidékén. Megszerezte Sztálin teljes támogatását is, aki szerint: „Természetesen szükség van egy városra. Az ellenzői nem látnak tovább az orruknál. Épülhet talán a mozink törpe alapokra? Nem pusztán jó filmek kellenek, de mennyiségben, példányszámban is sokkal többre van szükség. Rossz hatást kelt, ha minden moziban hónapokig ugyanaz a film megy.”
    Először Abházia került szóba, később Alusta település a Krím félszigeten.
36 februárjában el is utazott oda a GUKF (a Film- és fotóipari Főigazgatóság) bizottsága, hogy feltérképezze a körülményeket. Az építkezéseknek a következő évben kellett volna elkezdődniük.
Sumjackij Hollywoodban
    Közbeszólt azonban a világpolitika.
Márciusban Hitler megszállta a Rajna-vidéket, nyáron kitört a spanyol polgárháború.
    Sztálin meg volt győződve, hogy a fasizmus elleni háború szó szerint a küszöbön áll, ezért úgy döntött, hogy a „szovjet Hollywoodra” szánt közel 500 millió rubelt a védelmi szükségletekre használják fel (ebbe természetesen beletartozott a Vörös Hadseregről, valamint a Szovjetunióban zajló földalatti kémkedésről és szabotázsról szóló filmek létrehozása is).
    Bár ezeknek az úgynevezett „védelmi” témájú filmeknek a gyártása 1936 után indult meg igazán, de a kezdeményezés már a Szovjet filmmunkások össz-szövetségi alkotói tanácskozásán, 1935 januárjában terítékre került. Alekszandr Dovzsenko, a neves ukrán rendező mondta felszólalásában: „Nem árulok itt el semmiféle katonai titkot, ha kijelentem, hogy néhány éven belül háború lesz. Hatalmas világháború, amelynek feltétlenül résztvevői leszünk (...) Fel kell készíteni fegyvereinket a harcra (...) Mindenekelőtt szükség van idejében való kiképzésre, a háborús ismeretek belső mozgósítására, az anyagok tanulmányozására. Ezért megerősítem, kedves barátaim, hogy mindenkit arra buzdítok, hagyja jóvá a „védelmi” tematikát.”
"Ha holnap háború lesz" (1938)
    Egyszerű filmek voltak ezek, nem bonyolították túl a cselekményt és túlzottan magas művészi színvonalat sem céloztak meg. Feladatukat azonban tökéletesen betöltötték, azaz meggyőzték nézőiket hazájuk társadalmi, gazdasági és katonai sikereiről és ezek megvédésének szükségességéről.
    Akadtak azért olyanok, melyek vagy rendezőjük kvalitásai, vagy a közönség körében rendkívül népszerűvé váló zenéje és azok előadói, vagy mindkettő miatt nem vesztek bele a feledés homályába.
    Az 1938-ban forgatott „Traktorosok” című (a háború utáni magyar forgalmazásban „Boldog ifjúság”-ra keresztelt) film a kolhozéletből vett zenés vígjáték. Tulajdonképpen történelmi dokumentum, amelyben egyaránt tükröződik a szovjet bel- és külpolitika.
Sztálin, aki egyébként is nagy kedvelője volt a zenés vígjátékoknak és csalhatatlanul ismerte fel a számára „hasznos” műveket, nagyra értékelte a filmet. Még a háború után is számon tartotta. 1946 őszén a Kremlben, egy vezető filmesekkel tartott találkozón végigsétálva a sorok előtt, megállt és szemügyre vette az előtte ülőket. Aztán Molotovhoz lépett és megkérdezte: „Melyik a Traktorosok?”
„Elkezdett úgy nézegetni engem, mint valami képet. Hátborzongatóan éreztem magam. Én is ránéztem. Olyan kékes volt. Szürkés, kék erekkel átszőtt arc. Kék tábornoki posztóból készült egyenruha." – emlékezett később a rendező.
    A 30-as, 40-es évek fordulóján két rendező fújta a vígjátékok passzátszelét a szovjet moziban. Egyikük Grigorij Alekszandrov volt, másikuk a „Traktorosok” rendezője Ivan Pirjev.
Mindketten zenés vígjátékokban utaztak, filmjeikben mindketten a feleségükre/feleségeikre osztották a főszerepeket és mindketten Sztálin kedvenceivé váltak.
    Még pályájuk is együtt indult. 1919-ben Szverdlovszkban (Jekatyerinburg) ismerkedtek össze a Cseka klubban, itt szerveztek közösen egy művészeti kört. Aztán 1921 őszén együtt mentek Moszkvába, ahol számos moszkvai stúdiót és színházat végigjárva, végül úgy döntöttek, hogy belépnek az Ermitázs kertben működő Proletkult Első Munkásszínházába. (Ebben nem kevés szerepe volt annak, hogy a színháznál kollégium működött, ráadásul a diákok bár szűkösen, de ingyen ehettek.)
Az ifjú Ivan Pirjev
Persze ide is nehéz volt bejutni, a hatszáz jelentkező közül csak hatot vettek fel, köztük őket.
