Barbosz kutya és a különös versenyfutás; A zug szeszfőzők; Az "I" akció; A kaukázusi fogolylány

   Az 1940 és 1989 között készült szovjet filmek nézettségi adatok alapján összeállított sikerlistáján egyetlen rendező van aki három filmmel is szerepel az első tíz között. A „Brilliáns kéz” a negyedik, „A kaukázusi fogolynő” az ötödik., „Az I akció” pedig a kilencedik helyet foglalja el a közel 800 -as listán.

Leonyid Gajdaj

„... bár a néhai Leonyid Iovics Gajdaj régesrég rászolgált egy nagy és részletes monográfiára, aligha dönt úgy valaki a közeljövőben, hogy megírja azt. Pusztán azért, mert ez a könyv két zseniális rövidfilmen, három ragyogó filmkomédán és két jó irodalmi adaptáción kívül majd kétszer annyi félig vagy egyáltalán nem sikerült, egyszerűen üres filmet tartalmazna.” – írta Szergej Dobrotvorszkij.

Ez a pár filmje azonban a szovjet folklór elválaszthatatlan részévé vált, egyes mondatait ma is szállóigeként idézik.

Az öt film átível a 60-as éveken. Az első, a „Barbosz kutya avagy a különös futóverseny” 1961-ben, az ötödik a „Brilliáns kéz” 1969-ben készült. Nemcsak magukon viselik az évtized jegyeit, de be is épültek abba, maguk is a 60-as évekké váltak.

„...a mi vizuális objektjeink azon kategóriájába tartoznak amelyekre csak akkor figyel fel az ember, ha hirtelen eltűnnek. Képzeljék el, hogy soha többé nem látják a „Brilliáns kezet” (...) Chesterton ezt postás effektusnak hívta (a levélhordó annyira meghatározó része a tájnak, hogy öltözékében a gyilkos tökéletesen észrevétlen marad.)” - jegyzi meg a fentebb már idézett Dobrotvorszkij.

Ebből az öt filmből azt a négyet választottam, amelyekben megszületett és fontos szerepet töltött be a szovjet mozi legkedveltebb triója, a „Tapasztalt”, a „Gyáva” és a „Mamlasz”. Sikerük nem csak a remek színészekre, hanem a tökéletesen megválasztott figurákra is alapozódott. Jevgenyij Morgunov, Grigorij Vicin és Jurij Nyikulin, annak ellenére, hogy csak néhány filmben szerepeltek együtt egy életre összekapcsolódtak hőseikkel.

Legendává váltak, köztéri szobraik, saját múzeumuk van.

Az egész azzal kezdődött, hogy Gajdaj olvasta a Pravdában Sztyepan Olejnyik ukrán költő - humorista verses glosszáját az orvvadászokról. Ebből aztán „Barbosz kutya és a különös versenyfutás” címmel írt egy forgatókönyvet, amit annak rendje és módja szerint pontosan 1960 december 27-én 17 óra 30 perckor jóváhagyott a Moszfilm művészeti tanácsa (a már olyan sok filmnél emlegetett „hudszovjet”). Ez tehát a „trojka” születésének hajszálpontos időpontja.

Legalábbis így mondja a „Három művész múzeumának” létrehozója, Vlagyimir Cukerman.

Gajdaj pedig keresni kezdte őket.

A Gyáva (Georgij Vicin)

A Gyáva (Trusz) azaz Georgij Vicin volt az első. Képzett színész, (elvégezte a GITISZ-t), forgatott már Gajdajjal a „Vőlegény ugyanarról a földről” c. filmben, a rendező vele biztosra ment. Tudta, Vicin azonnal felfogja javaslatait és képes is azokat megvalósítani.

A Mamlaszra (Balbesz) több komikust is kipróbáltak, végül Vicin volt az aki a cirkuszban meglátta Jurij Nyikulint és felhívta rá a rendező figyelmét. Nyikulin akkor már ismert bohóc volt. (A háború után felvételizett a VGIK-ra, de nem vették fel. Elvégezte viszont a Moszkvai Cirkusz bohóc stúdióját és az akkortájt híres Karandas bohóccal kezdett dolgozni. 1950-es szakításuk után az egészen más karakter Mihail Sujdinnal alkotott bohócpárosuk vált népszerűvé.) A próbafelvételen hosszú szempillákat ragasztottak rá, pislogott egyet-kettőt és Gajdaj azt mondta: „Ennyi! Balbeszt már nem kell keresnünk.”

