Ez az elfelejtett filmek blogja.

Olyan a rég- és közelmúltban, vagy akár napjainkban készült filmek ezek melyeknek roppant kicsi az esélye arra, hogy belátható időn belül meg- vagy újranézhetőek legyenek nálunk valamely televíziós csatornán vagy magyar nyelvű dvd-n.

Olyan filmeket válogatok, melyeket valamilyen – jóllehet meglehetősen szubjektív – szempontból érdekesnek tartok. Talán mások érdeklődését is fölkeltem irántuk.

A filmeket időnként, muszáj újranézni.
Biztonságosan kell mozognunk abban a közegben is, amely nem a kortárs film nyelvén íródott.
Csak akkor derülhet ki, hogy vannak filmek, amik kimaradtak ugyan a filmtörténeti értékelésekből, de ma is használható információt hordoznak számunkra és vannak filmek melyek elismert mesterművek, mégis reménytelenül eljárt felettük az idő.

Igyekszem havonta egy filmet bemutatni. Mindegyik film letölthető, magyar felirattal.
Ez az én elveszett mozim.
Jó mozizást!



2020. április 27., hétfő

Harmsz


  Amióta Renata Litvinova maga tanúsította, hogy a pelmenyiben, amit Alekszej Szamorjadov vásárolt a boltban, hús helyett valóban csapágygolyók voltak és főzés közben mind a fazék alján maradt, én mindent készpénznek veszek, tűnjék az bármilyen abszurdnak, amit orosz író papírra vetett.
  Ivan Bolotnyikov filmje sem ingatott meg ebben a hitemben.
Danyiil Harmsz „Esetek” címmel összegyűjtött, nagyrészt 1933 és 38 között írt 31 történetet és jelenetet tartalmazó ciklusának abszurdjai tökéletes illusztrációi a realitásnak.
  Ha három különböző puzzle darabjait rakosgatjuk egymáshoz, kevés az esélyünk, hogy váratlanul értelmes kép áll össze.
  A film szerzőinek mégis sikerült.
  Legalábbis nézhető filmet készíteni.
Az első puzzle darabjai, Danyiil Harmsz művei. Az említett (jobbára magyarul is olvasható) „Esetek” ciklus, illetve néhány feljegyzés, levél.
  A második, mindenekelőtt Leonyid Lipavszkij „Beszélgetések” címmel kiadott feljegyzései, valamint a Harmsz életében fontos szerepet betöltő OBERIU csoport.
  Leonyid Lipavszkij az, akinek lakásán az „OBERIU” művészcsoport 1931-es hivatalos megszűnését követően, annak tagjai időnként összegyűltek. Bizonyára nem szó szerint, de lejegyezte beszélgetéseiket. Igyekezett mindenről nyomot hagyni, attól kezdve, hogy ki mit gondol Kantról, egészen addig, hogy ki mennyi vodkát képes meginni.
  Magáról a csoportról rengeteg adat található a magyar neten is, így csak itt csak néhány szót:
Hogy az „OBERIU” (Объединение Реального Искусства), a Reális Művészet Egyesülete elnevezés kinek a leleménye volt, nem igazán tudható, erről csak Ivan Bahtyerjev írt emlékirataiban és természetesen ő saját magát ruházta fel ezzel a szereppel. Az viszont biztos, hogy a nyelvtannak megfelelő „je” betűt Harmsz javaslatára cserélték le az elnevezésben „e” betűre, vagyis lett az ОБЕРИУ helyett ОБЭРИУ. „Csak, hogy érdekesebb legyen” – indokolta Harmsz.
Hogy az OBERIZMUS vagy OBERISTÁK kifejezések használatát lehetetlenné tegyék, került a mozaikszó végére a U betű.
  A csoport 1927 őszén alakult meg a leningrádi Központi Sajtóházban, ahol aztán fellépéseiket, előadásaikat tartották.
  A csoport tagjai korábban is illették magukat különféle nevekkel, például Harmsz és a hozzá közel álló Vvegyenszkij Radix Színház név alatt mutattak be egy általuk írt darabot. A Malevich támogatásával színpadra állított „A mamám teljesen az órákban van” (vagy valami ilyesmi, ha egyáltalán jól fordítom) című mű szövege sajnos nem maradt fenn.
A "Három bal óra" plakátja
Az OBERIU leghíresebb „költői estjét” 1928. január 24-én tartották „Három bal óra” címmel.
  Az előadás első részében, Danyiil Harmsz, Alekszandr Vvegyenszkij, Nyikolaj Zabolockij, Ivan Bahtyerjev és Konsztantyin Vaginov a verseiket olvasták fel. A következő részben Harmsz „Jelizaveta Bam” című darabját adták elő, végül pedig, Klimentyij Minc és Alekszandr Razumovszkij vetítette le kisérleti filmjét, a „Húsdarálót”.