    „Két osztálytárs. Két barát. Mindkettő szverdlovszki. Az egyik homlokba hulló göndör hajjal. A másik szárazabb, szikár és felnyírt. Mindkettő a frontról. Mindketten köpenyben. Mindkettő hátizsákkal a hátán. Mindketten verseket olvastak fel nekem és a néhai V. Szmisljajevnek. Rögtönöztek valamit és lelkesen befogadtuk őket a csoportba Az egyik kék szemű volt, barátságos és szelíd. Később kifogástalanul egyensúlyozott egy dróton. A másik durva és kibékíthetetlen. Hajlamos Majakovszkij sorainak mennydörgő skandálására és inkább az ökölharcra, mint a bokszra az őt sajnálatosan bilincsbe verő technikai és erkölcsi szabályaival. Most már mindketten kitüntetettek és díjazottak. Az egyik Grigorij Alekszandrov, a másik Ivan Pirjev. Mindketten játszottak a legkorábbi előadásaimban.” – írta róluk Ejzenstejn, válogatott művei 1964-es kiadásában.
Ő ekkor még csak 23 éves diák volt, de Meyerhold tanítványaként már rendelkezett némi tekintéllyel.
Alekszandrov a dróton
    Hamarosan elváltak útjaik. Míg Alekszandrov a következő években Ejzenstejn munkatársa maradt, addig Pirjev folyamatosan kritizálta annak módszereit. Egyszerűen nem volt hajlandó megérteni Ejzenstejnt. Formalizmussal vádolta, „… elegünk lett a céltalan akrobatikus bukfencekből. Különcség és formai trükkök helyett elkezdtük követelni, hogy hősiesség, romantika, realizmus legyen színházunk színpadán..." – írta később. A Proletkult vezetőségéhez fordult azzal a javaslattal, hogy távolítsa el Ejzenstejnt a színház vezetéséből. Természetesen nem járt sikerrel, így távoznia kellett a Proletkultból. Érdekes, Ejzenstejn az említett „válogatott műveiben” nagyon jókat ír Pirjevről és nézeteltérésükről nem tesz említést. (Vagy csak én nem találtam benne nyomát.)
    Ezután Meyerhold színházában kezdett dolgozni. Ez sem volt zökkenőmentes, bár Meyerholdot „nagyszerű mesternek” nevezte, úgy érezte a színészek alárendelt, függő helyzete nem neki való.
    Olvasott egy cikket az újságban, hogy Jurij Tarics rendező (akit manapság a fehérorosz filmművészet megalapítójának tartanak) elkezdte forgatni „Moroka” című új filmjét. Pirjev ,Taricsot a Meyerhold Színházban végzett munkájából ismerte és ingyenes asszisztensnek ajánlkozott nála. Lelkesen vetette bele magát a munkába, minden problémát magára vállalt, statisztákat hajtott fel, díszleteket javított, cipelte a statívot, színészek szakállát ragasztotta és ebédszünetben a pékségbe szaladt kenyérért. Rövidesen a forgatócsoport el sem tudta képzelni a létezését nélküle.
    Egy-kettőre más forgatásokhoz is hívni kezdték, immár fizetésért, így aztán 1925 elején végleg otthagyta a színházat.
    Idővel asszisztensből forgatókönyvíróvá avanzsált és szerencséje volt, szinte az összes forgatókönyvét gyártásba vették. Igaz, ő maga szerette volna leforgatni őket, de rendezni még nem engedték.
    Rendezőként 1929-ben debütált „Az idegen asszony” című vígjátékkal. Ettől kezdve gyakorlatilag évente forgatott hol vígjátékot, hol társadalmi drámát, hol kémtörténetet a különböző filmstúdióknak.
1935-ben Jekatyerina Vinogradszkaja (akkoriban keresett forgatókönyvíró) „Anyka” című művéből készített filmet. Vinogradszkaja ugyan kifejezetten Mihail Romm számára írta, de Rommot még maga Sumjackij a filmfőigazgató sem tudta erre rávenni.
"A párttagsági könyv"
    A film, többek között a Moszfilmnél uralkodó folyamatos produkciós zavarok és technikai állapotok miatt, nehezen készült el. Pirjev többször összetűzésbe került a stúdió vezetőivel. A film, elkészülte után két hónapra dobozba került, mígnem a Moszfilm igazgatóhelyettese, Albert Mojszejevics Szlivkin elintézte, hogy levetítsék a Kremlben. A filmet e vetítés után politikailag korrektnek ismerték el, az „Anyka” címet „A párttagsági könyvre” változtatták és 1936. március 25-én bemutatták.
    Ennek ellenére Pirjevet, az összetűzések miatt, elbocsátották a Moszfilmtől és két évre eltanácsolták a filmrendezéstől.