A Mamlasz (Jurij Nyikulin)

A Tapasztalt (Bivalij) szerepére Ivan Ljubeznovot választották ki. Az akkor 52 éves Ljubeznov végül úgy döntött, öreg már ahhoz, hogy napokon keresztül eszét vesztve rohangáljon egy kutya elől. Ekkor javasolta Morgunovot Ivan Pirjev (Rendező, a Moszfilm akkori igazgatója, azt hiszem az eddigi filmeknél is szóba került már néhányszor a neve).

A Tapasztalt (Jevgenyij Morgunov)

A negyedik szereplőt - Barboszt - Breh kutya alakította, aki nem kevés gondot okozott a művészeknek, makacsul nem akarva végrehajtani amit Gajdaj kigondolt. Az egyik sokadszorra elrontott felvétel után, Morgunov megfogadta, hogy a forgatás végén megfojtja a kutyát. A következő ismétlésnél, az értelmes állat megkapta a színész lábát.

Érdekes módon ugyanazon a helyen kapta meg a következő filmben, a „Zug szeszfőzők”-ben szereplő kutya is. Morgunov váltig állította, hogy Breh tanította be erre az új kutyát.

Barbosz (Breh)

A „Zug szeszfőzők” volt a második rövidfilm. Dialógusok ebben sincsenek, de elhangzik egy dal a szeszfőzésről. A filmben elhangzó dal már a második változat volt. Az elsőt Jurij Nyikulin találta ki, a „Szemjonovka” népdal dallamára íródott, de a cenzorok megrettentek, maguk elé képzelve a részegeket akik majd kórusban éneklik a várhatóan gyorsan népszerűvé váló dalt: „Nem vagyunk mi futbalisták sem kerékpárosok, és művészek se vagyunk csak zug szeszfőzők! És inni fogunk és főzni fogunk és növelni fogjuk a termelést! És mindig segít nekünk a cukor, az élesztő és a víz”. Vlagyimir Lifsiccel írattak gyorsan egy „rosszabbat”, a „jól kifundált készülékről”, melynek végén felsejlik az esély a megérdemelt büntetésre. Ráadásul a második változat dallama már nem volt olyan alkalmas a csoportos éneklésre.

A két rövid némafilm a közönség körében, túlzás nélkül, tomboló sikert aratott.

A trükkök és a zene, a gyors ritmus, a finom vágások, és főként, az új hősök, gyorsan népszerűvé tették a börleszk hagyományait idéző filmeket. A szereplők egy pillanat alatt váltak a folklór, a mesék és anekdoták alakjaivá. (Nyikulin a „Zug szeszfőzőkben” mintha egy szovjet rajzfilm prototipusa lenne.)

A fenomenális siker még a megváltoztathatatlan szovjet tervgazdálkodás törvényeit is kikezdte. A könnyűipar, reagálva a potenciális keresletre, elég gyorsan állt elő a „trojkát” ábrázoló termékekkel: pólókkal, maszkokkal, játékokkal, naptárakkal. Állítólag az egyik ilyen naptáron akadt meg a Szojuzmultfilm alkotóinak szeme, mikor a Gyáva, a Mamlasz és a Tapasztalt erdei rablókként reinkarnálódtak a „ A brémai muzsikusok” c. rajzfilmben, 1969-ben.

ViNyiMor

A nézők úgy tekintettek rájuk, mint egyetlen egységre, egyfajta komikus háromfejű sárkányra, akinek még egy nevet is kitaláltak - ViNyiMor (a vezetéknevek első betűiből).

Pedig ahogy az lenni szokott nagyon különböző karakterek voltak.

Georgij Mihajlovics Vicin, a profi színész, nyugodt, intelligens, a munkában mindig megbízható. Kerülte az embereket, nagy állatbarát hírében állt. Mikor egyszer telefonon keresték a felesége azt mondta: „Most nem tud a telefonhoz jönni, mert a kutya alszik rajta és nem akarja felébreszteni.” „A két legszörnyűbb dolog, amit az emberiség kitalált a vendégség és az autó” – tartotta. És ennek hangot is adott, nem is akárhol, hanem 1948-ban a Joszif Visszarionovicsról elnevezett autógyár (ZISZ) színpadán. Soha nem volt se autója, se dácsája. Csak 50 éves korában költözött külön lakásba egy 28-as(!) társbérletből. (Ezt Cukerman állítja róla, hogy ez pozitivum vagy negativum számomra eldönthetetlen) Ne végy részt semmiféle csoportosulásban, ne kérdezz semmit, ne írj alá semmit, maradj semleges. Ez volt az irányelve.