  Ezt azért érdemes megemlíteni, mert az estet követő reakciók, mint Ligyija Lesznaja másnap megjelenő glosszája a „Krasznaja Gazeta” -ban megágyaztak a későbbi támadásoknak, melyek aztán egészen a fizikai megsemmisítésig vezettek.
  A hatalom még az ilyen szűk csoportok esetében sem tolerálta a másképp gondolkodást.
  Sőt.
  Ennek egyik okát Oleg Lekmakov kutató egy a neten hozzáférhető előadásában (Marietta Csudakova irodalmárra hivatkozva) így magyarázza:
  „Az OBERIUTOK voltak majdhogynem az első írói a szovjet időszaknak, akik műveiket rögtön az asztalfióknak írták. Ha a felnőtt alkotásaikról beszélünk, akkor a műveket egyelőre nem szánták nyomtatásra, megértve, hogy azok a Szovjetunióban nem tehetők közzé. Ez egyrészt nagyon nehéz helyzetbe hozta őket, mert megélhetésük nagy mértékben korlátozódott. Gyermekmagazinokban megjelenő publikációkból és gyermekversekből éltek - általában teljesen más, a maga módján gyönyörű, de a felnőtt alkotásoktól nagyon különböző művekből.
  Másrészt azonban hatalmas előnyt adott számukra a szovjet írókkal vagy a szovjet korszak íróival szemben, akik igyekeztek mindenképpen kinyomtattatni műveiket. Az OBERIUTOK ugyanis egyáltalán nem voltak tekintettel semmire. Írtak, ahogy akartak.
Harmsz a 30-as évek elején
Az állam megszabta, megpróbálta megszabni az íróknak, hogyan kell írniuk. Az OBERIUTOK ezt a kiutat találták. Az állam így egyáltalán nem tudta nekik előírni, hogyan kell írni, ha a felnőtt műveikről beszélünk. Hiszen állam hogyan befolyásolhatja az írót? Nem nyomtatja ki. Nos, mi nem is fogunk nyomtatásra írni – ez volt a válaszuk.
  És itt figyelmet kell fordítanunk arra a tényre is, hogy ez a „nemszovjet” válasz - hangsúlyozom - nem „szovjetellenes” válasz volt. És ez a nemszovjet válasz valószínűleg idegesítőbb volt a kormány számára, mint azok a szovjetellenes sorok, amelyeket az OBERIUTOK írhattak volna. (…) Ez a nemszovjet válasz, ez a kihívás, ez a csendes kihívás sokkal sértőbbnek bizonyult az állam számára. Az állam nyilvánvalóan kész volt harcolni ezekkel a költőkkel és írókkal, de nem volt kész arra, hogy ezek a költők és írók egyszerűen ne vegyék észre az államot.”
  Hogy a gyermekirodalom nyújtott némi szűkös megélhetést Harmszék számára az jobbára Nyikolaj Olejnyikov érdeme. Az 1928-ban induló leningrádi Sün (Ёж) és az ebből később kinövő Csíz (Чиж) magazin atyja ugyan Szamuil Marsak volt, de az újságot valójában Jevgenyij Svarc és Olejnyikov szerkesztette.
  Olejnyikov hivatalosan soha nem volt az OBERIU csoport tagja, bár készült fellépni azon a bizonyos „Három bal óra” előadáson. Végül nem tette, amit azzal magyarázott a többieknek, hogy ő az egyetlen kommunista az összes költő közül, és hogy ott ülnek a nézők között a barátai a körzeti pártbizottságból, akik félreértenék őt.
  Ez sajnos nem mentette meg 1937-es letartóztatásától és kivégzésétől.
  A harmadik puzzle doboz Marina Malicsnak, Harmsz második feleségének visszaemlékezései, melyeket Vlagyimir Glocer jegyzett le 1996-99 között.
Marina Malics, 1936. Ufa
  Marinát 1941-42 telén a körülzáródó Leningrádból a Kaukázusba evakuálták, majd a terület német megszállása után, mint ostarbeiter Németországba került. Onnan, a háború befejezését követően, hazainduló francia foglyok segítségével és francia nyelvtudása révén sikerült Franciaországba jutnia. 1948-ban vándorolt ki Venezuelába.
  Itt bukkant rá kalandos kutatás után Vlagyimir Glocer, Harmsz-kutató.
  Malics 2002-ben 90 éves korában hunyt el az Egyesült Államokban.
