Barbosz kutya és a különös versenyfutás; A zug szeszfőzők; Az "I" akció; A kaukázusi fogolylány

   Az 1940 és 1989 között készült szovjet filmek nézettségi adatok alapján összeállított sikerlistáján egyetlen rendező van aki három filmmel is szerepel az első tíz között. A „Brilliáns kéz” a negyedik, „A kaukázusi fogolynő” az ötödik., „Az I akció” pedig a kilencedik helyet foglalja el a közel 800 -as listán.

Leonyid Gajdaj

„... bár a néhai Leonyid Iovics Gajdaj régesrég rászolgált egy nagy és részletes monográfiára, aligha dönt úgy valaki a közeljövőben, hogy megírja azt. Pusztán azért, mert ez a könyv két zseniális rövidfilmen, három ragyogó filmkomédán és két jó irodalmi adaptáción kívül majd kétszer annyi félig vagy egyáltalán nem sikerült, egyszerűen üres filmet tartalmazna.” – írta Szergej Dobrotvorszkij.

Ez a pár filmje azonban a szovjet folklór elválaszthatatlan részévé vált, egyes mondatait ma is szállóigeként idézik.

Az öt film átível a 60-as éveken. Az első, a „Barbosz kutya avagy a különös futóverseny” 1961-ben, az ötödik a „Brilliáns kéz” 1969-ben készült. Nemcsak magukon viselik az évtized jegyeit, de be is épültek abba, maguk is a 60-as évekké váltak.

„...a mi vizuális objektjeink azon kategóriájába tartoznak amelyekre csak akkor figyel fel az ember, ha hirtelen eltűnnek. Képzeljék el, hogy soha többé nem látják a „Brilliáns kezet” (...) Chesterton ezt postás effektusnak hívta (a levélhordó annyira meghatározó része a tájnak, hogy öltözékében a gyilkos tökéletesen észrevétlen marad.)” - jegyzi meg a fentebb már idézett Dobrotvorszkij.

Ebből az öt filmből azt a négyet választottam, amelyekben megszületett és fontos szerepet töltött be a szovjet mozi legkedveltebb triója, a „Tapasztalt”, a „Gyáva” és a „Mamlasz”. Sikerük nem csak a remek színészekre, hanem a tökéletesen megválasztott figurákra is alapozódott. Jevgenyij Morgunov, Grigorij Vicin és Jurij Nyikulin, annak ellenére, hogy csak néhány filmben szerepeltek együtt egy életre összekapcsolódtak hőseikkel.

Legendává váltak, köztéri szobraik, saját múzeumuk van.

Az egész azzal kezdődött, hogy Gajdaj olvasta a Pravdában Sztyepan Olejnyik ukrán költő - humorista verses glosszáját az orvvadászokról. Ebből aztán „Barbosz kutya és a különös versenyfutás” címmel írt egy forgatókönyvet, amit annak rendje és módja szerint pontosan 1960 december 27-én 17 óra 30 perckor jóváhagyott a Moszfilm művészeti tanácsa (a már olyan sok filmnél emlegetett „hudszovjet”). Ez tehát a „trojka” születésének hajszálpontos időpontja.

Legalábbis így mondja a „Három művész múzeumának” létrehozója, Vlagyimir Cukerman.

Gajdaj pedig keresni kezdte őket.

A Gyáva (Georgij Vicin)

A Gyáva (Trusz) azaz Georgij Vicin volt az első. Képzett színész, (elvégezte a GITISZ-t), forgatott már Gajdajjal a „Vőlegény ugyanarról a földről” c. filmben, a rendező vele biztosra ment. Tudta, Vicin azonnal felfogja javaslatait és képes is azokat megvalósítani.

A Mamlaszra (Balbesz) több komikust is kipróbáltak, végül Vicin volt az aki a cirkuszban meglátta Jurij Nyikulint és felhívta rá a rendező figyelmét. Nyikulin akkor már ismert bohóc volt. (A háború után felvételizett a VGIK-ra, de nem vették fel. Elvégezte viszont a Moszkvai Cirkusz bohóc stúdióját és az akkortájt híres Karandas bohóccal kezdett dolgozni. 1950-es szakításuk után az egészen más karakter Mihail Sujdinnal alkotott bohócpárosuk vált népszerűvé.) A próbafelvételen hosszú szempillákat ragasztottak rá, pislogott egyet-kettőt és Gajdaj azt mondta: „Ennyi! Balbeszt már nem kell keresnünk.”

A Mamlasz (Jurij Nyikulin)

A Tapasztalt (Bivalij) szerepére Ivan Ljubeznovot választották ki. Az akkor 52 éves Ljubeznov végül úgy döntött, öreg már ahhoz, hogy napokon keresztül eszét vesztve rohangáljon egy kutya elől. Ekkor javasolta Morgunovot Ivan Pirjev (Rendező, a Moszfilm akkori igazgatója, azt hiszem az eddigi filmeknél is szóba került már néhányszor a neve).

A Tapasztalt (Jevgenyij Morgunov)

A negyedik szereplőt - Barboszt - Breh kutya alakította, aki nem kevés gondot okozott a művészeknek, makacsul nem akarva végrehajtani amit Gajdaj kigondolt. Az egyik sokadszorra elrontott felvétel után, Morgunov megfogadta, hogy a forgatás végén megfojtja a kutyát. A következő ismétlésnél, az értelmes állat megkapta a színész lábát.

Érdekes módon ugyanazon a helyen kapta meg a következő filmben, a „Zug szeszfőzők”-ben szereplő kutya is. Morgunov váltig állította, hogy Breh tanította be erre az új kutyát.

Barbosz (Breh)

A „Zug szeszfőzők” volt a második rövidfilm. Dialógusok ebben sincsenek, de elhangzik egy dal a szeszfőzésről. A filmben elhangzó dal már a második változat volt. Az elsőt Jurij Nyikulin találta ki, a „Szemjonovka” népdal dallamára íródott, de a cenzorok megrettentek, maguk elé képzelve a részegeket akik majd kórusban éneklik a várhatóan gyorsan népszerűvé váló dalt: „Nem vagyunk mi futbalisták sem kerékpárosok, és művészek se vagyunk csak zug szeszfőzők! És inni fogunk és főzni fogunk és növelni fogjuk a termelést! És mindig segít nekünk a cukor, az élesztő és a víz”. Vlagyimir Lifsiccel írattak gyorsan egy „rosszabbat”, a „jól kifundált készülékről”, melynek végén felsejlik az esély a megérdemelt büntetésre. Ráadásul a második változat dallama már nem volt olyan alkalmas a csoportos éneklésre.

A két rövid némafilm a közönség körében, túlzás nélkül, tomboló sikert aratott.

A trükkök és a zene, a gyors ritmus, a finom vágások, és főként, az új hősök, gyorsan népszerűvé tették a börleszk hagyományait idéző filmeket. A szereplők egy pillanat alatt váltak a folklór, a mesék és anekdoták alakjaivá. (Nyikulin a „Zug szeszfőzőkben” mintha egy szovjet rajzfilm prototipusa lenne.)

A fenomenális siker még a megváltoztathatatlan szovjet tervgazdálkodás törvényeit is kikezdte. A könnyűipar, reagálva a potenciális keresletre, elég gyorsan állt elő a „trojkát” ábrázoló termékekkel: pólókkal, maszkokkal, játékokkal, naptárakkal. Állítólag az egyik ilyen naptáron akadt meg a Szojuzmultfilm alkotóinak szeme, mikor a Gyáva, a Mamlasz és a Tapasztalt erdei rablókként reinkarnálódtak a „ A brémai muzsikusok” c. rajzfilmben, 1969-ben.

ViNyiMor

A nézők úgy tekintettek rájuk, mint egyetlen egységre, egyfajta komikus háromfejű sárkányra, akinek még egy nevet is kitaláltak - ViNyiMor (a vezetéknevek első betűiből).

Pedig ahogy az lenni szokott nagyon különböző karakterek voltak.

Georgij Mihajlovics Vicin, a profi színész, nyugodt, intelligens, a munkában mindig megbízható. Kerülte az embereket, nagy állatbarát hírében állt. Mikor egyszer telefonon keresték a felesége azt mondta: „Most nem tud a telefonhoz jönni, mert a kutya alszik rajta és nem akarja felébreszteni.” „A két legszörnyűbb dolog, amit az emberiség kitalált a vendégség és az autó” – tartotta. És ennek hangot is adott, nem is akárhol, hanem 1948-ban a Joszif Visszarionovicsról elnevezett autógyár (ZISZ) színpadán. Soha nem volt se autója, se dácsája. Csak 50 éves korában költözött külön lakásba egy 28-as(!) társbérletből. (Ezt Cukerman állítja róla, hogy ez pozitivum vagy negativum számomra eldönthetetlen) Ne végy részt semmiféle csoportosulásban, ne kérdezz semmit, ne írj alá semmit, maradj semleges. Ez volt az irányelve.