    Egy szerencsés véletlen viszont összehozta a Kijevi Filmstúdió igazgatójával, Pavel Fjodorovics Nyecsjosszal, aki megtudva, hogy Pirjev munkanélküli, meghívta a stúdió 1936-os produkciós tervében szereplő „Gazdag menyasszony” megrendezésére. A „falusi vígjáték” forgatókönyvét a fiatal Jevgenyij Pomescsikov és barátja Arkagyij Dobrovolszkij, a tehetséges költő írta. Ebben a filmben szerepel először Pirjev új szerelme, később felesége és ettől kezdve egészen 1954-ig, a válásukig filmjei főszereplője Marina Alekszejevna Ladinyina.
Marina Ladinyina
    A forgatás 37 nyarán zajlott, de mint előző filmje ez sem volt botránytól mentes.
    Két központi ukrán újság, a Kommunyiszt és a Proletarszkaja Pravda, ukrán és orosz nyelvű cikkeket jelentetett meg a filmes csoport munkájáról. Szabotálással vádolták a rendezőt és a forgatókönyvírót. A kritikusok nacionalista elfogultsággal vádolták a „Gazdag menyasszonyt” és hogy Pirjev filmjében gúnyolja az ukrán nyelvet. A cikk szerzőinek fő gondolata az volt, hogy elfogadhatatlan kinevetni az ukrán kolhozparasztokat és nem szabad őket komikus formában bemutatni. Mivel a kép készítői eltorzítják a valóságot, a film forgatását a cikkek szerzői szerint azonnal le kellett volna állítani. Ebben az időben a forgatócsoport Kanyev közelében dolgozott az aratási jeleneteken. Amint a kerületi hatóságok megkapták az újságokat, azonnal reagáltak: a helyi bankfiók megtagadta a pénz kiutalását a forgatócsoportnak, az üzemanyagraktár leállította a benzinellátást és az az ukrán művészek egy része is otthagyta a forgatást. A film az összeomlás szélén állt. Végül, bár nagy nehézségek árán, a rendezőnek sikerült minden szükséges anyagot leforgatnia és a kijevi stúdióban is lehetőséget biztosítottak a vágásra, a hangosításra.
    A munka végeztével a rendező Moszkvába vitte a kész filmet. Ahogy az várható volt, az igazgatósági vetítés után Sumjackij mindenféle indoklás nélkül félretetette a filmet és sokáig teljes csend honolt körülötte.
    1937 őszén a filmgyártásban is elkezdődtek a letartóztatások. A 30-as évek elején elindult központosítási folyamat a mozit is elérte. Sumjackij feladata befejeződött. Sztálinnak a vezető posztokon már nem lelkes emberekre, hanem engedelmes utasításvégrehajtókra volt szüksége. Magát Sumjackijt 1938. január 7-én váltották le a Filmművészeti Főigazgatóság vezetői posztjáról és január 17-ről 18-ra virradó éjszaka tartóztatták le. Július 29-én lőtték le és temették el a Kommunarka gyakorlóterén.
    Furcsa módon, bár azt hiszem inkább jellemző módon, kevés filmkészítőt szomorított el a soraikban zajló tisztogatás. Túl sok sérelem halmozódott fel az előző években. Mihail Romm filmrendező így emlékezett erre: „Nos, az igazság az, hogy amikor Sumjackijt letartóztatták, nagy ünneplés volt Moszkvában. Nem igazán szerették. A „Metropolban” Boris Barnet rendező leitta magát. Mindenki vidám volt. Ennél rosszabb, mondták, úgyse lehet.”
Szemjon Dukelszkij
    Sumjackij helyére Szemjon Szemjonovics Dukelszkijt nevezték ki. Dukelszkij kinevezése előtt az NKVD Voronyezsi igazgatóságát vezette. Állítólag személyesen felügyelte Oszip Mandelstamot annak voronyezsi száműzetése alatt.
    1937 nyarán költözött Moszkvába, mert autóbalesetet szenvedett és kénytelen volt elhagyni posztját. Valami köze azért volt a filmhez, fiatal korában zongorakíséretet szolgáltatott egy némafilmmoziban.
    Munkastílusára jellemző, hogy egyszer magához rendelte Mihail Rommot, aki meg is jelent nála. Dukelszkij megkérdezte:
- Ön kicsoda?
- Romm vagyok, filmrendező, ön hívatott.
- Mikorra? – kérdezte ingerülten Dukelszkij.
- Két órára.
- És most mennyi van?
- Két óra.
- Tizennégy! Tizennégy óra van! – kezdett kiabálni Dukelszkij. – A két óra, az éjszaka van. Önök alkotómunkások nem szoktak a rendhez, de nálam majd rend lesz.
    (Ezek a behívatások az elharapódzott szokás szerint éjszaka zajlottak. Az ország teljes vezetése hajnali 3-4 óráig a munkahelyén tartózkodott, arra az esetre, ha szüksége lenne rájuk a Kreml álmatlanságban szenvedő gazdájának.)
    Dukelszkij egyébként nem dolgozott sokáig új posztján, hamarosan átvezényelték a filmművészetből a Szovjetunió Haditengerészetének vezetésébe, de Pirjev „Gazdag menyasszonyának” történetében megmentő szerepet játszott.
