Huszárkisasszony

 „ ... a kommersz, a művészet és a giccs közötti határmezsgyén balanszíroz, mindkettő hatáselemeiből merít, anélkül hogy egyik vagy másik oldalra átbillenne. Készítője elég érzékeny ízlésű, hogysem a giccs érzelmi zűrzavarában elmerüljön, s elég óvatos, hogysem a néző fejét ismeretlen összefüggésekkel fájdítsa. (...) A játék színvonala pedig legalább annyira függ a közízlés állapotától, egy nemzeti filmkultúra általános színvonalától, konvencióinak gazdagságától, frisseségétől és életképességétől, mint készítői szakmai fölkészültségétől. Hiszen - és ez fontos! - a közönség is játszik.” - írta 1967-ben B.Nagy László egy olasz film kapcsán ugyan, de írhatta volna Eldar Rjazanov 1962-es „fölényes és tüneményes szakszerűséggel elkészített” zenés komédiájáról a „Huszárkisasszony”-ról is.

Szeptember 7-én mutatták be, 1731 kópiával kezdték forgalmazni és még abban az évben 48 millió 640 ezer néző látta. Az egyik legnépszerűbb szovjet zenés film, manapság is nézők millióit ülteti a tv-készülékek elé. Az 1961 és 1991 között készült szovjet vígjátékok között ezzel a nézőszámmal a 10. helyen áll.

Eldar Rjazanov

Rendezője Eldar Rjazanov, a szovjet-orosz mozi élő legendája. Azoknak a filmeknek a mestere, melyeket - gondolom jobb híján - „lírai komédiának” neveznek, s amelyekben az öröm mellett mindig ott van az a csepp üröm amitől másfél órányi vidámság után csodálkozva vesszük észre, hogy mégiscsak ott marad bennünk valami megmagyarázhatatlan szomorúság. Olyan filmek ezek, mint az „Irodai regény”, „A sors iróniája”, a „Kétszemélyes pályaudvar”, vagy az „Autót loptam”.

A férfiruhát öltő lány mindig izgatta az írói fantáziát, ki színéről, ki fonákjáról igyekezett a helyzetet több-kevesebb sikerrel kiaknázni. Ha az öltözék történetesen mundér volt, akkor némi hazafias felhangot is bele lehetett csempészni a történetbe. Valószínüleg nem véletlen, hogy Alekszandr Gladkov műve a „Réges-régen” -  amiből a film készült - éppúgy a második viágháború elején íródott, mint pélául Huszka Jenő „Mária főhadnagy” című operettje.

Ahogyan a Huszka - Szilágyi szerzőpáros Lébstück Máriáról, úgy Gladkov is valós személyről, Nagyezsda Durováról mintázta hősét.

Nagyezsda Durova, az orosz hadsereg első női tisztje, 1783. szeptember 21-én született egy huszárkapitány és egy kisorosz földbirtokos lányának házasságából. Nemkívánt gyermek volt, anyja gyűlölte, gyakorlatilag a katonák között nőtt fel. „A nyereg - írta visszaemlékezéseiben - volt az első bölcsőm, a ló, a fegyver és az ezredzenekar - az első gyermekjátékok és szórakozások.” 18 éves korában férjhez adták, gyermeke született (erről ő maga soha nem írt egy szót sem), de 1806-ban úgy döntött, hogy csapot-papot otthagyva katonának áll. Alekszandr Durov, majd Szokolov néven szolgált. Apja - akinek megírta sorsát - feljelentette, vizsgálat indult ellene, végül I. Sándor cár, aki állítólag meghatott a történet, a „nevére vette” s lehetővé tette számára, hogy a hadseregben maradjon Alekszandr Andrejevics Alekszandrov néven. 1816-ban vonult nyugállományba törzs-kapitányi rangban. A polgári életben is férfiként viselkedett, mindig férfiruhában járt, haragudott ha úgy fordultak hozzá mint nőhöz, és általában kitűnt különcségeivel. 1886-ban halt meg, férfiruhában, teljes katonai tiszteletadás mellett temették el.

Hát ebből a nem túl szívderítő történetből kiindulva írt 1940-ben Gladkov egy verses darabot.

Ha ugyan ő írta.