Jevgenyij Alekszandrovics Morgunov épp az ellenkezője. Kiválóan zongorázott, az összes Csajkovszkij darabot kívülről tudta, de gyakran elfogadhatatlanul viselkedett. Nagy hangú volt, nem azt játszotta amit megbeszéltek, a rendező minden elképzelésére ellenjavaslattal állt elő. Gyakran durva, az ízléstelenség határát súroló tréfákat engedett meg magának. (Egy ismerőse sokáig környékezett egy visszahúzódó, csöndes lányt. Morgunov meglátva őket együtt, örömmel lépett oda hozzájuk: „Szerjoga! Megszereztem, amit kértél.” Azzal kivett a zsebéből két doboz Trichopolt.)

Annak adta ki magát akinek akarta. Hihetően és könnyedén. Pavlik Morozov fiának, Petljura törvénytelen gyerekének, vagy épp a Filmszínészek Színháza igazgatójának. (Még a VGIK-ra járt, mikor egyszer Kaganovics és Molotov elmentek a Filmszínészek Színházába, ő találkozott velük és a színház igazgatójának kiadva magát rávette őket, hogy emeljék a fiatal tehetségek fizetését. És hamarosan megjött az utasítás a fizetésemelésről.) De volt ő a Bundestag küldöttje, vagy Koszigin megbízottja is így szerezve egy távoli fellépésen különleges szállodai ellátást magának és két társának.

Jurij Vlagyimirovics Nyikulin, akit bár eltanácsoltak a színiiskolából, hármuk közül mégis a legmesszebb jutott. Számára Gajdaj filmje volt a filmes karrier kezdete. A rendező vele került a legközelebbi kapcsolatba („összejáró” barátokká váltak) és nem csak azért mert Nyikulin - mint később kiderült - Gajdaj feleségének padtársa volt az iskolában. Nyikulin játszotta minden idők negyedik legnézettebb szovjet filmjének a „Brilliáns kéznek” a föszerepét, de játszott drámai szerepet az „Andrej Rubljov”-ban vagy a nálunk méltatlanul elfeledett „Bocsáss meg madáríjesztő!” c. Rolan Bikov („A Komisszár” Magazannyikja) filmben. Ő az életre kelt „Bolondoska - Ivanuska”, akit mindenki szeret. Akit megállítanak az utcán és inni hívják („Srácok, csak ha megkötöztök!” vagy „ Nem mehetek, az asszony elvitte az egész kasszát.” - válaszolja.) 1982-től haláláig igazgatta a Régi Moszkvai Cirkuszt a Cvetnoj bulváron. Ma Nyikulin Cirkusz a neve.

A két rövidfilm után a trió feltünt Eldar Rjazanov, „Kérem a panaszkönyvet” c. filmjében, ahol gonosz éttermi verekedőkként váltak emlékezetessé és Vicin önjáróvá váló kifejezével: „A vezetőséget fel kell ismerni, pofáról!”.

Gajdaj 1963-ban „Üzletemberek” címmel forgatott egy filmet, három O’Henry novella felhasználásával. Ebben Nyikulin és Vicin is kapott (bár külön-külön) szerepet, Morgunov azonban, akivel már akkor sem volt felhőtlen a rendező kapcsolata, nem.

Közben szerte az országból zsákszámra érkeztek a levelek, amelyekben Gajdajtól ultimátumszerűen követelték új film forgatását a Gyáváról, a Mamlaszról és a Tapasztaltról. Ivan Pirjevnél ott feküdt „Komolytalan históriák” címmel Morisz Szlobodszkoj és Jakov Kosztyukovszkij forgatókönyve, Pirjev összehozta őket és azt mondta Gajdajnak: „Lenya, ők a te íróid.”