Jevgenyij Alekszandrovics Morgunov épp az ellenkezője. Kiválóan zongorázott, az összes Csajkovszkij darabot kívülről tudta, de gyakran elfogadhatatlanul viselkedett. Nagy hangú volt, nem azt játszotta amit megbeszéltek, a rendező minden elképzelésére ellenjavaslattal állt elő. Gyakran durva, az ízléstelenség határát súroló tréfákat engedett meg magának. (Egy ismerőse sokáig környékezett egy visszahúzódó, csöndes lányt. Morgunov meglátva őket együtt, örömmel lépett oda hozzájuk: „Szerjoga! Megszereztem, amit kértél.” Azzal kivett a zsebéből két doboz Trichopolt.)

Annak adta ki magát akinek akarta. Hihetően és könnyedén. Pavlik Morozov fiának, Petljura törvénytelen gyerekének, vagy épp a Filmszínészek Színháza igazgatójának. (Még a VGIK-ra járt, mikor egyszer Kaganovics és Molotov elmentek a Filmszínészek Színházába, ő találkozott velük és a színház igazgatójának kiadva magát rávette őket, hogy emeljék a fiatal tehetségek fizetését. És hamarosan megjött az utasítás a fizetésemelésről.) De volt ő a Bundestag küldöttje, vagy Koszigin megbízottja is így szerezve egy távoli fellépésen különleges szállodai ellátást magának és két társának.

Jurij Vlagyimirovics Nyikulin, akit bár eltanácsoltak a színiiskolából, hármuk közül mégis a legmesszebb jutott. Számára Gajdaj filmje volt a filmes karrier kezdete. A rendező vele került a legközelebbi kapcsolatba („összejáró” barátokká váltak) és nem csak azért mert Nyikulin - mint később kiderült - Gajdaj feleségének padtársa volt az iskolában. Nyikulin játszotta minden idők negyedik legnézettebb szovjet filmjének a „Brilliáns kéznek” a föszerepét, de játszott drámai szerepet az „Andrej Rubljov”-ban vagy a nálunk méltatlanul elfeledett „Bocsáss meg madáríjesztő!” c. Rolan Bikov („A Komisszár” Magazannyikja) filmben. Ő az életre kelt „Bolondoska - Ivanuska”, akit mindenki szeret. Akit megállítanak az utcán és inni hívják („Srácok, csak ha megkötöztök!” vagy „ Nem mehetek, az asszony elvitte az egész kasszát.” - válaszolja.) 1982-től haláláig igazgatta a Régi Moszkvai Cirkuszt a Cvetnoj bulváron. Ma Nyikulin Cirkusz a neve.

A két rövidfilm után a trió feltünt Eldar Rjazanov, „Kérem a panaszkönyvet” c. filmjében, ahol gonosz éttermi verekedőkként váltak emlékezetessé és Vicin önjáróvá váló kifejezével: „A vezetőséget fel kell ismerni, pofáról!”.

Gajdaj 1963-ban „Üzletemberek” címmel forgatott egy filmet, három O’Henry novella felhasználásával. Ebben Nyikulin és Vicin is kapott (bár külön-külön) szerepet, Morgunov azonban, akivel már akkor sem volt felhőtlen a rendező kapcsolata, nem.

Közben szerte az országból zsákszámra érkeztek a levelek, amelyekben Gajdajtól ultimátumszerűen követelték új film forgatását a Gyáváról, a Mamlaszról és a Tapasztaltról. Ivan Pirjevnél ott feküdt „Komolytalan históriák” címmel Morisz Szlobodszkoj és Jakov Kosztyukovszkij forgatókönyve, Pirjev összehozta őket és azt mondta Gajdajnak: „Lenya, ők a te íróid.”

Az eredeti változat két történetből állt, a főhős, Vlagyik Arkov diák - egy intelligens, szemüveges férfi - aki egy sor komikus helyzetbe pottyan de mindig szerencsésen kerül ki belőlük. Az első történetben átnevel egy sötét, tudatlan alakot, a másodikban vállalkozik, hogy felkészíti a felvételire egy házaspár egyetlen fiát, a tökkelütött Iljusát.

Az "I" akció

1964. március 25-én , a Moszfilm Kettes Alkótóközösségének stúdiójában jóváhagyták a „Komolytalan históriák” irodalmi forgatókönyvét. Leonyid Gajdaj a szerzőkkel elkezdte az aprólékos munkát. Mindig aktívan részt vett a filmek írásában, szerette magát „beugró forgatókönyvírónak” nevezni. Ennek eredményeként a történet alaposan megváltozott mire a filmből ismert formát elnyerte. Az első történetben Vlagyik átneveli a „tizenötnapos” munkakerülőt, a másodikban pedig a vizsgára készülés során esik szerelembe (ezt a történetet Gajdaj a Szpilki c. lengyel lapból „merítette”). Mivel a két történet egy nagyjátékfilmhez nem volt elég, úgy döntöttek, hogy írnak egy harmadikat is. Gajdaj végül rászánta magát, hogy összehozza az ő új hősét, Vlagyikot, a „trojkával” azaz a Gyávával, a Mamlasszal és a Tapasztalttal.

1964. június 1-én kezdték a szereplőválogatást. A főszereplő, a diák Vlagyik szerepére több mint száz jelöltet próbáltak ki, akik között ott volt Oleg Vidov, Vszevolod Abdulov, Vitalij Szolomin, Ivan Bortnyik, Valerij Noszik és sokan mások. Andrej Mironovval csak a beszélgetésig jutottak. Végül a Művészeti Tanács Valerij Noszikot fogadta el, bár a rendezőnek komoly fenntartásai maradtak. Egyszer aztán mutattak neki egy fényképet a fiatal leningrádi színészről Alekszandr Gyemjanyenkoról. Gajdaj júliusban Leningrádba ment, hogy személyesen találkozzon vele és mindketten meg voltak elégedve egymással. A színész később így emlékezett vissza: „Elolvastam a forgatókönyvet és megértettem, hogy a film sikerre van ítélve. Semmi hasonló a mi mozijainkban akkoriban nem volt.” (Nosziknak csak epizódszerep jutott, ő a vizsgán a tételekkel huszonegyest játszó vizsgázó)

A második epizód női főszerepére Alla Budnyickaja volt a jelölt, de végül Natalja Szeljeznyova kapta. A próbafelvételen Szeljeznyova kifelé futott a strandról, ruhája alatt nedves fürdőruhában. Gajdaj odaszólt, hogy a filmben le kell vetni a ruhát. Szeljeznyova csak vonogatta a vállát, mire Gajdaj megjegyezte, hogy a színésznőnek "nincs is jó alakja." Szeljeznyova felfortyant: „nekem ne lenne jó az alakom?” - és tüstént ledobta magáról a ruháját. Megkapta a szerepet.

A forgatás Leningrádban és a moszkvai stúdiókban zajlott.

Gajdaj és a "trojka" a forgatáson



A Művészeti tanács kifogásai persze ezúttal sem maradtak el. A főhős Vlagyik nevét már a forgatás előtt Surikra változtatták, úgymond felmerülhetnek asszociációk Vlagyimir Iljics Leninnel. Aztán hol Morgunov, hol Vicin, hol Pugovkin (a művezető az építkezésen) játékával szemben merültek fel kifogások. Le akarták őket cserélni.

Mikor a film egyik jelenetében Surik azt mondja a munkatársának: „Muszáj, Fegya, muszáj” - a cenzorok ki akarták vágatni ezeket a szavakat, mert szovjet politikai körökben Fidel Castrót nevezték Fegyának. Végül Gajdaj saját felelősségére minden úgy maradt ahogy volt. Egyesek szerint ezért sorolták csak második kategóriába a filmet ami pl. befolyásolta a színészek bérét.(Bár a besorolásról úgy emlékszem már esett szó valamelyik film kapcsán.)

„Az I akció” 1965. legsikeresebb filmje lett, miután 69.600.000. néző látta.

A film népszerűségén felbuzdulva Kosztyukovszkij és Szlobodszkoj 1965. június 15-én benyújtották javaslatukat az új filmre, Surik kalandjainak folytatására. A forgatókönyv a „Surik a hegyekben” címet viselte és két részből állt: az első a „Kaukázusi fogoly” Nyináról a diáklányról szól, aki rokonaihoz érkezik a Kaukázusba, ahol elrabolja egy helyi vezető Ohohov; a második rész, „A havasi ember és a többiek” egy tudományos expedícióról szól, amely a havasi embert keresi a hegyekben, akinek a Gyáva, a Mamlasz és a Tapasztalt kiadta magát hogy lelépjen a rendőrség elől. Surának és Nyinának kell lelepleznie őket. Október 26-án, mikor a forgatókönyv-szerkesztő kollégium újra összegyűlt, a forgatókönyv már csak a leányrablás körül forgott. A forgatókönyvnek ezt a változatát hagyták jóvá.