Alekszandr Gladkov

Rjazanov szerint Gladkov kétszer is ült. 1948-ban valahol szerzett egy orosz nyelvű "Mein Kampf"-ot, odaadta valakinek elolvasni, de feljelentették. 5évet kapott „ellenséges ideológia” terjesztéséért, 1954-ben szabadult.

Azonban már korábban, 1940-ben is töltött egy évet börtönben, mert ritka könyveket lopott a Lenin könyvtárból.

Rjazanov szerint ekkor, a börtönben „ ... kapta a darabot egy embertől aki soha nem került ki onnan.”

Gladkov 1929 óta publikált, de se a „Réges-régen” előtt, se utána nem írt le egyetlen verssort, egyetlen rímet sem, rábeszélni sem tudták. Már a darab első színpadra állításakor, 1942-ben, furcsa volt, hogy elzárkózott valamennyi kéréstől a szöveget illetően, még a legjelentéktelenebb változtatásoktól is. „Nekünk akkor Szverdlovszkban, a színházban, a próbák folyamán az volt a benyomásunk, hogy a darabot nem Gladkov írta.”

Amikor a darab filmváltozata készült, Rjazanov megkérte Gladkovot, hogy írjon át néhány kis epizódot. Ő meg is ígérte, hogy megteszi, de aztán több hónapra eltűnt. A hosszas rábeszélés se vezetett az újabb ígéreteken kívül semmire, így a versek forgatókönyvhöz igazítását maga Rjazanov végezte el.

Mindenesetre a darabot bemutatták, először mint rádiójátékot 1941 augusztusában, majd színpadon 1941 november 7-én, az ostromlott Leningrádban.

Tyihon Hrennyikov 1942-ben írt hozzá zenét, így azon a bizonyos Szverdlovszki előadáson már ezzel mutatta be  a Vörös Hadsereg Központi Színháza. Ezt az előadást látva határozta el Eldar Rjazanov, hogy egyszer filmet forgat a darabból.

Erre alkalmat és ürügyet 1962-ben találtak, a Napoleon feletti győzelem 150 éves évfordulóját.

Az „Ismeretlen változat” c. tv-sorozat népszerű szovjet/orosz filmek létrejöttének körülményeiről lebbenti fel a fátylat. A „Huszárkisasszonyról” készült epizódban az egykori szereplők mesélnek a válogatás viszontagságairól is.

Rjazanov sokáig kereste a hősnőt, bár a forgatást megelőző években meg volt győződve, hogy Ljudmila Gurcsenkonál, aki első közös filmjük a „Karneváli éjszaka” után vált országosan ismertté, jobb jelöltet keresnie sem kell. Érezte ugyan, hogy a színésznő túlságosan „finom” ehhez a szerephez - ebben az esetben nem igazán volt előny a darázsderék - de biztos volt benne, hogy Gurcsenko leküzdi ezt a „fogyatékosságot”.

Az első próbafelvételen azonban világossá vált, hogy Gurcsenko nem játszhatja Surocska Azarovát. Nem volt meg benne az a fiatalos lelkesedés, amelyet Rjazanov elképzelt hősnőjének. Csak évekkel később tudta meg a rendező, hogy a próbák idején Ljudmilla Gurcsenkonak súlyos magánéleti problémái voltak. Kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy a szerep helyes megformálásával törődjön

A következő kiszemelt a pétervári Alisza Frejndlih volt. A próbafelvételeken ragyogóan játszott. A forgatócsoportban mindenki biztos volt, hogy megtalálták Surocska Azarovát. Csak Rjazanov meditált. Látta, a színésznőből még huszárnak öltözve és maszkírozva is süt az árulkodó nőiesség. „Alisza, nekem fiúra van szükségem. Sajnos az ön elfedhetetlen nőiessége nem felel meg nekem” - mondta Frejndlihnek. Így lehet bókolva elutasítani valakit.

Túlzott nőiessége miatt nem került a filmbe Szvetlana Nyemoljajeva sem. Azidőtájt a színésznő nem volt igazán karcsú hölgy. „Ilyen csábító fánkból nem lehet huszár” - keserítette el a rendező.

Valentyina Maljavinát a hudszovjet (a művészeti tanács) nem hagyta jóvá. Úgy vélték, a színésznő kissé öreg a szerephez. Nem életkor értelemben. Egyszerűen már tapasztalt nő kinézete volt, a filmben pedig egy lángoló tekintetű szüzre volt szükség.