Az eredeti változat két történetből állt, a főhős, Vlagyik Arkov diák - egy intelligens, szemüveges férfi - aki egy sor komikus helyzetbe pottyan de mindig szerencsésen kerül ki belőlük. Az első történetben átnevel egy sötét, tudatlan alakot, a másodikban vállalkozik, hogy felkészíti a felvételire egy házaspár egyetlen fiát, a tökkelütött Iljusát.

Az "I" akció

1964. március 25-én , a Moszfilm Kettes Alkótóközösségének stúdiójában jóváhagyták a „Komolytalan históriák” irodalmi forgatókönyvét. Leonyid Gajdaj a szerzőkkel elkezdte az aprólékos munkát. Mindig aktívan részt vett a filmek írásában, szerette magát „beugró forgatókönyvírónak” nevezni. Ennek eredményeként a történet alaposan megváltozott mire a filmből ismert formát elnyerte. Az első történetben Vlagyik átneveli a „tizenötnapos” munkakerülőt, a másodikban pedig a vizsgára készülés során esik szerelembe (ezt a történetet Gajdaj a Szpilki c. lengyel lapból „merítette”). Mivel a két történet egy nagyjátékfilmhez nem volt elég, úgy döntöttek, hogy írnak egy harmadikat is. Gajdaj végül rászánta magát, hogy összehozza az ő új hősét, Vlagyikot, a „trojkával” azaz a Gyávával, a Mamlasszal és a Tapasztalttal.

1964. június 1-én kezdték a szereplőválogatást. A főszereplő, a diák Vlagyik szerepére több mint száz jelöltet próbáltak ki, akik között ott volt Oleg Vidov, Vszevolod Abdulov, Vitalij Szolomin, Ivan Bortnyik, Valerij Noszik és sokan mások. Andrej Mironovval csak a beszélgetésig jutottak. Végül a Művészeti Tanács Valerij Noszikot fogadta el, bár a rendezőnek komoly fenntartásai maradtak. Egyszer aztán mutattak neki egy fényképet a fiatal leningrádi színészről Alekszandr Gyemjanyenkoról. Gajdaj júliusban Leningrádba ment, hogy személyesen találkozzon vele és mindketten meg voltak elégedve egymással. A színész később így emlékezett vissza: „Elolvastam a forgatókönyvet és megértettem, hogy a film sikerre van ítélve. Semmi hasonló a mi mozijainkban akkoriban nem volt.” (Nosziknak csak epizódszerep jutott, ő a vizsgán a tételekkel huszonegyest játszó vizsgázó)

A második epizód női főszerepére Alla Budnyickaja volt a jelölt, de végül Natalja Szeljeznyova kapta. A próbafelvételen Szeljeznyova kifelé futott a strandról, ruhája alatt nedves fürdőruhában. Gajdaj odaszólt, hogy a filmben le kell vetni a ruhát. Szeljeznyova csak vonogatta a vállát, mire Gajdaj megjegyezte, hogy a színésznőnek "nincs is jó alakja." Szeljeznyova felfortyant: „nekem ne lenne jó az alakom?” - és tüstént ledobta magáról a ruháját. Megkapta a szerepet.

A forgatás Leningrádban és a moszkvai stúdiókban zajlott.

Gajdaj és a "trojka" a forgatáson



A Művészeti tanács kifogásai persze ezúttal sem maradtak el. A főhős Vlagyik nevét már a forgatás előtt Surikra változtatták, úgymond felmerülhetnek asszociációk Vlagyimir Iljics Leninnel. Aztán hol Morgunov, hol Vicin, hol Pugovkin (a művezető az építkezésen) játékával szemben merültek fel kifogások. Le akarták őket cserélni.

Mikor a film egyik jelenetében Surik azt mondja a munkatársának: „Muszáj, Fegya, muszáj” - a cenzorok ki akarták vágatni ezeket a szavakat, mert szovjet politikai körökben Fidel Castrót nevezték Fegyának. Végül Gajdaj saját felelősségére minden úgy maradt ahogy volt. Egyesek szerint ezért sorolták csak második kategóriába a filmet ami pl. befolyásolta a színészek bérét.(Bár a besorolásról úgy emlékszem már esett szó valamelyik film kapcsán.)

„Az I akció” 1965. legsikeresebb filmje lett, miután 69.600.000. néző látta.