Gajdaj és Nyikulin

Jurij Nyikulin nagyon nem akart forgatni a filmben, azt mondta, hogy a forgatókönyv erőltetett és maga a „trojka” is önismétlés. Morgunov sem volt megelégedve. Gajdajnak végül sikerült meggyőznie őket, hogy a forgatókönyv csak az alap, majd menet közben együtt átdolgozzák, mindenkinek lesz lehetősége saját ötleteit megvalósítani. Hogy ösztönözze a „társszerzők” fantáziáját minden ötletért két üveg pezsgőt ígért a kiagyalónak. A filmes szájhagyomány szerint, Nyikulin 24, Morgunov 18 és Vicin 1 üveget szerzett, mert ő nem szerette a pezsgőt. Mindenesetre Gajdaj megígérte Nyikulinnak, hogy ez lesz az utolsó filmje a „trojkával” és tartotta is szavát, bár sokan ennek okát a Morgunovval való összeveszésében látták.

Nyina szerepére sokáig nem tudták megtalálni a megfelelő színésznőt - több mint ötszáz próbafelvételt készítettek. Ennek eredményeként esett a választás Natalja Varlejre. Ő színésznői pályafutása előtt cirkuszban dolgozott mint kötéltáncos, így jó adottságai voltak az ügyességi jeleneteknél, de a játék jelenetekben adódtak problémák a színészi gyakorlat hiánya miatt.

Gajdaj legtöbb gondja mégis ismét a hivatalos és önkéntes cenzorokkal volt. Ráadásul változtak az idők, a hivatalnokok már nem akartak egyértelmű utasításokat adni (hátha egy felsőbb vezető másként gondolja és akkor csapdába kerülnek), hanem a felelősséget elhárítva magukról, csak „nem tanácsoltak” valamit és ezzel nehéz volt mit kezdeni. A két forgatókönyvíró még egy csasztuskát is gyártott erről „belső használatra”: „A Glavkino ülésezik,/Művészettel foglalkozik,/Bármi legyen, meg nem tiltják,/Pusztán csak nem tanácsolják.”

Időnként kénytelen volt engedni.

A film végén Vicin így kiált fel: „Éljen a mi bíróságunk, a leghumánusabb bíróság a világon!” Az első változatban a „szovjet bíróság” kifejezés hangzott volna el, de a hivatalt úgy látszik zavarta, hogy a szovjet bíróság a leghumánusabb a világon.

A film Szaahov elvtársának neve az eredeti forgatókönyvben Ohohov volt, de Gajdajnak valamiért nem tetszett. A forgatókönyvíróknak mindegy volt, lényeg, hogy a közönség ne tudja beazonosítani a nemzetiségét - grúz, tadzsik vagy üzbég... A rendezőre bízták a döntést aki nagynehezen a Szaahov név mellett döntött. Mindenki egyetértett, folyt a forgatás. Egyszer azonban kiderült, hogy a Moszfilmnél van valaki akit szintén Szaahovnak hívnak, Ez még nem lett volna nagy baj, ha történetesen az illető nem a Moszfilm párttitkára lett volna. Kitört a botrány. Végül úgy döntöttek, hogy Nyikulint (aki tudvalevőleg az istenek kegyeltje) alaposan felkészítve beküldik az akkori kulturális miniszterhez Furceva asszonyhoz. Furceva fogadta Nyikulint, aki elpanaszolta, hogy már éppen befejeznének egy filmet és most a népgazdaságnak komoly veszteséget okozva új felvételeket kell készíteni. Mindezt egy ostoba apróság, egy név miatt. Furceva segített. Felhívta a stúdiót és közölte, hogy a név nem változik meg, „de ha mindenképpen ragaszkodnak hozzá és elvégzik a változtatásokat annak a költségeit a Moszfilm viseli.” Senki sem ragaszkodott a név megváltoztatásához.

Nyikulin máskor is segített. A nagybácsit játszó Frunzik Mkrtcsjan „a szomszéd járásban a vőlegény egy párttagot rabolt el” mondatot nem merte elmondani. Nyikulin ezt látva így szólt „majd én elmondom, én bohóc vagyok, nekem megbocsájtják.”

A rendszerváltás után sem tartott a politikától. Közös fényképpel támogatta Jelcint választási kampányában. A fénykép késöbb egy aukción ezzel a címmel tűnt fel: „Az elnök és a bohóc (az elnök jobbra).”

A kész filmet levetítették Alekszej Romanovnak a Goszkino vezetőjének. Az ezt követő eseményekre Jakov Kosztyukovszkij az egyik forgatókönyvíró így emlékszik:

„Megnézve filmünket és egyszer sem elmosolyodva, meghozta az ítéletet:

- Ez a szovjetellenes film, csak a holtestemen át juthat el a nézőkhöz.

- Ez is egy megoldás – súgtam oda Szlobodszkojnak, de Romanov meghallotta.

- De hát ez már mégiscsak huligánság! – háborodott fel.

Hamarosan kitüztek egy megbeszélést Gajdaj szovjetellenességéről. A Goszkinonál dolgozó, magukat Leonyid Iovics barátainak mondó emberek azonnal felhagytak a velünk való érintkezéssel. Víselkedésükből ítélve semmi jó nem várt a filmre. Aztán az ülés után váratlanul kisietett hozzánk Romanov, kipirulva átkarolta Gajdajt és... gratulált a sikerült filmhez. Később az ismerősöktől tudtuk meg mi történt. Brezsnyev látni akart valamilyen új vígjátékot. Választék híján levetítették neki Gajdaj filmjét. Azt mondják, a főtitkát úgy nevetett, hogy a falak is beleremegtek. A hétvégén többször is megnézte a filmet és mikor megtudta, hogy be akarják tiltani, elrendelte a moziforgalmazást. Brezsnyev nagyon szerette ezt a filmet, különösen mikor Nyikulin azt mondja: - A szomszéd járásban a vőlegény egy párttagot rabolt el.”

Gajdaj nem forgatott többet a három „lókötővel”. Morgunovval már a forgatáson súlyos konfliktusuk támadt. Kosztyukovszkij szerint az egyik forgatásról sokat késett, majd részegen jelent meg egy üveg vodka és két lány társaságában. Gajdaj azonnal hazaküldte és a még hátralévő jeleneteit törölte a forgatókönyvből. Egy másik változat szerint, a napközben felvett jeleneteket este visszanézték és ezen külső személy nem vehetett részt. Morgunov egy lánnyal jelent meg és ragaszkodott, hogy az is a helyiségben maradjon. E vita miatt az esti vetítés elmaradt és Gajdaj kizárta Morgunovot filmből.

Bárhogyan is történt, Gajdaj már korábban sem akarta a sorozatot folytatni. Kosztyukovszkijjal és Szlobodszkojjal még megírta a „Brilliáns kéz” forgatókönyvét, de ebben már csak Nyikulin szerepelt, kimaradt nemcsak Morgunov, hanem Vicin is.

Tulajdonképpen e miatt szakadt meg a kapcsolata a két forgatókönyvíróval. Azt mondta nekik, hogy Nyikulin után majd Vicinnel is csinál egy filmet, amit a két szerző meg is írt. Azonban nem tartotta meg ígéretét, a szerzőpáros a forgatókönyvet másnak adta oda. („Javíthatatlan hazudozó”,Tyutyurin, 1973)

Ismét Kosztyukovszkij: „Ha összefutottunk, mindig szemrehányást tett, hogy én és Szlobodszkoj otthagytuk őt.

- Otthagytak engem és látja, utána már semmi jót nem forgattam.

- Miket beszél, hisz utánunk forgatta a remek „Ivan Vasziljevics foglalkozást vált”-ot. (Magyarul: Halló, itt Iván cár!)

- Nem, az már messze nem az volt – felelte.”

És valóban, az Ilf és Petrov („12 szék”) és a Bulgakov adaptáció sikere már meg sem közelítette az előzőekét. Bár azon a bizonyos sikerlistán az „Ivan Vasziljevics...” még így is a 22. helyen áll.

Más kérdés, hogy a szerzőpárosnak sem volt utána emlékezetes sikere.

Szobruk Permben

A művészek a  „Hét öreg és egy lány” c. filmben szerepeltek utoljára együtt, egy kurta epizód erejéig.

Később történtek kísérletek „feltámasztásukra”, Vicin és Morgunov többször felléptek közösen, de Nyikulin többé nem tartott velük. „Az elképesztő zenészek, avagy Surik újabb látomásai” (1977), „A régmúlt napok komédiája” (1980) vagy utoljára a „Derék legények” (1993) című filmekben már csak a Gyáva és a Tapasztalt próbálta szórakoztatni a nézőket. Nem sok sikerrel.

Vlagyimir Cukerman már 12 éves kora óta gyűjtötte a „trojkához” kötődő tárgyakat, később munkája révén (konferanszié volt) szoros kapcsolatot alakított ki velük. 1979-ben egy lakásban nyitotta meg a „Három színész múzeumát”.

Vicin, Cukerman, Nyikulin és Morgunov a megnyitón

A szalagot maga Nyikulin vágta át. „Megdöbbenve megyek el” – írta búcsúzóul a vendégkönyvbe.

„Még életükben múzeumot létrehozni, hogy az emberek elmehessenek a saját múzeumukba - ez nonszensz.” Ezt már Gajdaj mondta, amikor 1993 májusában megnyitotta a gyűjtemény nyilvános kiállítását a moszkvai filmbarátok klubjában.

A „négy muskétás” (ez a múzeum Gajdajé is – mondta Nyikulin) ekkor találkozott utoljára. Még abban az évben, októberben meghalt Gajdaj. Az elkövetkező néhány évben követték „teremtményei” is, utolsóként Vicin, 2001-ben.