  „Oly sok év telt el és már nem emlékszem semmire, kivéve, hogy nagyon szerette a lányokat" – üzent először Venezuelából Glocernek, ami nyilvánvalóan igaz is volt, már ami az üzenet második felét illeti. Aztán a személyes beszélgetések során mégiscsak felfrissült az emlékezete és ezek egy része be is épült a filmbe. Érdemes elolvasni.
  A filmből nem derül ki pontosan, ezért talán érdemes néhány szót ejteni a családi kapcsolatokról.
  Szóval, Harmsz családja, a Juvacsov család, a Nagyezsdinszkaján (a későbbi Majakovszkaja) élt Leningrádban. A lakás a forradalom után természetesen közös társbérleti lakássá (kommunalka) vált, ahol a szobákban és leválasztott lakrészekben Harmsz, az apja, egy öregasszony a lányával, valamint Harmsz nővére a férjével élt. A nővére, Jelizaveta egy kommunistához ment feleségül így vele Harmsz nem tartotta a kapcsolatot.
  „Liza feleségül ment egy lelkes kommunistához, ezért mi nem mentünk hozzájuk, és nem is beszéltünk velük. Maga Danya beszélt a nővérével, de teljesen ridegen és kizárólag németül.
Szigorúan tilos volt bemennem hozzájuk. Danya még a legelején megmondta: „Nem kell neked ott lófrálnod, én mondom! Nincs ott semmi keresnivalód. Vagyis Liza elérhetetlen volt számomra, nem tudtam beszélgetni vele, és Danyának Lisával és a családjával semmiféle bensőséges kapcsolata nem volt. A kommunista férj miatt.”
Eszter Ruszakova (balra)
  Harmsz első felesége Eszter Ruszakova volt.
  „Bár Danyja különösebben soha nem beszélt nekem az első házasságáról, ismertem az első feleségét. Francia nő volt, francia zsidó. Nagyon szép volt. Eszternek hívták. Danya azt mondta nekem: "Eszter olyan babafeleség típus... (...) De nekem nagyon szimpatikusnak tűnt.”
  A filmben van egy jelenet, amelyben a félálomban lévő Eszter Misenykának szólítja Harmszt. Mihail Csernov volt Eszter első férje, akire Harmsz mindig féltékenykedett. Állítólag ettől az esettől kezdve Eszter és az író gyakorlatilag alig kommunikáltak.    Közben Harmsz viszonyba keveredett többek között Raisza Poljakovszkajával, Tamara Mejerrel Lipavszkij későbbi feleségével és Alisza Porettel is.
  1936-ban az egész Ruszakov családot trockista összeesküvés vádjával letartóztatták. Eszter 1943-ban halt meg a magadani munkatáborban.
  A második feleség, Marina Malics, ismeretlen apától született, anyja nem sokkal lánya születése után Párizsba költözött. Marinát, anyja húga nevelte, az ő lánya volt a filmben is megjelenő Olga (Olja). A két lány valójában unokatestvér volt, de egymás mindig a testvéremként említették. Olga ismerkedett meg előbb Harmsszal és az író Marinával kötött házassága alatt is viszonyuk volt.
„Ezzel is aludt meg azzal is... Végtelen viszonyok. És az egyik, és a másik, és a harmadik, és a negyedik... – vég nélkül! (…) Otthagyni nem tudtam, mert akkor kiállhattam volna az utcasarokra. Nem volt hová mennem.”
Marina Malics
  Harmszt másodszor 1941-ben tartóztatták le.
1940-ben írt egy kis történetet „Akadály” (Помеха) címmel, egy letartóztatás története. Ijesztő, ha összevetjük azzal, amit Marina Malics mesél Harmsz letartóztatásának körülményeiről.
  „Szombat volt. Körülbelül tíz vagy tizenegy órakor megszólalt a csengő. Összerezzentünk, mert tudtuk, hogy ez a GPU és megéreztük, hogy valami szörnyűség fog történni.
  És Danya azt mondta nekem:
  - Tudom, hogy értem jöttek...
  Azt mondom:
  - Istenem! Miből gondolod?
  Azt mondta:
  - Tudom.
  Ültünk ott a szobácskánkban mint a börtönben, semmit sem tehettünk.
  Mentem ajtót nyitni.
  A lépcsőházban három furcsa kis figura állt.
  Őt keresték.
  Talán azt mondtam:
  - Kenyérért ment.
  Azt mondták:
  - Jó. Megvárjuk.
  Visszamentem a szobába, mondván:
  - Nem tudom, mit csináljunk.
  Kinéztünk az ablakon. Lent egy autó állt. Kétségünk sem volt, hogy miatta.
  Ki kellett nyitnom az ajtót. Rögtön durva, nagyon durva módon törtek be és ragadták meg őt. Indultak vele kifelé.