A film népszerűségén felbuzdulva Kosztyukovszkij és Szlobodszkoj 1965. június 15-én benyújtották javaslatukat az új filmre, Surik kalandjainak folytatására. A forgatókönyv a „Surik a hegyekben” címet viselte és két részből állt: az első a „Kaukázusi fogoly” Nyináról a diáklányról szól, aki rokonaihoz érkezik a Kaukázusba, ahol elrabolja egy helyi vezető Ohohov; a második rész, „A havasi ember és a többiek” egy tudományos expedícióról szól, amely a havasi embert keresi a hegyekben, akinek a Gyáva, a Mamlasz és a Tapasztalt kiadta magát hogy lelépjen a rendőrség elől. Surának és Nyinának kell lelepleznie őket. Október 26-án, mikor a forgatókönyv-szerkesztő kollégium újra összegyűlt, a forgatókönyv már csak a leányrablás körül forgott. A forgatókönyvnek ezt a változatát hagyták jóvá.

Gajdaj és Nyikulin

Jurij Nyikulin nagyon nem akart forgatni a filmben, azt mondta, hogy a forgatókönyv erőltetett és maga a „trojka” is önismétlés. Morgunov sem volt megelégedve. Gajdajnak végül sikerült meggyőznie őket, hogy a forgatókönyv csak az alap, majd menet közben együtt átdolgozzák, mindenkinek lesz lehetősége saját ötleteit megvalósítani. Hogy ösztönözze a „társszerzők” fantáziáját minden ötletért két üveg pezsgőt ígért a kiagyalónak. A filmes szájhagyomány szerint, Nyikulin 24, Morgunov 18 és Vicin 1 üveget szerzett, mert ő nem szerette a pezsgőt. Mindenesetre Gajdaj megígérte Nyikulinnak, hogy ez lesz az utolsó filmje a „trojkával” és tartotta is szavát, bár sokan ennek okát a Morgunovval való összeveszésében látták.

Nyina szerepére sokáig nem tudták megtalálni a megfelelő színésznőt - több mint ötszáz próbafelvételt készítettek. Ennek eredményeként esett a választás Natalja Varlejre. Ő színésznői pályafutása előtt cirkuszban dolgozott mint kötéltáncos, így jó adottságai voltak az ügyességi jeleneteknél, de a játék jelenetekben adódtak problémák a színészi gyakorlat hiánya miatt.

Gajdaj legtöbb gondja mégis ismét a hivatalos és önkéntes cenzorokkal volt. Ráadásul változtak az idők, a hivatalnokok már nem akartak egyértelmű utasításokat adni (hátha egy felsőbb vezető másként gondolja és akkor csapdába kerülnek), hanem a felelősséget elhárítva magukról, csak „nem tanácsoltak” valamit és ezzel nehéz volt mit kezdeni. A két forgatókönyvíró még egy csasztuskát is gyártott erről „belső használatra”: „A Glavkino ülésezik,/Művészettel foglalkozik,/Bármi legyen, meg nem tiltják,/Pusztán csak nem tanácsolják.”

Időnként kénytelen volt engedni.

A film végén Vicin így kiált fel: „Éljen a mi bíróságunk, a leghumánusabb bíróság a világon!” Az első változatban a „szovjet bíróság” kifejezés hangzott volna el, de a hivatalt úgy látszik zavarta, hogy a szovjet bíróság a leghumánusabb a világon.

A film Szaahov elvtársának neve az eredeti forgatókönyvben Ohohov volt, de Gajdajnak valamiért nem tetszett. A forgatókönyvíróknak mindegy volt, lényeg, hogy a közönség ne tudja beazonosítani a nemzetiségét - grúz, tadzsik vagy üzbég... A rendezőre bízták a döntést aki nagynehezen a Szaahov név mellett döntött. Mindenki egyetértett, folyt a forgatás. Egyszer azonban kiderült, hogy a Moszfilmnél van valaki akit szintén Szaahovnak hívnak, Ez még nem lett volna nagy baj, ha történetesen az illető nem a Moszfilm párttitkára lett volna. Kitört a botrány. Végül úgy döntöttek, hogy Nyikulint (aki tudvalevőleg az istenek kegyeltje) alaposan felkészítve beküldik az akkori kulturális miniszterhez Furceva asszonyhoz. Furceva fogadta Nyikulint, aki elpanaszolta, hogy már éppen befejeznének egy filmet és most a népgazdaságnak komoly veszteséget okozva új felvételeket kell készíteni. Mindezt egy ostoba apróság, egy név miatt. Furceva segített. Felhívta a stúdiót és közölte, hogy a név nem változik meg, „de ha mindenképpen ragaszkodnak hozzá és elvégzik a változtatásokat annak a költségeit a Moszfilm viseli.” Senki sem ragaszkodott a név megváltoztatásához.

Nyikulin máskor is segített. A nagybácsit játszó Frunzik Mkrtcsjan „a szomszéd járásban a vőlegény egy párttagot rabolt el” mondatot nem merte elmondani. Nyikulin ezt látva így szólt „majd én elmondom, én bohóc vagyok, nekem megbocsájtják.”

A rendszerváltás után sem tartott a politikától. Közös fényképpel támogatta Jelcint választási kampányában. A fénykép késöbb egy aukción ezzel a címmel tűnt fel: „Az elnök és a bohóc (az elnök jobbra).”

A kész filmet levetítették Alekszej Romanovnak a Goszkino vezetőjének. Az ezt követő eseményekre Jakov Kosztyukovszkij az egyik forgatókönyvíró így emlékszik:

„Megnézve filmünket és egyszer sem elmosolyodva, meghozta az ítéletet:

- Ez a szovjetellenes film, csak a holtestemen át juthat el a nézőkhöz.

- Ez is egy megoldás – súgtam oda Szlobodszkojnak, de Romanov meghallotta.

- De hát ez már mégiscsak huligánság! – háborodott fel.

Hamarosan kitüztek egy megbeszélést Gajdaj szovjetellenességéről. A Goszkinonál dolgozó, magukat Leonyid Iovics barátainak mondó emberek azonnal felhagytak a velünk való érintkezéssel. Víselkedésükből ítélve semmi jó nem várt a filmre. Aztán az ülés után váratlanul kisietett hozzánk Romanov, kipirulva átkarolta Gajdajt és... gratulált a sikerült filmhez. Később az ismerősöktől tudtuk meg mi történt. Brezsnyev látni akart valamilyen új vígjátékot. Választék híján levetítették neki Gajdaj filmjét. Azt mondják, a főtitkát úgy nevetett, hogy a falak is beleremegtek. A hétvégén többször is megnézte a filmet és mikor megtudta, hogy be akarják tiltani, elrendelte a moziforgalmazást. Brezsnyev nagyon szerette ezt a filmet, különösen mikor Nyikulin azt mondja: - A szomszéd járásban a vőlegény egy párttagot rabolt el.”

Gajdaj nem forgatott többet a három „lókötővel”. Morgunovval már a forgatáson súlyos konfliktusuk támadt. Kosztyukovszkij szerint az egyik forgatásról sokat késett, majd részegen jelent meg egy üveg vodka és két lány társaságában. Gajdaj azonnal hazaküldte és a még hátralévő jeleneteit törölte a forgatókönyvből. Egy másik változat szerint, a napközben felvett jeleneteket este visszanézték és ezen külső személy nem vehetett részt. Morgunov egy lánnyal jelent meg és ragaszkodott, hogy az is a helyiségben maradjon. E vita miatt az esti vetítés elmaradt és Gajdaj kizárta Morgunovot filmből.

Bárhogyan is történt, Gajdaj már korábban sem akarta a sorozatot folytatni. Kosztyukovszkijjal és Szlobodszkojjal még megírta a „Brilliáns kéz” forgatókönyvét, de ebben már csak Nyikulin szerepelt, kimaradt nemcsak Morgunov, hanem Vicin is.

Tulajdonképpen e miatt szakadt meg a kapcsolata a két forgatókönyvíróval. Azt mondta nekik, hogy Nyikulin után majd Vicinnel is csinál egy filmet, amit a két szerző meg is írt. Azonban nem tartotta meg ígéretét, a szerzőpáros a forgatókönyvet másnak adta oda. („Javíthatatlan hazudozó”,Tyutyurin, 1973)

Ismét Kosztyukovszkij: „Ha összefutottunk, mindig szemrehányást tett, hogy én és Szlobodszkoj otthagytuk őt.

- Otthagytak engem és látja, utána már semmi jót nem forgattam.

- Miket beszél, hisz utánunk forgatta a remek „Ivan Vasziljevics foglalkozást vált”-ot. (Magyarul: Halló, itt Iván cár!)

- Nem, az már messze nem az volt – felelte.”

És valóban, az Ilf és Petrov („12 szék”) és a Bulgakov adaptáció sikere már meg sem közelítette az előzőekét. Bár azon a bizonyos sikerlistán az „Ivan Vasziljevics...” még így is a 22. helyen áll.

Más kérdés, hogy a szerzőpárosnak sem volt utána emlékezetes sikere.

Szobruk Permben

A művészek a  „Hét öreg és egy lány” c. filmben szerepeltek utoljára együtt, egy kurta epizód erejéig.

Később történtek kísérletek „feltámasztásukra”, Vicin és Morgunov többször felléptek közösen, de Nyikulin többé nem tartott velük. „Az elképesztő zenészek, avagy Surik újabb látomásai” (1977), „A régmúlt napok komédiája” (1980) vagy utoljára a „Derék legények” (1993) című filmekben már csak a Gyáva és a Tapasztalt próbálta szórakoztatni a nézőket. Nem sok sikerrel.

Vlagyimir Cukerman már 12 éves kora óta gyűjtötte a „trojkához” kötődő tárgyakat, később munkája révén (konferanszié volt) szoros kapcsolatot alakított ki velük. 1979-ben egy lakásban nyitotta meg a „Három színész múzeumát”.

Vicin, Cukerman, Nyikulin és Morgunov a megnyitón

A szalagot maga Nyikulin vágta át. „Megdöbbenve megyek el” – írta búcsúzóul a vendégkönyvbe.

„Még életükben múzeumot létrehozni, hogy az emberek elmehessenek a saját múzeumukba - ez nonszensz.” Ezt már Gajdaj mondta, amikor 1993 májusában megnyitotta a gyűjtemény nyilvános kiállítását a moszkvai filmbarátok klubjában.

A „négy muskétás” (ez a múzeum Gajdajé is – mondta Nyikulin) ekkor találkozott utoljára. Még abban az évben, októberben meghalt Gajdaj. Az elkövetkező néhány évben követték „teremtményei” is, utolsóként Vicin, 2001-ben.

„Az I akció” második epizódjának elején a Műszaki Főiskola kapuján kifelé igyekvő statiszták között keressünk meg egy vékony szemüveges fiatalembert. Ő volt Leonyid Gajdaj.

Barbosz kutya és a különös versenyfutás (Пёс Барбос и необычный кросс)

1961, szines, szovjet

Moszfilm, 11p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Nyikita Bogoszlovszkij

Szereplők - Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

A zug szeszfőzők (Самогонщики)

1961, szines, szovjet

Moszfilm, 18p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Nyikita Bogoszlovszkij

Szereplők - Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

Az „I” akció és Surik más kalandjai (Операция «Ы» и другие приключения Шурика)

1965, szines, szovjet

Moszfilm, 90p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Jakov Kosztyukovszkij, Morisz Szlobodszkoj, Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Alekszandr Zacepin

Szereplők – Alekszandr Gyemjanyenko, Alekszej Szmirnov, Natalja Szeljeznyova, Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

A kaukázusi fogolylány avagy Surik újabb kalandjai (Кавказская пленница, или Новые приключения Шурика)

1969, szines, szovjet

Moszfilm, 77p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Jakov Kosztyukovszkij, Morisz Szlobodszkoj, Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Alekszandr Zacepin

Szereplők – Alekszandr Gyemjanyenko, Natalja Varlej, Frunzik Mkrtcsjan, Vlagyimir Etus, Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

(Magyarországon „Menyasszony a zsákban” címmel mutatták be.)

Linkek:

jelszó: kinok55

Barbosz kutya és a különös versenyfutás

https://mega.nz/#!94cnFAgI!Q7ixJ42TVIfv7ha0rO8KfY9EfFzRxnH3lamYU3enqAE

A zug szeszfőzők

https://mega.nz/#!AhUHUBwJ!I01dWSXxk7EjGEFqhJs3R7IrJihtto0Ggi01mxWe0Fw

Az „I” akció és Surik más kalandjai

https://mega.nz/#!FkUkFBTa!XOzkuw-1HjuEx5tEjziQlRu-ERTPUazEYrIC4ZN3EG0

A kaukázusi fogolylány avagy Surik újabb kalandjai

https://mega.nz/#!o5N0XLgR!1pHA2McmQZqPsfAZFZVu_ji2OQVFb7slHkXPfZus5t8