„Az I akció” második epizódjának elején a Műszaki Főiskola kapuján kifelé igyekvő statiszták között keressünk meg egy vékony szemüveges fiatalembert. Ő volt Leonyid Gajdaj.

Barbosz kutya és a különös versenyfutás (Пёс Барбос и необычный кросс)

1961, szines, szovjet

Moszfilm, 11p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Nyikita Bogoszlovszkij

Szereplők - Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

A zug szeszfőzők (Самогонщики)

1961, szines, szovjet

Moszfilm, 18p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Nyikita Bogoszlovszkij

Szereplők - Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

Az „I” akció és Surik más kalandjai (Операция «Ы» и другие приключения Шурика)

1965, szines, szovjet

Moszfilm, 90p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Jakov Kosztyukovszkij, Morisz Szlobodszkoj, Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Alekszandr Zacepin

Szereplők – Alekszandr Gyemjanyenko, Alekszej Szmirnov, Natalja Szeljeznyova, Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

A kaukázusi fogolylány avagy Surik újabb kalandjai (Кавказская пленница, или Новые приключения Шурика)

1969, szines, szovjet

Moszfilm, 77p.

Rendezte – Leonyid Gajdaj

Forgatókönyv – Jakov Kosztyukovszkij, Morisz Szlobodszkoj, Leonyid Gajdaj

Fényképezte – Konsztantyin Brovin

Zene – Alekszandr Zacepin

Szereplők – Alekszandr Gyemjanyenko, Natalja Varlej, Frunzik Mkrtcsjan, Vlagyimir Etus, Jurij Nyikulin, Georgij Vicin, Jevgenyij Morgunov

(Magyarországon „Menyasszony a zsákban” címmel mutatták be.)

Linkek:

jelszó: kinok55

Barbosz kutya és a különös versenyfutás

https://mega.nz/#!94cnFAgI!Q7ixJ42TVIfv7ha0rO8KfY9EfFzRxnH3lamYU3enqAE

A zug szeszfőzők

https://mega.nz/#!AhUHUBwJ!I01dWSXxk7EjGEFqhJs3R7IrJihtto0Ggi01mxWe0Fw

Az „I” akció és Surik más kalandjai

https://mega.nz/#!FkUkFBTa!XOzkuw-1HjuEx5tEjziQlRu-ERTPUazEYrIC4ZN3EG0

A kaukázusi fogolylány avagy Surik újabb kalandjai

https://mega.nz/#!o5N0XLgR!1pHA2McmQZqPsfAZFZVu_ji2OQVFb7slHkXPfZus5t8

A posta

1927-ben jelent meg Szamuil Marsak és Mihail Cehanovszkij könyve „A posta”.

A könyv hatalmas és valóban megérdemelt népszerűségre tett szert, a sokszorosított művészet kiváló darabja. Cehanovszkij egyik utolsó munkája volt a könyvillusztrálás területén, mielőtt végleg átnyergelt volna a rajzfilmre. A vidám borító, a hatalmas vörös bélyeggel és az ötletes - Leningrád-Raduga-Moszkva - postai bélyegzővel (Raduga a kiadó neve) meghozta Cehanovszkij számára az elismerést. Azok sorába került, akik formálták a 20-as, 30-as évek leningrádi művészeti életének „aranykorát” és e kor erőszakos lezárásával az ő pályája is megtört (ha az egzisztenciális, majd fizikai megsemmisítés sokakkal ellentétben őt el is kerülte).

Hivatalnok családban nőtt fel. Ahogy mondani szokták, az anyja rajzolgatott, apja baráti társaságban zenélgetett, a gyereket színházba járatták. Nem volt gazdag család, de Cehanovszkij 19 éves korában elutazhatott Párizsba. Szobrászműtermekben dolgozott s az ott szerzett tudás elég volt, hogy hazatérve bejusson a szentpétervári Művészeti Akadémiára. Ezzel párhuzamosan az egyetem jogi karán is tanult, de 1914-ben mindkettőt otthagyta. Moszkvában íratkozott be a Festészeti, Szobrászati és Építészeti Szakiskolába, ahol 1918-ban végzett. Behívták katonának, haditengerészeti iskolába került, de ott csak rövid időt töltött. A szovjethatalom ekkortájt kezdte összeszipkázni azokat a fiatal művészeket, akik hajlandónak mutatkoztak egyetérteni elveivel. Cehanovszkij hajlandónak mutatkozott, bár sok kortársával ellentétben nem tartozott azok közé akik a forradalomnak köszönhették kitörésüket környezetükből. A 16. hadsereg politikai osztályára vezényelték, Minszkben, Szmolenszkben, Mogiljovban dolgozott, ahol gyorsan kiderült sokoldalúsága. Plakátokat, portrékat festett, dekorációkat készített a forradalmi ünnepségekre, agitvonatokat állított össze és főként színházban dolgozott. A Nyugati Front Bemutató Színházában minden előadás színpadra állításában részt vett. Ez a polgárháború alatt vagy húsz produkció volt. Részt vett a szmolenszki Vörös Hadsereg Egyetem megszervezésében és1920 szeptemberétől 1922 májusáig tanított is ott. 1923-ban szerelt le és amellett, hogy egy litográfiai műhelyben alkalmazott grafikai munkát végzett (két társával létrehozta a „Propeller” kollektívát), tanított a petrográdi Állami Iparművészeti Főiskolán. 1926-tól dolgozott a „Raduga” kiadónál és a „Lengiz” gyermek-szerkesztőségében.

Az 1920-30-as évek figyelemreméltó időszak az illusztrált gyermekkönyvek oroszországi történetében. Az országban épphogy véget ért a polgárháború, de a hatalom az ínséges időkben is fontosnak tartotta, hogy pénzt fordítson a gyermekek számára írt könyvekre. Az állam, az egyik legfontosabb feladatának gondolta a fiatal polgárok képzését, a régi, forradalom előtti könyvek azonban nem feleltek meg ehhez - létre kellett hozni valami alapvetően újat.

Az „Ébresszétek fel Lenocskát” bejegyzés elején látható fényképen, négy író, egy illusztrátor és egy pártmunkás (valószínüleg a Goszizdat gyermekkönyv-osztályának szerkesztőségében 1928-ban) tekint a kamerába. Hátuk mögött a kiadó gyerekkönyveinek címlapjai. Közülük csak ketten érték meg a 60-as éveket. Jevgenyij Svarc szinte a kegyvesztettségből való kitörés pillanatában, 1958-ban halt meg, hárman pedig a 30-as éveket sem élték túl. Borisz Zsitkov és Zlata Lilina (ő a pártmunkás, az osztály vezetője, Zinovjev felesége akit épp akkor vettek vissza a pártba) tüdőrákban halt meg, Olejnyikovot meg kivégezték. Itt még fontos szereplői a 20-as évek pezsgő művészeti életének. Cehanovszkij pályafutásában a két túlélő játszotta a legfontosabb szerepet. Vlagyimir Lebegyev és Szamuil Marsak. Ők voltak azok, akik a 20-as évek elejétől óriási szervező-szerkesztő-oktató és persze művészi alkotómunkát végezve megteremtették a gyermekkönyv-kiadást.

Marsak-Lebegyev: A poggyász

Lebegyev nevét valószínüleg ma már nem nagyon ismerik nálunk, de akkoriban kevés olyan művész volt, aki együtt dolgozva vele a „Radugánál” vagy a „Lengiznél” ki tudta magát vonni hatása alól.

Munkáikon érezhető a 20-as évek plakátjainak, ipari grafikáinak és reklámjainak vagy akár El Liszickij konstruktivista grafikai eljárásának hatása is.

Nem hozták létre a tér illúzióját, a tárgyat térbeli környezetéből kiemelve helyezték el a fehér lapon. A legjellegzetesebb szögből ábrázolták, így jellemzőik egy pillanat alatt befogadhatóak voltak. Az adott esetben lényegtelen részletekről lemondtak, de ettől a rajz nem lett sematikus, a megmaradt vonások méginkább jellemzővé váltak. A értelmezhető fényforrás kiiktatásával megszűntették a formát torzító árnyékokat, reflexeket. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy az illusztráció ne a „kép” elve alapján álljon össze, hanem szabadon társítva az ábrázolás elemeit, a szöveggel összekapcsolódva alkosson gondolati egységet.

A Csicsagova nővérek "Charlie utazásai" c. Chaplinről szóló könyve

A gyerekkönyv kiadás egyik alapvető iránya az un. „termelési könyv” volt.

Ezek a könyvek a kisebb és nagyobb gyerekeknek a szerszámokról és gépekről, a repülőgépekről és gőzösökről, tankokról és háztartási eszközökről meséltek. A kor egyfajta tükreként jelentek meg, amikor a gépek és a technika valami nagyon fontos és különleges dolognak számított. „A gép csodálatos, és épp azért csodálatos mert hasznos. És minél hasznosabb, annál csodálatosabb...” - hirdették az új társadalom építői. A történeteket a tudomány és a technika vívmányairól megfelelő eszköznek vélték az új szovjet ember formálásához is. Annak idején ezeket „pedagógiai célból” jobbnak és a szükségesebbnek tartották mint a szépirodalmat és a meséket. Az ilyen könyvek „aktív stílusukkal, a dolgok mint összetevők megmutatásával - kialakitottak egy sajátos, megformált, megtervezett viszonyt a világhoz”.