Sura Azarova szerepére vagy húsz színésznőt próbáltak ki. Valószínüleg Larisza Golubkina tényleg a legjobb választás volt a kiszemeltek közül.

Golubkina a forgatáson

Megjelenése a próbán - ahogy az már lenni szokott az ilyen történetekben - teljesen a véletlennek volt köszönhető. Első filmszerepéért egy évfolyamtársának kell köszönetet mondani. Az évfolyamtársat elhívták statisztálni az új vígjátékba, ott mesélt az asszisztensnek egy színésznőről, aki amellett hogy szép és tehetséges, még énekel is.

Eldar Rjazanov, ahogy meglátta az első próbafelvételeket, rögtön tudta, hogy megtalálta a főszereplőt. Bár „fentről” célozgattak rá, hogy valaki ismertebb kellene mert azzel el lehetne érni, hogy a filmet rögtön a legmagasabb kategóriába sorolják, az pedig kihatna az egész stáb munkabérére. Ám a rendező meg volt győződve, hogy egy ilyen hősnő, mégha az nem is sztár, kedvezően hat a film sorsára. És nem is tévedett.

Larisza Golubkina akkor volt a GITISZ, az Orosz Szíházművészeti Akadémia zenés tagozatának másodéves hallgatója. Apja mindig ellenezte, hogy színésznő legyen, („ a színészet illetlen szakma”) csak a „Huszárkisasszony” sikere után enyhült meg.

A férfi főszereplő kiválasztása valamivel könnyebben ment. Bár készítettek próbafelvételeket Vjacseszlav Tyihonovval („A tavasz tizenhét pillanata” nálunk is ismert Stirlitz őrnagya), Alekszandr Lazarjovval, Szergej Jurszkijjal is, mégis szinte azonnal úgy döntöttek, hogy a férfi főszerepet az akkor már ismert Jurij Jakovlevnek ajánlják fel.

Jó választás volt

Jakovlev pályája nehezen indult, bár kis szerencsével már gyerekkorában filmezhetett volna.


Jurij Jakovlev



„Kisfiú, szeretnél filmben szerepelni?” - kérdezte tőle egy ismeretlen néni. A stúdióban, ahová elhívta, megkérte, hogy harapjon az almába és csak annyit mondjon: „savanyú”. Talán nem elég kifejezően rágott, mert nem hívták vissza. Aztán nem sokkal később a moziban meglátta a „Timur és csapata” almába harapó egyik főhösét.

A második kellemetlenség a VGIK (Összorosz Állami Filmművészeti Főiskola) felvételijén érte az eljövendő csillagot, ahová tulajdonképpen egy intuíció vitte - addig a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe készült. Hirtelen sugallatot kapott: „Neked színésznek kell lenned” A próbafelvételén azonban a tanárok egyöntetűen arra a következtetésre jutottak: „nem fotogén”. Utána a Scsukin Színázi Iskolában próbálkozott, ahol a meghallgatáson kijelentették: „Egyelőre különösebb színészi képességeket nem vettünk észre önben. Ám ha ragaszkodik hozzá …” Ragaszkodott. Cecilia Manszurova (Vahtangov szíházának vezető színésznője) osztályában kezdett.Az első évben az alaptantárgyból - színészi mesterség - kegyelemkettest kapott. A kirúgását ellenző Manszurova azt mondta: „Átengedem, mert látok benne valamit. Dolgozni fogok vele.”

Az iskola után persze a Vahtangovban kezdett játszani. Az első nagy siker Dosztojevszkij „A félkegyelmű”-jének Miskin hercege. Az Ivan Pirjev rendezte film nemzetközi hírnevet szerzett neki, és a sziniiskolából csaknem kirúgott növendéket 1962-ben már kérlelni kellett, hogy vállalja el a „Huszárkiasszony” férfi főszerepét.

„ ... bementem a Moszfilmhez, az első emeleten volt az igazgatónak, Ivan Pirjevnek az irodája. Az ajtótól hosszú vörös szőnyeg vezetett az íróasztalig. Ivan Alekszandrovics felállt mögüle, térdre ereszkedett, térdelve elindult felém, majd amikor találkoztunk mosolyogva felnézett rám és azt mondta - Fil-mez-zen Rja-za-novval!”