    Megbízatása első napjaiban megnézte Pirjev vígjátékát és elragadtatva küldte el a Kremlbe. A már kialakult rend szerint Sztálin az összes új filmet átnézte a megjelenés előtt, lényegében egymaga döntve azok sorsáról. A Vezér és az ország más magasra kapaszkodott vezetője kedvezően fogadta a filmet, így azt március 2-án be is mutatták a nagyközönségnek.
    A siker akkora volt, hogy még abban az évben Pirjev és Ladinyina megkapta a Lenin-rendet.
Természetesen a Moszfilmnél rögtön kiderült, hogy eltávolítása pusztán valami „képtelen félreértés” következménye lehetett és a filmstúdió ajtaját szélesre tárták a rendező előtt. Pirjev azonban ezúttal szívesebben dolgozott volna a kijevi filmstúdióban megismert hasonló gondolkodású és tehetséges emberekkel.
A kijevi filmstúdió 1932-ben
    Kijevben, még 1936-ban, Jevgenyij Pomescsikov és Arkagyij Dobrovolszkij írtak egy forgatókönyvet Poljuska Polje címmel. (Az én korosztályomnak talán még ismerős a dal az iskolai énekórákról.)
Illetve, azt hogy pontosan ki és mit is írt, elég nehéz kibogozni. Egyesek szerint a forgatókönyv Dobrovolszkij munkája és még 1935-ben írta, mások azt állítják együttes munka Pomescsikovval, sőt Dobrovolszkij még egy közös helyszínválasztó úton is részt vett Pirjevékkel. Ez viszont csak az előző film, a „Gazdag menyasszony” forgatása kapcsán történhetett, mivel Dobrovolszkijt 1937 január 15-én letartóztatták ellenforradalmi, nacionalista és terrorista tevékenységgel vádolva és csak 21 évvel később, 1959-ben szabadult. Egyébként is előfordul néhány írásban, hogy keverik a két film forgatása során történt eseményeket. Nem is szólva a „szerelmi szálról” melyet néhány éve szőtt bele a történetbe egy közeli barátnő Ladinyina és Dobrovolszkij kapcsolatáról. Azt mindenki tényként kezeli, hogy Dobrovolszkij, a GULAG-évek alatt valamiféle csatornán üzeneteket juttatott el Ladinyinához, aki rendszeresen könyveket küldött neki.
Arkagyij Dobrovolszkij
    Talán nem véletlenül jegyezte meg egy kommentelő az egyik e témában íródott cikk alatt: „Nem könnyű olvasni. Nincs következetesség. Zűrzavar van a személyekben, az eseményekben, a dátumokban (az események időpontjában)”.
    Persze természetes, hogy Dobrovolszkij eltüntetése után már csak Pomescsikov neve alatt futhatott a forgatókönyv, melyből az akkor igen neves Alekszandr Medvedkin is (ismert filmjei a propagandafilmek mellett a „Boldogság” és „Az új Moszkva”) szívesen forgatott volna vígjátékot. Át is dolgozták közösen a forgatókönyvet, de azon a bizottság további változtatásokat kért. Medvedkin ezen megsértődött és visszalépett, így jutott lehetőséghez Pirjev.
    A cselekmény szerint a kitüntetett kiváló traktoros Marjana Bazsan, hogy megszabaduljon lerázhatatlan csodálóitól, megegyezik a kolhoz egyik brigádvezetőjével, a féktelen és erős Nazarral, hogy az a vőlegény szerepét eljátszva elijeszti udvarlóit. Az álvőlegény gyorsan beleszokik szerepébe és maga is beleszeret a lányba.
    Ekkor jelenik meg a leszerelt harckocsizó, Klim Jarko törzsőrmester. Marjana és Klim első látásra egymásba szeretnek, de hírét véve, hogy Nazar Marjana vőlegénye, Klim ott akarja hagyni a kolhozt. A film végén természetesen Marjana és Klim egymásra találnak és még a hanyag Nazar is a munka hősévé válik.
    A film nem a háborúról szól, hanem a munkáról. Hősei az „új típusú” emberek, akik elsajátították a modern mezőgazdasági gépek kezelését, az új munkamódszereket és tapasztalataik alapján átnevelik a lemaradókat. Természetesen kiemelve, hogy a békés munkások minden pillanatban készen állnak vívmányaik és szülőföldjük védelmére.
    A közelgő háború ténye nem áttételesen, sejtetve, hanem direkt módon a szövegben jelenik meg. („Újra háború közeleg, megint a németek áhítoznak a földünkre…”; „Minden percben álljatok készen átülni a traktorról a tankra!”)
    A forgatókönyv fejlesztése és a forgatás egybeesett a 38-as szovjet-japán határháborúval, a Hasan-tónál vívott csatákkal. Pirjevnek azzal, hogy a férfi főszereplőt e távol-keleti harcokból Ukrajnába visszatérő leszerelt harckocsizó bőrébe bújtatta, sikerült a munkaverseny és a honvédelem témáját egyetlen dramaturgiai koncepcióba összekapcsolnia, így felelve meg az elvárásoknak.