Marsak-Lebegyev

Cehanovszkij, mint korának gyermeke, szerette a gépeket. Egyik kedvenc témája a mozdony, amely erős és minden részletében bonyolult, de mégis egy racionális egységgé áll össze. Nem meglepő, hogy illusztrációiban rendszeresen megjelenik és később filmjeiben is visszanyúlt hozzá. Könyvei egyébként is tele voltak mozgással, igyekezett felszámolni a statikus grafikát. A „Postában” is minden mozog, mégpedig balról jobbra. A postások, a léghajó, a hangsúlyos színű autók mind együtt haladnak az olvasóval, a lapok fordításával.

Iljin-Cehanovszkij: A zseb jóbarát

Készített, magyarul talán pörgetős könyvnek (kinoknyizska) nevezett kiadványokat. A jól enyvezett lapok mindegyikére egy-egy fázisrajz kerül s a lapokat ujjaink között végigpörgetve kapjuk a mozgóképet. (Ilyeneket készítettünk gyerekkorunkban, pálcikaemberkéket rajzolva a tankönyv lapjai szélére.) Három ilyen Cehanovszkij könyv is készült: „A labda”, a „Bim-bam” és persze „A mozdony”.

Innen már csak egy lépés volt a rajzfilm. Feleségével Vera Cehanovszkajával rendszeresen látogatták a pétervári Művészetek Házában működő filmes-kört, amit egyébként az „Optimista tragédia” írója, Vszevolod Visnyevszkij apja vezetett. (Visnyevszkij, sikeres drámaíró, a kor jellegzetes figurája, aki miközben harcosan támadja Bulgakovot és Zoscsenkot, pénzt küldözget az üldözött Mandelstamnak. Bulgakov róla mintázta a „Mester és Margarita” Msztyiszlav Lavrovicsát.) Itt ismerkedtek az animációs technikával, bár állítólag, mikor Cehanovszkij megkötötte első szerződését a „Goszkinoval” nem sokkal tudott többet, mint hogy a kamera 16 kockát forgat egy másodperc alatt. Ma talán furcsának tűnik, hogy egy film elkészítését olyan emberre bízzák akinek csak tehetsége és lelkesedése van, de akkortájt ez majdhogynem természetes volt. Így indult a szovjet filmművészet szinte valamennyi nagy rendezője. Tanulni nem volt hol és nem volt kitől. (S ha mégis volt, azt idejétmúltnak tartották.)

Első filmjében a nagy könyvsiker, „A posta” rajzait szabadította ki a lapok közül.

Kockák az 1929-es filmből

A sík marionett technikát választotta, vagyis rajzai alapján csuklós izületekkel elkészítették a sík papírfigurákat, majd ezeket mozgatták az objektiv előtt. Ezzel elkerülték a fázisrajzok készítését, a különböző fázisok beállítását közvetlenül a kamera előtt végezve el. A munka mennyiségében persze amit megnyertek a réven, elvesztették a vámon. Bár e technika leegyszerűsítette a karakterek mozgását, de megőrízte az ábrák grafikai minőségét és lehetővé tette a síkbeli kompozíció átültetését. A színeket sem akarván feláldozni a pozitiv film kockáit kézzel kiszínezték.

A történet új elemekkel bővűlt, hogy érdekesebb és humorosabb legyen az ifjú nézők számára. Megjelent egy uszkár aki végigkíséri a történeten a főhös Borisz Zsitkovot. (Lám, nem újkeletű dolog, hogy az ismert történetek animációs feldolgozásaiba, abban eredetileg nem is szereplő állatokat írnak bele.) Megjelent a levél feladója, egy úttörő, aki hernyót rejt a levélbe, amelyből az út során lepke lesz és kirepűl a levélbontáskor. (Állítólag az ötletet adó kislány Cehanovszkij egyik ifjú levelezőpartnere, bizonyos N. Krupszkaja. Bár a név kissé gyanús.)

1930-ban hangosította a filmet. A hangos mozi akkoriban tette első lépéseit. A készítők eleinte csak a szinkronitás elérésére törekedtek, a vásznon csengőszó, kutyaugatás hangzott, éneklő színészek tűntek fel. Cehanovszkij is „bekapcsolt” zajokat - ropogott a hó a postás lába alatt, ugatott az uszkár, a zeneszerző Vlagyimir Gyesevov pedig kifejezetten a film számára írta a zenét. A verset maga Danyiil Harmsz az „Oberiu” egyik vezető alakja olvasta fel.

„A posta” hangosításán dolgozva kezdett foglalkozni a látvány és a hang szinkronitásában rejlő művészi hatás létrehozásával. Ez ösztönözte egy rövidfilm létrehozására, mely nagy vitát váltott ki. A „Pacific 231”-ben a képek és a zene ritmikus fúzióját igyekezett elérni. A film Honegger szimfonikus költeményére készült, a modern technika egyfajta ódájaként. Öncélú kísérletnek tartották, ahogy következő filmjét a „Mese a pópáról és az ő Balda nevű szolgájáról” címűt is. A Puskin meséjéből készülő film lett volna az első egész estés rajzfilmje, a munkákat 1933-ban kezdték el. Sosztakovics 1933-34-ben elkészült a partitúra nagy részével, de 1936-ban felhagyott vele a „Zene helyett zűrzavar” c. cikk hatására, mely bírálta a „formalizmust” a zeneszerző műveiben. Hasonló problémák támadtak a filmstúdióban is, a kritikusok a fekete-fehér figurák gépies mozgását nem tartották összeegyeztethetőnek a Puskin mese fennkölt stílusával. Végül az anyag ugyan majdnem teljesen elkészült, de a „Lenfilm” raktárába került ahol 1941-ben egy bombatámadás utáni tűzben elpusztult. Az egész filmből mindössze egy hatperces (egyesek szerint három) jelenet maradt meg, Alekszandr Vvegyenszkij (a másik „Oberista”) verseivel és Sosztakovics be nem fejezett és töredékes, Vagyim Bibergan által hozzáillesztett zenéjével.

Az 1925-ös változat

Miközben a filmekkel kisérletezett, 1934-ben már a könyv 11. kiadása jelent meg. Attól eltekintve, hogy a második kiadásban picit határozottabbá tette a szereplők arcvonásait semmi nem változott. 1935-ben aztán (bár csak 37-ben jelent meg) készített egy új változatot az illusztrációkból. A könyv kétszer akkorára nőtt, tágasabb, világosabb lett.
Az eredeti alapeszmét megőrízve új rajzok is készültek, olyan korábban nem illusztrált momentumokról, mint leningrádi tájképe vagy a berlini ill. londoni portás. Érezhető a rajzfilm hatása.

A „Száll a zsitkov gépe...” oldal az első változatban jellegzetes Cehanovszkij kompozíció: egy vagon, alatta két levél, végül egy kis sematikus vonat-rajz.

Az új változatban ez a részlet egymás után vágott rajzok sorozatában jelenik meg: repülőgép → mozdony (távoli) → mozdony (félközeli) → vagon, „kivágott” falában két postás (közeli) → levél (szuperközeli) → mozdony (hirtelen ismét félközeli). Miután Marsak nem változtatott a szövegen, a film forgatókönyvének fordulatai nem kerültek be a könyvbe.

Az 1937-es

1937-ben, miután az NKVD szétverte a„gyermekirodalmat” is, Marsak és Lebegyev Moszkvába távoztak, mások (Olejnyikov, Vvegyenszkij, Harmsz vagy akár Oszip Mandelstam akinek jónéhány gyerekkönyve megjelent) az életüket sem tudták megmenteni. Lebegyev műveit már a 30-as évek elejétől kritizálni kezdték, majd a „Pravda” 1936. március elsejei a „kókler festőkről” írott cikke nyiltan megtámadta őt és Vlagyimir Konasevicset, egy másik igen jelentős könyvillusztrátort. (Egyébként ez a cikk adta meg a jelet a nyilt leszámolások megindítására a leningrádi művészeti életben.) 1951-ben visszatért Leningrádba, de pályafutásának megtörését soha nem heverte ki. Későbbi műveire az édeskés naturalizmus vált jellemzővé.

Tulajdonképpen így tört meg Cehanovszkij pályája is. Öncélú kísérleteknek minősített filmjei után igyekezett megtalálni helyét a rajzfilmes szakmában, amelyben össze tudná egyeztetni saját alkotói igényeit a szovjet esztétikai követelményekkel. Végül a 40-es évek közepén a rotoszkóp (a Szovjetunióban „éclaire”-nek nevezett) technikával kezdett filmeket készíteni. Az eljárás lényege, hogy az élő szereplőkkel készített felvételt kockáról kockára átrajzolják, így téve valósághűbbé a rajzolt figurák mozgását. Meglehetősen érthetetlen lelkesedése  a rotoszkóp technikáért, hisz a leningrádi iskola legjobb festői, grafikusai közé tartozott. 1946-ban újabb filmjét állították le, ami Szergej Mihalkov meséjéből készült volna a „Mámoros (Ittas?) nyúl” címmel. Ez egy újabb kampány, a „harc a közönségességgel” áldozatává vált. Ekkor tüntették el a „Zvjezda” és „Leningrád” c. Újságokat vagy a „Nagy élet” című filmet. A 60-as évek elején óvatosan próbálkozott visszatérni a régi Cehanovszkij „kézjegyekhez”.

1964-ben ismét „A postához” fordult. Nem akarta életre galvanizálni a régi „Postát”, de szakítani sem akart vele. Egy kicsit az első emlékművévé vált, az időé és azoké az embereké akik részt vettek a létrehozásában. Kissé megváltozott a forgatókönyv, hiszen Marsak nem sokkal halála előtt, kifejezetten e film számára új verseket írt. Fordult a kocka, most a költői szöveg követi az eredeti versben nem létező fonalat, pl Tom uszkár kalandjait.

Az idő természetesen óhatatlanul szükségessé tett változásokat. Változott az emberek öltözéke, az autók, repülők, vonatok, lakásbelsők. Az első „Posta” szovjet bélyege vöröskatona helyett most űrhajót ábrázolt, a világ tágasságát a kozmoszig terjesztette ki. Mindezek ellenére a változtatások nem igazán kapcsolták a filmet készítésének korához, nem vitték túl messze elődeitől. Ennek köszönhető, hogy egyáltalán nem tűnt logikátlannak az 1938-ban elhunyt Borisz Zsitkov megjelenése 1964-ben.

A grafika lényegében az 1937-es kiadás rajzain alapszik. A lapos marionett figurákat elterjedtebb rajzfilmtechnikával helyettesítette, de az eredeti mozgás jellege megmaradt.

Természetesen 20-as 30-as évekbeli szerepe a filmművészetben soha nem tért vissza.

„Nekem úgy tűnik, hogy Cehanovszkij nagyon „baloldaliként” kezdte a művészi pályáját, aztán valahogy „megtört”. Sok példa van erre a művészek között. Nem mindenkinek volt bátorsága, hogy önmaga maradjon.” – írta róla egy másik rajzfilmes Lana Azarh.

Ehhez a bejegyzéshez sajnos kevesebb a filmanyag, mint szeretném. Az eredeti „Postából” csak egy 48mp-es töredék van meg, a „Mese a pópáról... ”-ból pedig egy 2p20mp-es. Csatolom hozzá Sosztakovics a filmhez írt zeneművét (szerintem érdemes meghallgatni).

Megvan viszont teljes egészében az 1964-es „Posta”.

A Marsak versnek két magyar műfordítása is létezik, de a mindkettőből kihagyott berlini jelenetnek és az 1964-es pótlólag hozzáírt szakaszoknak nem, ezeket jobb híján kénytelen voltam magam pótolni.

Az idei Kinotavr filmfesztiválon Szocsiban június 7-én levetítették az 1929-es „Postát”. Ezek szerint legalább megvan. Remélem előbb-utóbb hozzám is eljut és akkor erre a blogra is. Talán azért ebből a nyúlfarknyi részletből is kiderül, hogy nem mindennapi filmröl van szó.

Egy érdekesség a sík marionett figurás technikához: Zenon Komisszarenko 1924-es „Bolygóközi forradalom”-ja, amely a korra jellemző agitrajzfilm. Eredetileg Jakov Protazanov „Aelitá”-jába szánták, fel is ajánlották neki az alkotók, de Protazanovnak kísérletezésből valószínűleg a film konstruktivista díszletei és extravagáns kosztümjei is bőven elegendőek voltak. Az animációs betétet visszautasította. Mai szemmel inkább íjesztő, mint lelkesítő (de lehet, hogy annak is szánták).A burzsujok igazi horror figurák. Agyaras, karmos, vérszívók... A kérges kezű proletariátus elűzi őket a Föld bolygóról, de a Marson is szét kell zúzni őket (szó szerint). Van a rajzfilmben „lírai” jelenet is - egy vöröskatona kinyújtja kezét az űrhajó ablakán, megragad egy csillagot és feltűzi a bugyonovkájára.

A posta (Почта)

szovjet, szines, feliratos, 18p. 19mp.

SZOVKINO, 1964

Rendező          Mihail Cehanovszkij, Vera Cehanovszkaja

Forgatókönyv  Mihail Cehanovszkij, Szamuil Marsak, Vera Cehanovszkaja

Animátorok      Viktor Sevkov, Alekszandr Davidov, Jelena Hludova, V. Makszimovics, Tatjána Taranovics, Vlagyimir Balasov, N. Avsztrijszkaja, Valentyin Kusnyerov

Fényképezte    Jelena Petrova

Zene    Vlagyimir Gyesevov

A szereplők hangja      M. Sukin, Klara Rumjanova, Marija Vinogradova, Eraszt Garin

Bolygóközi forradalom (Межпланетная революция)

Szovjet, fekete-fehér, néma, 7p. 33mp.

GTK, MEZSRABPROM-RUSZ, 1924

Rendezte          Zenon Komisszarenko, Jurij Merkulov, Nyikolaj Hodatajev

Forgatókönyv  Nyikolaj Hodatajev, Zenon Komisszarenko, Jurij Merkulov

Fényképezte    V. Alekszejev

Linkek:

A posta

http://www.embedupload.com/?d=6JRYKCMXYW
http://www.embedupload.com/?d=2LZECKEVMV
http://www.embedupload.com/?d=9FIYGNIGGV
http://www.embedupload.com/?d=2JISGFVJV5
http://www.embedupload.com/?d=8UEQBHEHEY

Bolygóközi forradalom

https://mega.nz/folder/KKJXTBab#27wAcqWuGT8gg73AA3Ronw

A breszti erőd

Az erődítmény Holmi kapuja

70 éve, 1941. június 22-én 3 óra 15 perckor a németek támadásával elkezdődött a Szovjetúnió számára a Nagy Honvédő háború. Az egyik legelső epizódok közé tartozott a breszti erődrendszer ostroma. A védők - néhány nap elteltével már messze a németek hátországában - hosszú napokig tartották magukat. A német hírszolgálat június 24-én jelentette be az erőd elestét. Valójában a citadella 25-én elesett ugyan, de a Keleti erődben 28-án még tartotta magát vagy 400 vöröskatona. Az erőd szervezett védelme június 30-án a Keleti erőd elestével zárult le, de kisebb-nagyobb elszigetelt csoportok egészen július végéig harcoltak.

Az ostrom szinte minden órájában elkeseredett véres harcok folytak, a szovjet csapatoknak nem csak az ellenséggel, de a súlyos víz-, gyógyszer-, kötszer- és élelemhiánnyal is küzdeniük kellett. A katonák mellett az erődben rekedtek a tisztek csaldtagjai, nők és gyerekek is.

A támadók kezdettől fogva hihetetlen nehézségekkel küzdöttek. Nem volt lehetséges pl. a tüzérségi előkészítés az erőd kis térségei miatt. „A kézi lőfegyverek hatástalanok az erőd falai ellen, de sem tankok sem rohamlövegek nem állnak rendelkezésre.” (Hadosztálybeszámoló) A Wermacht parancsnoksága kísérletet tett tankok alkalmazására az ellenség leküzdésében, de eredményeket az ellenállási gócok felszámolásában csak az után tudtak elérni, hogy a harcok negyedik napján a Wermacht 45. gyalogos hadosztálya három gyalogezredében utász és gyalogos rohamcsapatokat állítottak fel.

A terv szerint, meg kellett tisztítani az Északi-szigetet és csak ezt követően indítani a végső rohamot a citadella ellen. „Az első naptól kezdve, minden méterért nem csituló, heves harc folyt. A föld szinéig elpusztult szinte minden, kő kövön nem maradt az épületekből. Körös-körül vöröskatonák és lovak tetemei hevertek. A levegőben az égett hús és a bomlás szaga terjengett.”(Lieutenant Schneiderbauer)

Amikor a rohamcsapat elkezdte megtisztítani az ellenséges épületet, egy 50mm-es ágyú nyújtott támogatást, tűz alatt tartva az ablakokat, az ellenség feltételezett tüzelési pontjait. A szovjet mesterlövészek sokak halálát okozták a Wermacht támadó egységeiben. A németek annyira nem fordítottak gondot az óvatosságra, hogy a terepen lőtték le a propaganda szakasz tisztjét is. A legegyszerűbb eszközökkel próbálták megoldani ezt a nagyon bonyolult feladatot, a számukra egyre hosszadalmasabbá és véresebbé váló harcokat. A szanitécek tűz alatt jutottak el hordágyukkal a sebesültekhez, de gyakran maguk is a golyók és repeszek áldozataivá váltak. „Valami hihetetlen módon, egyeseket sikerült nekik kihozni a tűzből.”