Rzsevszkij sörök

Jakovlev azt a huszár figurát hozta a vásznon, aki aztán az összes anekdotában megjelent. Ha Rzsevszkij hadnagy iszik, azt irdatlan pezsgőspohárból teszi, ha harcol, akkor egyedül, maga száll szembe egy egész zászlóaljal. Nem meglepő hogy a figura neve, szinte köznévvé vált. Anekdoták hőse lett, még sört is neveztek el róla,

Ahogy a „Moszfilm” művészeti tanácsának a jelöltekkel kapcsolatban szinte semmi kétsége és kifogása nem volt, úgy léptek fel szó szerint egyöntetűen Igor Iljinszkijnek a filmben való részvétele ellen. Az ok egyszerű: a komikus színész Kutuzov ábrázolása beárnyékolhatja a nagy hadvezér dicső emlékét.

A rendezőnek erről először a Moszfilm akkori vezetője Surin beszélt. „Abban a pillanatban, ahogy meglátják a nézők Iljinszkijt a tábornagyként, nevetésben törnek ki, és Kutuzov emléke kompromittálva lesz." - jelentette ki a fiatal rendezőnek.

Később, mikor Iljinszkij leváltásának óhaját a művészeti tanács szinte valamennyi tagja kimondta, Rjazanov számára világossá vált, hogy vagy másik szereplőt keres, vagy megküzd a saját jelöltjéért.

A nehezebb utat, a másodikat választotta. A helyzetet súlyosbította az a tény, hogy maga Iljinszkij se nagyon akart részt venni a filmben. „Hogy miért? Kicsi a szerep. Azon kívül, én sokkal fiatalabb vagyok, mint Kutuzov volt akkortájt.” - érvelt Iljinszkij. De Rjazanov, ha egyszer valamit eldöntött, más vélemény nem is létezett többé.

Kettős játékot űzött. Becsapta egyrészt Iljinszkijt, másrészt a Moszfilm vezetőségét. Az elsőnek azt mondta, hogy a stúdióban mindenki álma, hogy láthassa a csodálatos komédiást egy ilyen korszakos szerepben. A hudszovjetnek meg azt hazudta, hogy keresi a jelöltet, de sajnos, még mindig nem találta meg a megfelelőt.

Az egész vége az lett, hogy Rjazanov, senkivel sem közölve, a saját szakállára leforgatta azt az epizódot, amelyben Kutuzov elhalad a csapatok előtt. Mivel a munkát az utolsó olyan napokon végezték, amikor még volt hó, később már csak szembesítenie kellett a vezetőket a ténnyel, hogy van egy leforgatott jelenet Kutuzov - Iljinszkijjel. Ha a színészt mégsem fogadják el, akkor azért, hogy ezt az epizódot újra lehessen forgatni, legalább hat hónapot kell várni - a legközelebbi fagyig. A hudszovjetnek el kellett fogadnia Rjazanov választását.

A csapat

A külső felvételek a Moszkva környéki Popovka faluban zajlottak. A stáb lakóhelye az „Ifjú Gárda” kiadó közeli „Nyírfás” üdülője volt. A veszélyes jelenetekben, a lovas trükköknél, nagy segítséget nyújtottak a cirkusz művészei. Mihail Tuganov tanította be és irányította a lovasjeleneteket. Tuganov és „dzsigitjei” híres cirkuszosok voltak, a világ sok cirkuszában megfordultak, mindig nagy sikerük volt a cirkusz porondján vad iramban körbe-körbe száguldozó s eközben akrobatikus mutatványokat bemutató kaukázusi lovasoknak.

A „Szovjet Cirkusz” 1962 szeptemberi számában az Ivánt alakító Nyikolaj Krjucskov a cirkusz- és a színművészek együttműködését méltatva részletesen beszámol a forgatás ezen részleteiről:

„ ... Őszintén szólva meglepődtem, hogy a cirkuszi előadóknak hogyan sikerült megbirkózni rendkívül nehéz feladatukkal anélkül, hogy sérülések és balesetek történnének. Hisz először fordult elő a cirkusz és a film eddigi együttműködésének történetében, hogy külső lovasmutatványokat télen a hóban végeztek. Most mondhatják - hát a „Jégmezők lovagja”? Most fellebentem a titokról a fátylat. Azt a filmet nyáron forgatták. Az „igazi” hó naftalin volt. Mielőtt elkezdik a téli jelenetet, a forgatás helyszínét alaposan átvizsgálják, nincsenek-e árkok, zsombékok, gödrök, megnézik az esés helyét. Ahogy mondják, „megágyaznak”. Tuganov lovasai természetesen szűzhóban dolgoztak, ami rendkívül kockázatos volt. (...) Feltűnő milyen bátran, ügyesen és higgadtan hajtotta végre feladatát a Surocska Azarovát játszó Larisza Golubkina dublőrje, egy fiatal művész, Vászja Rogovoj. Felkapaszkodva egy fára, öt méteres magasságból ugrik le a robogó hintó tetejére. Aztán tüzel, lelöki a bakról a francia kocsist és ráugrik a ló hátára. Látni fogják a jelenetet a filmben. De a jelenet mögött ott vannak a próbák, meg néhány felvett ismétlés. Ennek eredményeként, Vaszilij számára ez már pusztán egy kidolgozott cirkuszi szám maradt. És minden alkalommal, amikor a merész körültekintő művész végrehajtotta, kifogástalan volt. Tuganov legfőképpen Vászja sikerének örült. Magát látta a fiatalban, csak háromszor fiatalabban, amikor még ő állt „őrült dzsigit” hírében.

( ... ) Szeretnék még beszélni filmünk teljes értékű művészeiről, a lovakról. Nem tapasztaltunk sok nehézséget. Mint ismeretes, a cirkuszi lovak zárt térben élnek és dolgoznak. Hozzá kellett őket szoktatni a hóhoz, amit talán soha nem láttak, és a hideghez. De a legnehezebb volt megküzdeni a lovak „hazafiságával”. A négylábú szereplők ki nem állhatták a francia martalócokat. Valószínűleg, ingerelték őket a napoleoni katonák tarka rongyai. Nehezen mondom azt, hogy nem tetszettek nekik, vagy hogy ők is „szerepeltek” és úgy viselkedtek mint az igazi háborúban.

Szeretem a lovakat, és érdeklődéssel figyeltem ezeket az értelmes állatokat. Eszembe jut egy mulatságos jelenet: erdőszél, fegyverropogás, a harcmezőn sok a halott. A lovas nélküli lovak, mivel nincsenek hozzászokva a lövöldözéshez, szétszaladnak. Mindez természetes, így történik az életben is. Berreg a felvevőgép, folyik a felvétel. Aztán a rendező azt kiáltja: „Állj! Felvétel vége!” A „halottak” felélednek, felkelnek. A lovak előbukkannak a fák mögül és kerek, csodálkozó szemekkel figyelmesen nézik ezt az emberi megtévesztést. Erről a látványról, mindig Majakovszkij sora jutott eszembe, hogy „mi mindannyian kicsit lovak vagyunk” - Nem szeretjük a hazugságot.”

Valerij Deniszov

A cirkuszművészek egyike, Valerij Deniszov, nem dublőr volt hanem fontos szereplőként vett részt a játékban. Igaz, hogy ő a Filmakadémián szerzett diplomát és csak később nyergelt át (szó szerint) a másik művészeti ágra. Egyébként David Vasziljevet, a huszárezred parancsnokát alakította. (Ez a figura is valóságos személyre utal, Denisz Vasziljevics Davidovra a napoleoni háborúk katona-költőjére, a gerillahadviselés elméletének egyik kidolgozójára.)

A cirkuszi lovasok csapatának is megvolt a maga „huszárkisasszonya”, Dzerassza Tuganova - Tuganov lánya, Deniszov felesége. Mikor a lovasok tömegében száguldott, egy sorban a férfiakkal a szörnyű vágtában, senki nem gondolta volna, hogy a bajszos, karcsú huszár - egy nő.

Természetesen a színészek is erős fizikai igénybevételnek voltak kitéve. Rendszeresen lovaglóleckéket vettek, hiszen nekik is meg kellett ülniük a lovat.

Jakovlevet isiász gyötörte, állandóan fájdalmakkal küzdött. Az egyik epizód forgatása során, rögtön a „Felvétel!” elhangzása után az egyébként nyugodt ló, amelyiken Rzsevszkij hadnagynak kellett elvágtatnia, valamitől megbokrosodva váratlanul felágaskodott.

„Férfiasan tartottam magam ebben a jelenetben, - emlékezett a színész. - vágtattam és éreztem, hogy csúszok lefelé. A helyzet pontosan olyan volt, mint egy anekdotában. Megértettem, ha feladom - eltaposnak. Elhagytam a csákómat és a ló nyakába kapaszkodtam. Így értem célba. A ló megállt én meg leestem.

Azt a jelenetet, amelyben Golubkina jelentős magasságból leugrik a harcoló huszárok közé, többször is fel kellett venni. A rendező elképzelése szerint, a színésznőnek karddal a kezében könnyedén és természetesen kell leugrania, majd ugyanolyan könnyedén és természetesen bekapcsolódnia a küzdelembe.

„… utasítottam a női főszereplőt, ugorjon le a díszlet emeleti részéről, ám a peremen megtorpant, félt. Hirtelen, nem értve a színésznő gyávaságát ingerülten rákiabáltam: én neked akármikor, minden teketória nélkül leugrom onnan. Dühöngve indultam fölfelé, de mikor kiálltam a díszlet szélére rögtön megértettem mitől félt. Lentről a magasság nem tűnt olyan nagynak. Egy századmásodpercre átvillant az agyamon, hogy ekkora magasságról semmibe sem kerül kitörni a lábamat… de visszakozni nem lehetett. Eh, lesz ami lesz! Behunytam a szemem és leugrottam. A sors kegyes volt hozzám, szerencsésen földet értem. Aztán olyan tónusban dohogtam tovább, mintha nekem az ehhez hasonló mutatványok merő semmiségek lennének: látod, pedig én idősebb is vagyok nálad és sokkal nehezebb is. Biztosíthatlak, egyáltalán nem olyan rémes. A fiatal színésznő követte a példámat és a harmadik ismétlés után bevitték a Moszfilm elsősegélyhelyére lábsérüléssel. De a felvétel már kész volt, és a színésznő sérülése, szerencsére könnyűnek bizonyult.”

Eldar Rjazanov, könyvében visszaemlékezve elég derűsen ír erről, Golubkina azonban állítja, hogy máig érzi a felvétel hatásait. Az elszakadt ínszalagok megéreznek minden időjárásváltozást. A csillaggá válásnak ára van.

A Moszfilm felső vezetése jóindulatúan fogadta a filmet. Csak egy dolog zavarta a tisztviselőket - mégis szerepelt a filmben Igor Iljinszkij. Mit gondolnak majd az emberek, felismerve Kutuzovban a komédiás színészt?

Mihail Orlov a forgatáson

A kegyvesztéstől a filmet a sajtó mentette meg - és ez figyelemre méltó, mert az újságírók, publikációikkal gyakorta tönkretették még a leghíresebb színészek sorsát is!

Szóval, a film szörnyen megtetszett az „Izvesztyija” recenzensének Natella Lordkipanidzének. Közzétett egy olyan csodálatos bírálatot a „Huszárkisasszony”-ról, hogy aztán a film jövőbeni sorsáért nem kellett aggódni. Azokban az években ugyanis, az „Izvesztyija” főszerkesztője Nyikita Hruscsov veje, Alekszej Adzsubej volt. Ezért ennek az újságnak a helyeslése azonnal zöld utat adott bárkinek, még időnként vitatható műveknek is.

A közönség mit sem tudva a háttérben zajló játszmákról, lelkesen fogadta a filmet.

A darabnak azóta is születtek feldolgozásai. 1964-ben Larisza Golubkina színpadon is eljátszotta Surocskát. 1979-ben balett született belőle, Oleg Vinogradov és Dimitrij Brjancev koreográfiájával, melyet abban az évben Leningrádban, a következő évben Moszkvában, a Balsojban is bemutattak.

A zenés komédiát legutóbb 2005-ben állították színpadra, Tatjana Morozova főszereplésével.

Jövőre már ötven éve, hogy a film elkészült.

Larisza Golubkina tavaly volt 70 éves, keveset filmezett, többet szerepelt színpadon. Filmet utoljára 1994-ben forgatott. Lánya Maria Golubkina néven színésznő.

A Louise Germont-t alakító Tatjana Smiga operaénekesnő, ( ha nem számítjuk az 1959-ben filmre vett „A zeneszerző Kálmán Imre” c. színpadi előadást) mint filmszínész szintén ebben a filmben debütált. A moszkvai operettszíház tagja volt, egy hónapja, február 3-án hunyt el.

Jurij Jakovlev 83. Az ő filmes és színházi karrierje a „Huszárkisasszony” után is töretlenül folytatódott. Ismert és sikeres filmek sokaságában szerepelt. (1993-ban Tóth Tamás „Vasisten gyermekei” c. filmjében is.) Utolsó filmje a „Sors iróniája” folytatása volt 2007-ben, amelyet meglepően a félig horror, félig fantasy filmjeiről elhíresült Timur Bekmambetov rendezett, tisztelgésül Rjazanov születésének 80.évfordulójára. (Egyébként tökéletesen.)

Eldar Rjazanov idős kora ellenére még 2009-ben is készített egy zenés-verses videofilmet „Az élet muzsikája” címmel, amelyben maga is szaval (saját verseit), de énekel benne Larisza Golubkina és Alisza Frejndlih is.

1972-ben, mikor a Kabaré című Bob Fosse filmet bemutatták, valaki azt mondta: a film egyik erénye, hogy szakított azokkal az operett és musical hagyományokkal, hogy a szereplők hirtelen dalban folytatják a megkezdett párbeszédet. A dalok ott hangzanak el ahová valók, a kabaréban.

Eldar Rjazanov filmjében már 1962-ben ott hangzottak el a dalok ahová valók. A zongora mellett, a bálban, az este a tűz körül pihenő vagy éppen masírozó katonák között. Mondhatjuk, megelőzte korát.

De azért ne vegyük túlzottan komolyan.

És ne feledkezzünk meg a kiváló magyar szinkronról, amit sajnos már az eredeti VHS kazettán is rengeteg hanghiba kísér. Sajnos ezek egy részével semmit sem tudtam kezdeni. Bocs!

Huszárkisasszony (Гусарская баллада)

mb. szines szovjet film

90 p.

Moszfilm, 1962

Rendezte – Eldar Rjazanov

Írta – Alekszandr Gladkov, Eldar Rjazanov

Zene – Tyihon Hrennyikov

Fényképezte - Leonyid Krajnyenkov

Surocska Azarova – Larisza Golubkina (Domján Edit)

Rzsevszkij hadnagy – Jurij Jakovlev (Láng József)

Iván – Nyikolaj Krjucskov (Basilides Zoltán)
Azarov – Viktor Kolcov (Csákányi László)

Kutuzov – Igor Iljinszkij (Képessy József)

Nurin gróf – Antonyij Hodurszkij (Szendrő József)

Louise Germont – Tatjana Smiga (?)

Pierre Pelimov – Lev Poljakov (?)

David Vasziljev - Valerij Deniszov (Molnár Tibor)

Francia tiszt – Vlagyimir Grave (Bodrogi Gyula)

Magyar szöveg - Szalóky József

Szinkronrendező - Moldoványi József

Pannónia Filmstúdió

Ha valaki fölismer még szinkronhangokat, kérem írjon!

A megemlített művek:

Irodai regény (Служебный роман), 1977, Eldar Rjazanov

A sors iróniája (Ирония судьбы или с легким паром), 1975, Eldar Rjazanov

Kétszemélyes pályaudvar (Вокзал для двоих), 1982, Eldar Rjazanov

Autót loptam (Берегись автомобиля), 1966, Eldar Rjazanov

Réges-régen (Давным давно), 1941, Alekszandr Gladkov

Mária főhadnagy, 1942, Huszka Jenő – Szilágyi László

Ismeretlen változat (Невідома версія )(Неизвестная версия), 2008 - 2010

Karneváli éjszaka (Карнавальная ночь), 1956, Eldar Rjazanov

A tavasz tizenhét pillanata (Семнадцать мгновений весны), 1973, Tatjana Lioznova

A félkegyelmű (Идиот), 1958, Ivan Pirjev

Vasisten gyermekei (Дети чугунных богов), 1993, Tóth Tamás

A sors iróniája 2 (Ирония судьбы или с легким паром. Продолжение), 2007, Timur Bekmambetov

Az élet muzsikája (Музыка жизни), 2009, Eldar Rjazanov

Kabaré (Cabaret), 1972, Bob Fosse

A linkek:

http://www.embedupload.com/?d=8BHKE0MTVU
http://www.embedupload.com/?d=8FDGNNEHGB
http://www.embedupload.com/?d=7UWJZQKZMR
http://www.embedupload.com/?d=7YVTGRFZIV