A traktor a mezőn az
ami a tank a háborúban
    Érdekes a filmben megjelenő női traktorosbrigád. Ezek a brigádok ekkoriban jelentek meg először és váltak az egész országban beszédtémává.
    A hősnő, Marjana Bazsan prototípusa Praszkovja Ivanovna Kovardak volt, aki 1931 óta dolgozott traktoron a kanelovszkajai Gépállomáson (Masinno-Traktornaja Sztancija), és munkatársával az 1937-es vetési időszakban 5143 hektáros rekordjával 1. helyezést ért el a traktoros brigádok versenyében. Az alkotók többször találkoztak és konzultáltak vele a forgatókönyv írásakor. Úgy tűnik, még külsőleg is nagyon hasonlított Marina Ladinyinára. A másik modellül a híres Pása Angelina szolgált, aki 1929 óta dolgozott traktoron és 1933-ban egy női traktoros brigádot szervezett Sztaro-Besevszkaja gépállomásán. 1938-ban a „Százezer barátnőt a traktorra!” szlogennel vált híressé.
    Azt mondják, a film sikere nagy lendületet adott a női traktorosok mozgalmának fejlődéséhez.
Praszkovja Kovardak és Ladinyina
    A „Poljuska Polje” irodalmi forgatókönyvét 1938 májusában hagyták jóvá és június végén adta áldását a Filmművészeti Bizottság a rendező fejlesztésére.
    Közben Pirjev összetűzött a Filmfőigazgatóval.
Dukelszkij, elolvasva a forgatókönyvet kijelentette, hogy Ladinyina tökéletesen alkalmatlan Marjana Bazsan szerepére. Egy másik színésznő jelölését követelte, de Pirjev a feleségén kívül senkivel sem volt hajlandó forgatni. Ez a konfliktus néhány hétig elhúzódott és a rendező győzelmével végződött.
    Pirjev egyébként is mindig kiemelt figyelmet fordított filmjei szereplőire. Már az irodalmi forgatókönyv elkészítésének szakaszában igyekezett megtalálni azokat a művészeket, akikre szüksége volt. Fontos volt számára, hogy a színész pontosan illeszkedjen ahhoz a képhez, ami benne már kialakult a hősről.
    Gyakorlatilag a film teljes szereplőgárdája fiatal volt, a forgatási időszakban nem játszott párhuzamosan sehol és nem volt semmilyen színházi kötelezettsége. A színészeknek volt lehetőségük „bedolgozni magukat” az anyagba: kommunikálni hőseik prototípusaival, megtanulni a gépek kezelését, kipróbálni erejüket a munkában a kolhozföldeken. Pirjev ezt a forgatás előfeltételének tartotta: megfigyelések, benyomások és gyakorlati készségek tették meggyőzővé és igazzá a színészek játékát. Tehát Nyikolaj Krjucskov a jelenetekben mindenféle dublőr és filmes trükkök nélkül dolgozott a traktoron, vezette az autót és a motort (ahogy Marina Ladinyina is), valamint személyesen játszott a harmonikán, énekelt és táncolt. Az ilyen univerzális művészeket, mint Krjucskov, Pirjev nagyon szerette és értékelte.
    Krjucskov tanította meg Ladinyinát motorozni, aki egy PMZ-750-es motorkerékpáron száguldozik a sztyeppén. A PMZ-A-750, az első szovjet nehéz motorkerékpár volt, melyet sorozatban gyártottak a Podolszki Mechanikai Üzemben (PMZ) 1934 és 1939 között. Nagyon strapabíró, de szeszélyes és nem túl megbízható jószág volt, emiatt a PMZ rövidítést humorosan „Poprobuj Menja Zavegyi” („Próbálj engem beindítani”) jelentéssel ruházták fel a használók.
A PMZ-750
    Egy 746 köbcentis 15 lóerős négyütemű motorral felszerelt gép volt, nem lehetett könnyű a fiatal Ladinyinának irányítani a 206 kilogrammos motorkerékpárt.
    „Krjucskov mindent vezetett, ő olyan ember volt, én meg féltem. Mása, ne aggódj – mondta nekem – minden rendben lesz. Kolka megtanított, ha nem tudok megállni, le kell állítani a motort, és le kell esni róla. És megtanította, hogyan kell leesni. Egyszer le is estem így. Odahajtott, rám nézett, és azt mondta: Csak nem fekszel, Máska? – Fekszem, Kolja – válaszoltam. Ezzel el volt intézve.”
    Egy helybeli, Jevdokija Kravcsenko, aki akkor 13 éves volt, ott lábatlankodott a forgatás körül: „Emlékszem, hogyan forgatták a jelenetet a film elején, amikor Ladinyina felült a motorkerékpárra, és majdnem nekiment Krjucskovnak. Volt ott nálunk egy bolt, ő meg nagyon gyorsa hajtott elő a sarok mögül, mire a rendező kiabált: nem, mondja, nem így! Ó, hogy hajszolta szegényt...”
A motorozó Ladinyina
    A kortársak visszaemlékezései szerint Pirjev különösebb önuralommal nem rendelkezett, és nem egyszer került összetűzésbe a színészekkel. A forgatáson történt túlkapásait még a szelídségéről és békülékenységéről híres, a filmben Szavkát alakító Pjotr Alejnyikov sem tudta haláláig elfelejteni és megbocsátani.
    „A Traktorosok forgatása a végéhez közeledett, a mi rendezőnk pedig mindinkább ideges és önuralmát vesztett lett. Pirjev kapcsolata a színészekkel egyre feszültebbé vált. És őszintén szólva szívből megsajnáltam a feleségét, a kedves Marina Ladinyinát, amikor Pirjev kényszerítette, hogy egymás után több mint hússzor ismételje meg az utolsó jeleneteket. Talán ő kapta a legtöbbet. És ha nincs a mi közös segítségünk és védelmünk, nem tudom hogyan végződött volna számára az a forgatási időszak.” – mesélte Krjucskov.
    A forgatás egyébként 1938 nyarának végén, a Déli Bug partján, Gurjevka falu gépállomásán zajlott. Bár a filmes csoport július 23-tól ott tartózkodott a technikai gondok miatt az augusztusi és szeptemberi gyártási tervek alig teljesültek. A forgatás kezdetén a színészeknek nem voltak jelmezei. A világosítók, festők, akkumulátorosok egy hónapos késéssel érkeztek a helyszínre. Késtek a díszletek, a lakókocsik. A leforgatott anyagot nem lehetett a helyszínen megnézni. Pirjev megrendelte ugyan a szükséges felszerelést, de ezt az állandó áramkimaradások miatt nem tudták használni. A csoport Ogyesszába ment megnézni a felvételt. Mindezekkel Pirjev mentegette magát a Moszfilm illetékesei előtt, akik a túlforgatást, a túl sok próbafelvételt, a produkciós fegyelmezetlenséget kifogásolták.
    Néhány sikeres forgatási hét után az időjárás hirtelen elromlott és esőzések kezdődtek. A rendező úgy döntött, hogy a forgatást a kijevi filmstúdió műtermeiben fejezik be ahol hatalmas díszletek épültek erre a célra. Míg ők építettek telt az idő és a moszkvai vezetőség táviratokkal bombázta a stábot követelve, hogy forgassák le a filmet a novemberi ünnepekig. Természetesen ez lehetetlen volt.
Nyikolaj Krjucskov
    Mindenesetre elég rövid idő alatt vágták meg az anyagot és december végén benyújtották Dukelszkijnek. Pirjev számított jóváhagyására, hiszen a „Gazdag menyasszony” neki köszönhetően került a mozikba. Ezzel nem is lett volna baj, Dukelszkijnek tetszett a film, csakhogy azt megnézték a pártapparátus más rangos képviselői is. A filmfőigazgatónak nemigen volt affinitása a filmművészet finomságaihoz és mint egykori NKVD-s pártkatona a magas rangú funkcionáriusok megjegyzéseit és javaslatait parancsként értelmezte. Néhány nap elteltével behívatta Pirjevet. Szinte kívülről tudta a filmet és egyértelműen közölte mely jeleneteket és mennyire kell megvágni. A rendező rögtön átlátta, hogy a megtekintéseken olyan vélemények hangzottak el, amelyeket Dukelszkij nem mert kétségbe vonni.
    Persze semmit sem fogadott el és nem volt hajlandó változtatni a kész filmen.
    Dukelszkij beletörődéssel meghallgatta Pirjev ellenérveit és gondolkodási időt hagyott neki, reménykedve, hogy megérti a helyzetet és nem mond ellent a vezetőségnek. Néhány nappal később ismét magához hívatta a rendezőt.
    A filmet ismét megnézték, Dukelszkij ismét előadta az igényeket, Pirjev ismét elutasította a változtatásokat.
Ez így ment több mint egy hónapig. Dukelszkij minden második nap pontosan hajnali két órára behívatta a rendezőt és megpróbálta meggyőzni. Pirjev, felismerve, hogy a filmfőigazgató ki akarja fárasztani, bujkálni kezdett és kerülte a találkozást. Mindenki tudta, hogy Dukelszkijt hamarosan a Haditengerészet Népbiztosságra helyezik, helyére pedig Ivan Bolsakov kerül. Pirjev szerette volna kihúzni a vezetőváltásig, hátha az új főnök majd megvédi a filmjét. Gyorsan elutazott hát Moszkvából Kijevbe.
    A húzás nem jött be. Dukelszkij kihasználva távollétét, az asszisztensekkel elvégeztetve a kívánt változtatásokat 1939. május 29-én aláírta az „átszerkesztett” film forgalmazási engedélyét.
    Pirjev álmában sem gondolta volna, hogy mire visszatér Moszkvába a „Traktorosokat” már be is mutatták.
    De hát az emlékezet furcsa dolog, erre az „álmában sem gondolta volna” kitételre rácáfol a film operatőre Alekszandr Galperin.
    Egy írásában megemlíti, hogy a bemutatót követően megjelenő első recenzióban „… a film készítésének minden résztvevője meg van említve. Példátlanul azonban a rendező nincs megnevezve. Felháborodva a szerkesztőséghez fordulunk. Elmagyarázzák nekünk, Pirjev elutazása előtt átadott egy levelet a szerkesztőségnek, amelyben azt kérte, hogy amennyiben akarata ellenére történik vágás a filmen, a nevét nem szabad megemlíteni.”
    Végül a film nagy szakmai és közönségsikere, ráadásul a Sztálin-díj nekiítélése után mégiscsak elismerte sajátjának a filmet.
    Egyébként a hatalmas közönségsiker kivívásában oroszlánrésze volt a film zenéjének. (No meg a férfi főhősnek.)
    Pirjev filmzenéi mindig a pontosan igyekeztek kifejezni a film tematikáját. (Más sikereihez az inkább operettszerzőnek mondható Dunajevszkij illetve Hrennyikov írta a zenét.) Ezúttal választása a Pokrassz fivérekre esett, akik a kor népszerű dal és főként induló-írói voltak. A két induló: a „Három tankos” és a „Szovjet páncélosok indulója” pillanatok alatt országos népszerűségre tett szert és a mai napig közkedvelt, gyakran előadott dalok.
Sam Pokrass
    A fivérek legidősebbike Szemjon Pokrassz 19-ben megírta a Vörös Hadsereg megrendelésére a „Fehér hadsereg, fekete báró” című híres dalt (Nálunk „Munka hadának a lépte dobog…” kezdettel „Bécsi munkásinduló” címen vált ismerté), később az Egyesült Államokba távozott, ahol Sam Pokrass néven filmzene íróvá vált Hollywoodban. Ő írta „A három testőr” 1939-es amerikai változatának zenéjét (vagy annak egy részét). Vorosilov imádta a filmet, egyszer meg is jegyezte Pokrassz öccseinek címezve: „Jobb lett volna, srácok, ha ti mentek Amerikába és Szemjon marad.” (Ez is egy érdekes történet. Szemjon Pokrassz 24- ben először Berlinbe ment, aztán1925-1927-ben Moulay Yusuf marokkói szultán udvarában szolgált zenészként. Innen, állítólag a hárem őrével való konfliktusa miatt, Franciaországba kellett távoznia. 1927-28-ban Párizsban élt, ezt követően ment az Egyesült Államokba. Filmekhez írt zenét, egy operettet a Cyrano de Bergerac-ból. 1939-ben ennek bemutatójáról akart tárgyalni New York-ban, ahol június 15-én egy étteremben hirtelen összeesett és még aznap a kórházban meghalt. A halál oka megfázásból visszamaradt szívelégtelenség. Mások szerint ételmérgezés. Megint mások szerint Sztálin utasítására mérgezték meg kálium-cianiddal. Itt aztán az elméletek széles tárházát találjuk a bosszúszomjas emigráns fehér tiszteket, a Schellenberg féle Sicherheitsdienst-et, az NKVD-t vagy épp közösen mindhármat jelölve meg tettesként. A Vorosilov anekdotát, a „Jobb lett volna, srácok, ha ti mentek Amerikába…” más forrás Sztálin nevéhez kapcsolja.)
Az otthon maradt fivérek
    Az otthon maradtak, Danyiil és Dmitrij Pokrassz is népszerű darabokat írtak, a „Bugyonnij indulót”, a „Májusi Moszkvát” vagy a „Vörös lovasságot”. (A rossznyelvek szerint Szemjon, távozásakor rengeteg dallamot hagyott ajándékba testvéreinek.)
    A forgatókönyv egy korábbi változatában a film a Távol-Keleten kezdődik, egy páncélos egységben. Az ezredparancsnok kedves szavakkal búcsúzik a szolgálatot befejező, távozó katonákhoz. A szerzők a forgatókönyv fejlesztése során úgy döntöttek, hogy nem ezzel a jelenettel, hanem egy dallal indítják a filmet.
    De nem volt dal.
    Pirjev magához rendelte Borisz Laszkin költőt és elmondta neki, hogy szüksége van egy dalra, amely bemutatja a határok védelmét, a hős tankosok bravúrját, a hasan-i csaták résztvevőit.
    Hozzátette, hogy a dalnak másnap délután egy órára készen kell lennie.
    „Azt mondtam, hogy gondolkodni fogok rajta – emlékezett vissza Laszkin – és kissé zavartan hagytam ott a rendezőt. Soha nem kellett a határon járnom, nem láttam a páncélosok hadműveleteit, de addigra már szolgáltam a hadseregben és ezért volt bizonyos elképzelésem erről a félelmetes csapattípusról. A távol-keleti eseményeket abban az időben minden szovjet ember nagyon élesen megtapasztalta. Rám is hatással voltak.”
    Az elkészült szöveggel Laszkin a Pokrassz fivérekhez sietett.
    „Nehéz elhinni – mondta később –, de a dal 30-40 perc alatt elkészült. Ez volt az a szerencsés eset, amikor a szavak és a dallam azonnal egymásra találtak.”
    Pirjev miután a szerzők előadásában meghallgatta a dalt, kérte játsszák el újra. Aztán megkérdezte: használják-e a harckocsizóknál a „legénység” (ekipazs) kifejezést? Igenlő választ kapva csak annyit mondott, hogy „megfelel”.
    Másnap a „Moszfilm” stúdiójában már fel is vették a „Három tankos” című dalt Nyikolaj Krjucskov, Pjotr Szavin és Arto Kefcsijan.
    Pirjev nem szerette hivatásos énekesekkel felvenni a dalokat, mert úgy tartotta, mindig észrevehető marad a különbség az énekesek és a színészek hangja között. Ráadásul az énekes nem képes úgy énekelni, ahogy a film hőse tenné. Abban az előadásban nincs benne a nélkülözhetetlen szív és őszinteség. Ritka kivételektől eltekintve, filmjeiben az összes énekszámot ugyanazok a színészek adták elő, akik a szerepeket is játszották.
A fiatal Krjucskov
    A „Traktorosok” esetében különösen nagy szerencséje volt a főszereplő Nyikolaj Krjucskovval. Krjucskov kiválóan énekelt, harmonikázott, sokoldalú és természetes volt, mint egy igazi hollywoodi profi.
    Ha valaki egyszer könyvet ír a hollywoodi és a sztálini mozi rokonságáról, valószínűleg külön fejezetet szentel majd Nyikolaj Krjucskovnak. Senki sem tudta volna meggyőzni az országot a jelenlegi és jövőbeli katonai sikerekről úgy, mint Krjucskov mosolya.
    Vaszilij Akszjonov írja: „Krjucskov, Borisz Barnet rendező kolosszális felfedezése, amely csak ahhoz hasonlítható, amit Elia Kazan tett két évtizeddel később, mikor felfedezte Marlon Brandót.”
    Marina Ladinyina, aki egyáltalán nem volt szentimentális típus, ezt mondta róla: „a napsugárember”. (Remélem egy másik film kapcsán írhatok majd többet Nyikolaj Krjucskovról.)
    1964-ben, amikor nagyszabású projekt indult be a régi szovjet filmek helyreállítására, a „Traktorosokat” is átszerkesztették.
    Eltüntették Sztálin és Kaganovics portréit és átírták a dalok azon strófáit ahol a vezér és az első marsall, Vorosilov neve szerepelt. A javuló szovjet-japán kapcsolatok érdekében száműzték a szövegből a „támadó szamurájokat”.
    Még a legendás CsTZ Sz-65-ös (Sztalinyec-65) traktorokról is eltüntették a feliratokat.
 

    A Sztalinyec 65-ös az első sorozatban gyártott dízeltraktor volt. Az amerikai Albert Kahn által tervezett cseljabinszki traktorgyárban gyártották 1937 és 41 között. Mezőgazdasági gépek vontatására és álló gépek meghajtására tervezték. A Nagy Honvédő Háború alatt az első időszak veszteségei miatt a traktorok nagy részét kivonták a mezőgazdaságból és fegyverek vontatására használták azokat.
    Pirjev meg volt győződve, hogy az ő változata sokkal jobb, nagyon sikeres színészi jeleneteket dobtak ki és jó rendezői döntéseket anulláltak. Az 1939-ben eredetileg bemutatott változatot, hosszú szünet után, 2005 februárjában a „Kultúra” csatorna vetítette le. Azóta DVD-n is megjelent.
    A Pirjev által összeállított változatot sajnos már senki sem fogja látni.



Két megjegyzés a végére:
–Valakiben esetleg felmerülhet, hogy a film utolsó jelenetében ki is az a szálas fiatalember aki a menyasszony balján áll, de addig a pillanatig egyszer sem jelenik meg a filmben. Ő nem szerepel a stáblistán, Pjotr Maszohának hívják és a menyasszony öccsét, Pantyusa Bazsant alakítja.
–1992-ben „Traktorosok 2.” címmel az Alejnyikov testvérek forgattak filmet. Az „ironikus újragondolás” forgatókönyvét Renata Litvinova írta.



Boldog ifjúság (Трактористы)

ff., szovjet, 83 p.
Moszfilm, Kijevi Filmstúdió
Bemutató – 1939. július 3.

Rendezte – Ivan Pirjev
Forgatókönyv – Jevgenyij Pomesnyikov (Arkagyij Dobrovolszkij)
Fényképezte – Alekszandr Galperin
Zene – Danyiil és Dmitrij Pokrassz
Dalszövegek – Borisz Laszkin

Szereplők:

Marjana Bazsan – Maria Ladinyina
Klim Jarko – Nyikolaj Krjucskov
Nazar Duma – Borisz Andrejev
Szavka – Pjotr Alejnyikov
Haritosa – Vlagyimir Kolcsin
Franya – Olga Borovikova
Tatjana Markovna – Raisza Dnyeprova

Link:

jelszó: kinok55