A "Nebelwerfwer" rakétavető

Az erőd védőinek makacssága ellen minden eszközt bevetettek: rakétavetőt, lángszórót, könnygázt. „Ezeknél egy különleges reaktiv lövedéket használtak. Hatótávolságuk nem volt nagy, de robbanóképességük hatalmas. Félelmetesebb fegyver talán nem is volt akkor. 3 - 3 és fél méteres sugarú körön belül nem maradt élőlény a vákuum miatt, elvonva a levegőt ember, állat tüdejétől egyaránt. Egyszerűen félelmetes volt. Egy ilyen robbanás után az elpusztultak megdermedtek, akár a bábuk - igen, igen. Ültek mozdulatlanságba dermedve a padon, vagy ahol a hálál épp érte őket. Száz százalékig elpusztult mindenki és azon nyomban. Félelmetes volt!” (Helmut Böttcher)

A lángszórós

A lángszóró is félelmetes fegyver volt. Ez egy puttonyként hordott készülék, a gyúanyaggal és a kompresszorral együtt 21 kg. A gyúanyag könnyen lobbanó keverék, nyomás alá helyezve egy permetezőben. Az égő folyadéksugár azonnal lángoló fáklyává változtatja az áldozatot. A készüléken lehetett a nyomást és a sugár vastagságát is szabályozni, így még nagyobb veszélyt jelentett az ellenség számára. „A lángsugár elérte a 30 méteres hosszúságot, a hőmérséklete a 4000 fokot. Oda kellett lopódzni a futóárokhoz és beleirányítani a tűzsugarat, így ott már senki számára számára nem volt menekülés - nem maradt egy biztonságos zug sem. A legtöbben helyben meghaltak, néhány balszerencsésnek csak a szeme égett ki. Ez persze elég rémes volt.” (...) „...azért azt megjegyzem, hogy lángszóróst fogságba nem ejtettek. Őt a helyszínen agyonlőtték.” (Helmut Böttcher)

A breszti citadella falain a mai napig láthatóak furcsa, sötét foltok, vulkáni lávára emlékeztetően megolvadt téglák. „A németek lángszórókat vetettek be ellenünk. Volt, hogy bedugták a végét a pinceablakon, aztán égettek, ahogy kellett. Ők maguk elkerülték a pincéket. A tégla elolvadt, mint a viasz. Vagy megszórták gránáttal a pincéket, ahol a családok rejtőztek.” (Georgij Karbuk)

A június 27-i támadásnál könnygázt használtak. A védőknek volt elég gázálarcuk, de „túl nagyok voltak a gyerekekre. Mi a fejükre húztuk a gázálarcokat, az aljára meg odakötöttünk valamit, így a gáz nem jutott be a maszk alá. Volt egy nő akinek másfél éves volt a fia. Ott már semmit sem tudtunk tenni, így meg is fulladt.” (Grigorij Makarov)

„Mi egy egész hétig a kaszárnya pincéiben maradtunk, élelem és víz nélkül. Betörve az erődbe, a nácik füstgránátokat kezdtek dobálni a pincébe. A szemem láttára, fuldokolva haltak meg a gyermekek és nem tudtam tenni semmit. A mai napig nem értem, hogyan éltem túl - ez puszta véletlen. A mai napig nem fér a fejembe.” (Darja Dimitrovna)  Az ilyen tragédiák oda vezettek, hogy a vöröskatonák ellenállása csak erősödött.

A Vörös Hadseregben harcolók körülményei egyre elviselhetetlenebbek lettek, de kitartottak.

A rohamcsapat

A Tisztiház épületéből jövő folyamatos tüzelés zavarta az Északi-sziget megtisztításának hadműveletét. A 81. utász rohamzászlóalj kapta az épület megsemmisítésének feladatát. A rohamcsapat felmászott az épület tetejére, a hosszú póznára szerelt robbanótöltetet leengedte az ablak szintjéig és felrobbantotta azt. „Hallottuk a sebesült oroszok kiáltozását és nyöszörgését de a tüzelést folytatták tovább.” (Hadosztálybeszámoló)

A vízhiány katasztrófálissá vált. „A legnehezebb dolog, hogy nincs víz. Víz kell a „makszim” géppuskák hűtéséhez, különben a cső átforrósodik és elakad a fegyver. És ugyanolyan fontosak a sebesültek, akik belepusztulnak a szomjúságba.” (...) „Dönteni kellett, mi a fontosabb. Harckészültségben tartani a fegyvereket, vagy az embereket menteni. Körös-körül sebesültek feküdtek, sokan a halál szélén, hánykolódtak, félrebeszéltek, vízért könyörögtek. Egész családok voltak ott! Gyerekekkel! Hány embert gyötört a szomjúság! És egész közel, mindössze pár lépésnyire, ott volt két folyó is!” ( ... ) „A németek felállítottak egy nagyerejű fényszórót a túlsó parton, hogy egész éjjel megvilágítsa a mi oldalunkat. Ez elől a fény elől senki sem menekülhetett sehová, tűvé tettek minden bokrot. Ha valaki megpróbált közülünk kijutni a folyóhoz, azonnal észrevették. Ott, a parton, sokan meghaltak.” (Georgij Karbuk)

1941. június 28-án reggel a 28. harckocsizó szakasz két épen maradt tankja, erősítésként, kapott néhány sebtiben megjavított rohamlöveget. A Keleti erőd falainak lövése folytatódott, de látható eredmény nélkül. Előrevonták a 88. sz. légvédelmi üteget és közvetlen irányzással tüzet nyitottak. De ez sem segített - senki sem adta meg magát. „Az egyetlen lehetőség az orosz megadás elérésére, hogy erőik az éhséggel és főként a szomjúsággal morzsolódjanak fel. Minden más módszer a folyamat felgyorsítására - beleértve a nehéz aknavetők tüzét, a tankok bevetését, a hangszórók és röplapok felhívásait - kudarcot vallott”. (Hadosztálybeszámoló)

Egy szovjet katonaszökevény elmondta, hogy a védelem központi erői a Keleti erődben a Vörös Hadsereg 42. lövészhadosztálya 393. légvédelmi zászlóaljának 20 tisztjéből valamint 370 katonájából és tiszthelyetteséből állnak. Rendelkeznek egy légvédelmi üteggel, 10 könnyűgéppuskával, 10 gépfegyverrel, 1000 kézigránáttal, sok lőszerrel és élelemmel. Így egyhamar nem adják meg magukat. A víz kevés, de nyernek valamennyit egy ásott kútból. Az erődben nők és gyerekek is vannak.

Fritz Schlieper vezérőrnagy a Wehrmacht 45. hadosztályának parancsnoka a Luftwaffe segítségét kérte a legközelebbi repülőtérről, Malasevicsiből. Ahogy megszületett a döntés, a német katonák parancsot kaptak, hogy azonnal hagyják el az erőd területét és vonuljanak vissza biztonságos távolságba. Az alacsony felhőzet azonban némileg késleltette a Luftwaffe légi hadműveletének kezdetét. A Wehrmacht katonái ismét szorosra zárták a gyűrűt, nehogy lehetővé váljon a védők kitörése.

A Tereszpoli kapu az ostrom után,
balra a 333. lövészezred kaszárnyája

28-án este, fehér zászló alatt, elhagyta az erődöt a nők és a gyerekek nagy része. Az Északi kapun kivonulókat átengedték, de a Tereszpoli kapun át távozókat előbb sorbaállították a parton és fedezékként használva őket, hosszasan lőtték a romokat. A nők és a gyerekek 1942-ig maradtak életben, ekkor az egyre szaporodó partizánakciókra válaszolva, megtorlásképpen, agyonlőtték őket.

29-én reggel a Luftwaffe megkezdte az erőd bombázását. Az 500kg-os légibombák mellett ledobott egy 1800kg-osat is, ami alapjaiban rengette meg az erődöt. A június 30-i általános német támadás után a Keleti erőd elesett, a megmaradt kisebb csoportok a pincékbe húzódtak vissza, a szervezett védelem megszűnt. A pincék falaiba vésett feliratok tanusága szerint július végéig még léteztek magányos harcosok, vagy néhány főt számláló ellenálló csoportok.

1956 előtt egy szó sem esett a breszti védők hősiességéről.

Ajánlatos volt homályban hagyni azokat a napokat, heteket amikor Sztálin, majdhogynem egyedül tette harcképtelenné az egész Vörös Hadsereget.

A túlélők többsége fogságba került, az innen való visszatérés pedig retorziókat vont maga után. „Nekünk nincsenek hadifoglyaink, csak árulóink vannak” - jelentette ki Sztálin. A sírva összeboruló, szibériai táborokból visszatérőben Moszkvában találkozó breszti hősökről készült fényképet a „Lityeraturnaja Gazeta” közölte a hruscsovi időkben, és vált a sztálini brutalitás dokumentumává.

„A mi múzeumunk a hőstettek történetének múzeuma... Ugyan miféle hősiesség volt a nyugati határon? A németek szabadon lépték át és zöld utat kaptak egész Moszkváig. Ön talán nem tudja ezt?” – mondták Szergej Szmirnovnak a Fegyveres Erők Múzeumában, mikor anyagot gyűjtött készülő könyvéhez. A könyv 1957-ben jelent meg és szolgáltatott elégtételt az erőd védőinek. Megjelenését csak néhány hónappal előzte meg a „Halhatatlan helyőrség” című film, mely Konsztantyin Szimonov forgatókönyvéből készült ugyanerről a témáról. (Hamarosan elkészül ennek a feliratat is, érdemes összehasonlítani ezt a filmet és az 1956-os változatot.)