  Én mondom:
  - Vigyenek engem, engem! Engem is vigyenek.
  Azt mondták:
  - Hát, legyen Hagy jöjjön.
  Ő remegett. Nagyon rémes volt.
  Lekísértek bennünket a lépcsőn.
  Belökték a kocsiba. Aztán betaszigáltak engem is.
  Mindketten reszkettünk. Egy rémálom volt.
  Megérkeztünk a Nagy Házhoz. Az autót nem a bejáratnál állították le, hanem távolabb tőle, hogy az emberek ne láthassák, hogy viszik. Így, tenni kellett még néhány lépést. Szorosan tartották Danyát, ám ugyanakkor úgy tettek, mintha magától menne.
  Bementünk valamilyen váróhelyiségbe. Aztán ketten őt elrángatták és én ottmaradtam egyedül.
  Csak egymásra nézni sikerült.
  Soha többé nem láttam.”
Harmsz, 1941.
  És aztán a vége:
„Amikor a bénultság elmúlt, rohantam keresni őt a börtönökben. Mindenfelé kerestem, és képtelen voltam kideríteni, hogy melyik börtönben tartják.
Végül valaki elmondta hol van és melyik napon lehet átadni neki valamit.
  Odamentem.
  A Néva jegén kellett átkelni.
  A Névát hó fedte. Magasabb, mint én magam.
  Egy olyan keskeny ösvényt tapostak ki benne, hogy ketten alig fértek el egymás mellett.
  Felhúztam a nemezcsizmámat, és mentem. És csak mentem, mentem, mentem, mentem...
  Amikor elindultam otthonról reggel volt, és mire hazaértem, sötét éjszaka.
  Kétszer jutottam oda, és átvették tőlem a csomagot.
  (…)
  Talán harmadik alkalommal mentem ugyanoda átadni a csomagot. Eltettem egy darab valamit – talán kenyeret – valami kicsit, nyomorúságosat, amit odaadhatnék neki. A csomag apró volt.
Elmondtam minden barátomnak, hogy hova megyek, hogy mindenki tudja, mert talán oda se érek, talán nem is lesz elég erőm, pedig gyalog kellett odamennem. Mentem. Sütött a nap, a hó szikrázott. Mesésen szép volt. Szembejött velem két fiú. Köpenyben, amilyenben a gimnazisták jártak a cár alatt. És az egyik támogatta a másikat. Ez már húzta a lábát, a másik meg szinte vonszolta őt. És aki vonszolta, könyörgött: „Segítsen! Segítsen! Segítsen! Segítsen.
  Én szorongattam azt az apró csomagot, és természetesen nem adhattam oda. Az egyik fiú összeesett, rémülten néztem ahogy meghal. És a másik is kezdett összeroskadni.
  Körül minden ragyogott. Embertelen szép volt – ezek a fiúk meg...
  Már órák óta mentem. Nagyon fáradt voltam.
  Végül felkapaszkodtam a partra és odaértem a börtönhöz.
  Az ablaknál, ahol elveszik a csomagot, úgy rémlik, senki sem volt, vagy csak nagyon kevesen.
Kopogtam az ablakon, az kinyílt. Mondtam a családnevet – Juvacsov-Harmsz – és átadtam a csomagot az ennivalóval.
  A férfi az ablakban azt mondta:
  - Várjon, polgártársnő, lépjen el az ablaktól – és becsapta az ablakot. Eltelt két vagy öt perc. Az ablak újra kinyílt és ugyanaz az ember ezekkel a szavakkal:
  - Február másodikán meghalt – kidobta a csomagomat az ablakon.
  És én elindultam vissza.
  Egyáltalán nem éreztem semmit. Üresség volt bennem. Belém villant: „Jobb lett volna, ha odaadom a fiúknak.” De már úgyse lehetett volna megmenteni őket.
  A nap lenyugodott, és egyre sötétebb lett.”


 Harmsz (Хармс)

2017, orosz, litván, macedon
Proline Film
bemutató – 2017. november 2.
Rendezte
Ivan Bolotnyikov
Forgatókönyv
Ivan Bolotnyikov, Szergej Szolovjov
Fényképezte
Sándor Berkesi
Zene
Szonyi Petrovszkij

Szereplők
Wojciech Urbanski – Danyiil Harmsz
Grigorij Csaban – Alekszandr Vvegyenszkij
Ajszte Dirizsjute – Marina Malics
Darius Gumauskas – Jakov Druszkin
Antonyina Szonyina - Olga
Andrej Feszkov – Leonyid Lipavszkij
Vitalij Kovalenko – Nyikolaj Olejnyikov
Artyom Szemakin – Nyikolaj Zabolockij
Jusztina Vonscsik – Eszter Ruszakova
Jurij Ickov - Szno
Nyikita Kukuskin – Szno unokaöccse
Andrej Zsukov – Harmsz apja
Alekszandr Basirov – Szomszéd
Andrej Matyukov – Obernyibeszov
Doktornő – Jekatyerina Vidre


A letöltési link: