Ez az elfelejtett filmek blogja.

Olyan a rég- és közelmúltban, vagy akár napjainkban készült filmek ezek melyeknek roppant kicsi az esélye arra, hogy belátható időn belül meg- vagy újranézhetőek legyenek nálunk valamely televíziós csatornán vagy magyar nyelvű dvd-n.

Olyan filmeket válogatok, melyeket valamilyen – jóllehet meglehetősen szubjektív – szempontból érdekesnek tartok. Talán mások érdeklődését is fölkeltem irántuk.

A filmeket időnként, muszáj újranézni.
Biztonságosan kell mozognunk abban a közegben is, amely nem a kortárs film nyelvén íródott.
Csak akkor derülhet ki, hogy vannak filmek, amik kimaradtak ugyan a filmtörténeti értékelésekből, de ma is használható információt hordoznak számunkra és vannak filmek melyek elismert mesterművek, mégis reménytelenül eljárt felettük az idő.

Igyekszem havonta egy filmet bemutatni. Mindegyik film letölthető, magyar felirattal.
Ez az én elveszett mozim.
Jó mozizást!



2013. május 27., hétfő

Szörnyekről és emberekről



    Ma éppen egy hete, hogy eltemették Alekszej Oktyabrinovics Balabanovot.

    Az utóbbi két évtized minden bizonnyal legvitatottabb rendezője volt hazájában.
Korai filmjei (a blogon is megtalálható „Boldog napok” szerintem egyik, ha nem a legjobb filmje) kedvező fogadtatása után a kritika és a közönség egy része egyre inkább fanyalogva fogadta munkáit, bár ezek a filmek a nézők más rétegében valóságos rajongást váltottak ki. A „Fivér”, a „Zsmurki”, a „Háború” vagy a „Bádogkoporsó” miatt vált igazán sikeres rendezővé.

    Nem voltam rajongója. Utólsó filmjei közül – ellenérzéseimmel együtt – a Bulgakov írásai nyomán készült „Morfiumot” néztem szívesen.

    Búcsúzóul – kicsit műsoron kívül – nézzük meg egy keveset emlegetett művét.

    A „Szörnyekről és emberekről” 1998-ban készített filmje. Már túl az egy évvel korábban készített „Fivéren” (az ítészek már ezt is nehezen fogadták), de még előtte van a szinte teljesen elutasított „Fivér 2.”-nek.


    Ezt tükrözik a kritikák:

    „Kilátástalan film a filmről, a szegényes lehetőségekről, a filmművészet érdeklődésének beszűküléséről. Még ha mi, utódok fel is fegyverkezünk Panavisionnel és Dolby Surrounddal - üzeni Balabanov pályatársainak – akár száz évvel ezelőtt, semmi sem fontosabb mint a közönség csupasz fenekek iránti kiváncsisága.”
Ligyija Maszlova

    „Távol áll tőlem ez a film, mind gondolataiban, mind megvalósításában, mivel nem szeretem a dekadenciát, méginkább az orosz dekadenciát, az orosz dekadencia szentpétervári változatát különösképpen.
Más dolog, hogy ebben az évadban nem volt még egy ilyen elegáns, ilyen stílusérzékkel elkészített film.”
Miron Csernyenko

    „Akiknek nem tetszett a film, azt mondják: de azért jól van megcsinálva. Én nem mondanám. Balabanov a vásznat a szimbolizmus kulturális hulladéklerakójává változtatja. A sziámi ikrek – Jekyll és Hyde; a dadus – egy fallikus anya; a vak doktorné – a „Szerelem rabjai” egyik hősnője szerepében. És mindez barnított monokrómban, mely a „stílusosság” legolcsóbb eszköze.”
Nyina Cirkun

    „Egyrészt az utóbbi évek stilisztikailag legkifogástalanabb filmje, másrészt gumicsont, rejtett mondanivaló és mögöttes értelem nélkül. Legjobb az egészet intellektuális provokációként felfogni.”
Jurij Gladilscsikov

    „Infantilis, slendrián film. Mintha Balabanov elfelejtette volna mindazt, ami az erőssége volt. Akkor már a populáris „Fivér” is jobb, mint ez az özönvíz előtti „esztétizálás.”
Tara Abdullajeva

    „Pattanásos kamaszok erotikus fantáziáinak emelnek mesterkélt celluloid emlékművet. Sajnálatos, hogy a beteges alkotói komplexusok ilyen fontosnak bizonyultak a filmmel boldogított emberiség számára. El lennék keseredve, ha Rembrandt primitiv szadomazochisztikus pornótémákat festett volna. Egyébként azok, több mint valószínű, nem primitívek, hanem jelentősek lettek volna. Adódik a következtetés: Balabanov - nem Rembrandt.”
Irina Pavlova

    „Balabanov filmje – egy történet nélküli történettel, hősök nélküli hősökkel, gondolatok nélküli gondolatokkal – mindenekelőtt arról, hogy maga a film csak celluloid, csak árnyak a fehér vásznon és semmi több.”
Leonyid Popov

Alekszej Balabanov 55 éves volt.





Szörnyekről és emberekről (Про уродов и людей)
ff. orosz film
Kinokompanyija SZTV, 1998.
Bemutató: 1998. május 20. (Franciaország)

Írta és rendezte – Alekszej Balabanov
Fényképezte – Szergej Asztahov

Szereplők:
Johan -                                    Szergej Makoveckij
Viktor Ivanovics -                    Viktor Szuhorukov
Jekatyerina Sztaszova -            Lika Nyevolina
Liza -                                      Dinara Drukarova
Kolja -                                    Aljosa Gyo
Tolja -                                     Csingiz Cigyendambajev
Putyilov –                                Vagyim Prohorov
 


Linkek

4 megjegyzés:

  1. Ej, pedig akkora úttörője volt az orosz filmnek, mint Einzenstejn.

    VálaszTörlés
  2. Zavarban lennék, ha el kellene mondanom, miért tetszett ez a film. Ne vegyétek nagyképűsködésnek, de Szerb Antal jutott eszembe, aki Gogol Az orr című novellájáról ezt írta: "...nem értjük egészen, de érezzük, hogy valami mély bölcsességet fejez ki és hogy teljesen igaza van."
    Dekadencia ide, erotikus fantazmagória oda, ezek is az "oroszság" részei, mint ahogy a babona - egészen művelt emberek is nagyon babonásak tudnak lenni - és, ami szomorú - az irodalomban és néha filmekben is lehet vele találkozni - az állatokkal szembeni kegyetlenség is.
    Még nem láttam olyan orosz filmet, ami valamiért vagy valaki(k)ért ne tetszett volna. Most kíváncsi lettem Balabanov más filmjeire is.

    Külön köszönet a fordításért!

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszett. Szerintem ez jelképekkel teli történet, - néhol talán homályosan fogalmaz - a XX. századi Oroszországról és a filmesekről. Politikai pornográfiát inkább mutat, mint valódi erotikát. A lerobbant ház a cári ország, melyben a vesztét érző tulajdonos rosszra hagyja az örökségét. Az irányító perverz gyilkost körbeveszik a saját pecsenyéjüket sütögető kiszolgálói, akik időnként maguk is áldozatul esnek. A nép először retteg, majd a végén önként keresi a megszokottat, még ha az rossz is. Az elején nagyreményűnek mondott új művészet, a mozi, művelői erkölcsileg gyengék és kiárusítják magukat a szennyért fizetőknek. Csoda, ha nem szerette ezt látni - és felismerni - az értelmiségiek egy része?

    VálaszTörlés