Jelen film az 57-es Szmirnov könyv alapján készült és meglehetősen pontosan követi az akkori eseményeket. Szereplőinek többsége nem a képzelet szülötte, s az őket megszemélyesítő művészek, talán még megjelenésükben is emlékeztetnek rájuk. Idézzük fel néhányuk alakját.

Andrej Mitrofanovics Kizsevatov - (Andrej Merzlikin)

A háború első másodpercétől a 17. breszti határőr alakulat 9. határőr őrsének a parancsnoka. Irányítja a határőrök tevékenységét, majd a 333. lövészezred parancsnokaival együtt résztvevője a védelemnek a Tereszpoli kapunál. Bátor és határozott ember, aki a rohamok első soraiban harcol, lelkesíti társait, erősíti hitüket a győzelemben. Többször megsebesül, de szolgálatban marad. „Ez az én őrsöm, és én vagyok a parancsnoka. Én innen nem megyek sehová.” - emlékeznek szavaira a túlélők. Ott van az erődben családja is - anyja, felesége és három gyermeke, köztük lánya, a tizennégy éves Nyura. 1942 őszén a breszti terület Velikorita falujának közelében családját a hitleristák agyonlövik. Az erődben esik el. 1965 május 6-án megkapja a Szovjetunió Hőse címet, posztumusz.

Pjotr Mihajlovics Gavrilov - (Alekszandr Korsunov)

Polgárháborús múlt után, 1939-ben diplomázik a Frunze Katonai Akadémián. Őrnagyi rangban kinevezik a 44. lövészezred parancsnokává. Részt vesz a szovjet-finn háborúban. A háború után ezredével átkerül Nyugat Belorusziába, 1941 májusában Bresztbe.

A német támadást követően saját ezredének első zászlóaljából és a 333. és125. lövészezredből összeállt egységet vezet, akik élén a Kobrini erőd északi kapujánál harcol a sáncon. Ezt követően a Keleti erőd helyőrségét irányítja, ahol június 24-től összevonja a Kobrini erőd összes védőjét. Összesen körülbelül 400 embere van, két légvédelmi löveggel, néhány 45 mm-es ágyúval és négycsövű légvédelmi géppuskával. A június 30-i általános támadás után melyet a németek indítottak, és végül a Keleti erőd elfoglalását hozza, Gavrilov a a csoport maradványaival (12 fő, négy géppuska), a pincékben rejtőzködik el. Egyedül maradva, július 23-án, súlyos sebesüléssel esik fogságba.

A felszabadulás után rangját megtartva visszahelyezik a hadseregbe, de a pártba nem. 1945 őszén egy japán hadifogoly tábor parancsnoka Szibériában. A 1946-1947-ben szülőföldjén él, majd a hivatalos szovjet adatok szerint átköltözik Krasznodarba. De Krasznodarban valójában csak Sztálin halála (és saját felszabadulása) után telepszik le, ugyanis itt találja meg 1955-ben a háború első napján elvesztett családját. Szmirnov 1957-ban megjelent könyvét követően visszaveszik a pártba és megkapja a Lenin rendet és a Szovjetunió Hőse címet. 1979. január 26-án hal meg, Bresztben temetik el.

Jefim Mojszejevics Fomin - (Pavel Gyerevjanko)

Korán árvaságra jut, előbb fodrász-, majd cipészinas Vityebszkben. 1929-ben pártiskolát végez, pártbizottsági instruktor, majd katonai népbiztos a Vörös Hadseregben. 1938 augusztusától a 23. Harkovi Lenin lövészhadosztály komisszárja. 1939 szeptemberében részt vesz a Nyugat-Ukrajnai bevonulásban. 1940-ben a hadosztály bevonul Lettország területére és ő Daugavpilsben telepszik le. 1941 márciusban vezénylik Bresztbe a 6. orlovi lövészhadosztály 84. ezredéhez, mint a parancsnok politikai helyettese. (Ez a beosztás váltja fel a „komisszár” tisztséget.) A német támadás napján élére áll a Holmi kapunál szerveződő védelemnek. Június 24-én kinevezik az erőd védelmi törzse parancsnokának politikai helyettesévé. Június 30-án esik fogságba és lövik agyon a Holmi kapunál. 1957. január 3-án megkapja a Lenin rendet, posztumusz.

Ivan Nyikolajevics Zubacsov - (Szergej Cepov)

A polgárháború után tovább szolgál a Vörös Hadseregben. A 44. ezred századosaként vesz részt a szovjet-finn háborúban, zászlóaljparancsnoki beosztásban, majd az ezred gazdasági parancsnokának helyettese lesz. Az ezred 1941 májusától a breszti erődben állomásozik. A német támadáskor június 22-én, tekintettel arra, hogy az ezred parancsnokát, Pjotr Gavrilovot elvágták az egységétől, a Kobrini erődben, a védelem élére áll az ezred körzetében. A parancsnokok június 24-i ülésén kinevezik az erőd védelmére összevont csoportok parancsnokává (ténylegesen a Citadella védelmének vezetőjévé), politikai helyettesévé E.M. Fomin ezredkomisszárt nevezik ki, amiről az „1.sz. Parancs” rendelkezik. Ezen a tanácskozáson Zubacsov kategorikusan ellenzi a kitörés tervét, tekintve, hogy a Vörös Hadsereg rövidesen ellentámadásba megy át és visszatér, s a helyőrség feladata addig a pillanatig tartani az erődöt. Június 30-án sebesülten esik fogságba a törzs pincéjének romjai között. Tuberkulózisban hal meg a hammelburgi táborban, 1944. július 24-én.

Pjotr Szergejevics Klipa - (Alekszej Kopalin)

Növendék, a 333. lövészezred zenész szakaszának kürtöse. 1926-ban született Brjanszkban. 1939-től a Vörös Hadsereg tagja. Harcol a citadellában az ezred körzetében. A kitörési kísérletnél fogságba esik. 1945-ben az amerikai csapatok szabadítják fel. 1945 novemberében tartalékos állományba kerül és hazatér a szülővárosába. 1949-ben nem jelent egy a barátja által elkövetett bűncselekményt, ezért 25 (!) évet kap. Kolimán majd Magadanban raboskodik, néhány lábujja lefagy, amputálni kell. Az 50-es évek közepén a könyvéhez anyagot gyűjtő Szmirnov akad nyomára s levelezni kezd vele. Az egykori breszti katonatársaktól írásos tanuvallomásokat szerez Klipa hősiességéről, ezzel Vorosilovhoz fordul és nagynehezen eléri a büntetés elengedését. Klipa 1956-ban szabadul, visszatér Brjanszkba, ahol gyári munkás lesz, megnősül, gyerekei születnek. (Bár a 70-es években még meghurcolják egyszer, „bűnöző” múltja miatt.) A breszti erőd védelmében való részvételéért megkapja a Honvédő Háború érdemrend 1. fokozatát. 1983 decemberében hal meg.

A film a mással nehezen összetéveszthető orosz háborús filmek jellegzetes darabja. Erős érzelmi töltéssel, egyszerűségükkel ható emberi rezdülésekkel, a néha brutális képek ellenére finoman fényképezve. Az Oroszországban is egyre divatosabb hollywoodi alapok helyett az szovjet-orosz kommersz hagyományaira épít.

A megemlített művek:

Halhatatlan helyőrség - Бессмертный гарнизон (1956)

A breszti erőd - Брестская крепость (1957)

A breszti erőd

Брестская крепость, 2010

Rendezte - Alekszander Kott

Fényképezte - Vlagyimir Basta

Zene - Jurij Kraszavin

Szereplők:

Alekszej Kopasov

Andrej Merzilkin

Pavel Gyerevjanko

Alekszandr Korsunov

Szergej cepov

Mihail Pavlik

Veronika Nyikonova

Makszim Kosztromikin

Anna Cukanova-Kott

Linkek:

http://www.embedupload.com/?d=8QYSKRV1DG

http://www.embedupload.com/?d=8RLTGSLYCI

http://www.embedupload.com/?d=0AOXMKQ3GS

http://www.embedupload.com/?d=5RKKWGEMJ0

http://www.embedupload.com/?d=7GZDUUEXC4

http://www.embedupload.com/?d=3YQCFMFIEQ

http://www.embedupload.com/?d=3EYZG0IZAQ

http://www.embedupload.com/?d=74FGEBIXUI

http://www.embedupload.com/?d=4XKCCHEGM3

http://www.embedupload.com/?d=2FNURBCOBD

http://www.embedupload.com/?d=8FZJGSIVMC

http://www.embedupload.com/?d=0ZZ5YDEXG0

http://www.embedupload.com/?d=4TVJESIBYB

http://www.embedupload.com/?d=54Q1HBDYJR

http://www.embedupload.com/?d=3ASZQGBJGD

http://www.embedupload.com/?d=6JGYZMEVKJ