A bemutató impozáns volt, mondhatnánk akár teátrálisnak is.
A bejáratnál és beljebb a jegyszedőhelynél, vöröskatonák
álltak. Lábhoz tett puskájukra feltűzve a szurony, ezekre szúrták rá a vendégek
meghívóit azok ellenőrzését követően. Ezek a meghívók sem voltak hétköznapiak. A
„Megbízólevél a filmpremierre” szöveg és alatta a figyelmeztetések: „Mahorkára
ne gyújts! Ne köpj a padlóra! Ne szotyolázz!” mind a filmre és a korszakra
utaltak.
A nézőtér tele, a siker zajos.
Mindenki elégedett volt. Elégedett a rendező, Vitalij
Melnyikov, elégedettek a színészek, a stáb, még Kiszeljov a Lenfilm igazgatója
is, hiszen az 1967-es jubileumi év volt, az októberi forradalom 50. évfordulója
és minden kulturális eseményre fozott figyelem irányult.
Talán csak Alekszej Petrenko nem volt elégedett, akinek
jelenetét kivágatta a filmből a KB egyik illetékese és ez csak a nézőtéren
derült ki a művész és kollégái, a Lenszovjet színházának odacsődített művészei számára
Meg bizonyára elégedetlenek voltak azok a tudósok is, akik
még az áprilisi bemutató előtt igyekeztek megfúrni a filmet.
A „hetek levele” – ezen a néven híresült el – 1967. március
14-én látott napvilágot. Pontosabban a levelet Nyikolaj Nyikolajevics Gyikov
régész, a történettudományok kandidátusa az Észak-Keleti Együttes Tudományos
Kutatóintézet történeti munkacsoportjának vezetője maga írta, a másik hat tudós,
név szerint Nyefjodova, Muhacsov, Garuszov, Roscsupkin, Leontyev és Popova,
szintén a történettudományok kandidátusai, csak aláírásukkal biztosították
egyetértésükről. A levél három példányából egyet kapott a Filmforgalmazási
Főigazgatóság vezetője, egyet az SZKP Magadani Területi Bizottságának titkára,
egyet pedig a film rendezője.
«Kedves elvtársak! – kezdődik a levél.
A Magadanszkaja Pravdában, a Kamcsatszkaja Pravdában, a
Szovjetszkaja Csukotkában és végül a Pravdában folyó év február 24. óta folyamatosan
jelennek meg tudósítások a „Csukotka főnöke” című filmről, ismertetve annak
tartalmát.
Ezek a tudósítások megvitatásra kerültek a Szovjet Tudományos
Akadémia Észak-Keleti Együttes Tudományos Kutató Intézetének Szibériai Osztálya
történeti munkacsoportjának ülésén.
Szükségesnek tartjuk közölni Önökkel a következőket:
Az intézet történészeinek általános véleménye a film
tartalmáról:
1) A film durván torzítja a történelmi igazságot a
szovjethatalom Csukotkán való létrejöttével kapcsolatban. A szovjethatalmat
Csukotkán nem egy az életet nem ismerő, a forradalmi harcban semmiféle
tapasztalattal nem rendelkező kamasz hozta létre. A szovjethatalom első
képviselői a Csukotkán két évig dolgozó bolsevik A. M. Bicskov és G. G. Rudih a
kamcsatkai területi végrehajtó bizottság megbízottjai voltak. A. M. Bicskovról
mintázták a film főszereplőjét. A valóságban semmi köze a későbbi történet
alakjához.
A film alkotói jártak intézetünkben magadani tartózkodásunk
idején. Megismertettük őket a kamcsatkai területi végrehajtó bizottság
megbízottjainak Csukotkán végzett, történelmi dokumentumokon alapuló valós
munkájával. A forgatókönyvírók azonban jobbnak látták ha a film történetéül egy
saját, kitalált változatot választanak, amelyben nem látható a kommunista párt
vezető szerepe a szovjethatalomért vívott osztályharcban Csukotkán.
„Csukotka főnökének” cselekedetei gyakran egy kisfiú
gondatlanságát súrolják.
Különös figyelmet kell erre fordítanunk, mert a forgatókönyv
lényegében – ahogy az újsághírek közlik – „A. M. Bicskovnak a Szovjethatalom
egyik első csukotkai képviselőjének életrajzában leírt valós tényeken alapszik”
(lásd: Pravda, 55. szám, 1967. február 24.).
2) A film készítői úgy döntöttek, hogy bemutatják a
szovjethatalom létrehozását Csukotkán, ám beleszeretve a komikus helyzetekbe,
úgy látjuk, nem érték el céljukat. Az észak-keleti sajátos körülmények között
zajló forradalmi küzdelem minden sokrétű kérdése a filmben leegyszerűsödik és
gyakran durván torzítja a valóságot. „Csukotka főnökének” a filmben minden
nagyon könnyen sikerül. Egy élettapasztalattal nem rendelkező kisfiú tanítja az
itt felnőtt és a kemény északi természethez alkalmazkodott csukcsokat, akiket
rendkívül naivnak ábrázolnak.
Ellenségeinket – a
kolcsakistákat, az amerikai kapitalistákat – jóindulatú embereknek ábrázolják a
filmben, akik zokszó nélkül engedelmeskednek egy kamasz utasításainak. Az
amerikaiak kifizetik neki a területi végrehajtó bizottság által megállapított
szőrmeadó négyszeresét is (40%-ot a 10% helyett). Mellesleg, a kolcsakisták
tanácskozásán nem volt miért konzultálni a külföldiektől szedett adó
behajtásával kapcsolatban: a kolcsakisták ugyanis általánosan megszüntettek minden
külföldieket sújtó adót észak-keleten.
A valóságos történelmi figurák, A. M. Bicskov és G. G. Rudih,
1920 és 1922 között tevékenykedtek Csukotkán. A film alkotói valamiért úgy
tartották szükségesnek, hogy csak egyiküket küldik Csukotkára és csak 1922 néhány
hónapjára.
A „Csukotka főnöke” által a kereskedőktől összegyűjtött
állítólagos 1 millió dollár valójában csillagászati összeg. A levéltári
dokumentumok tanúsága szerint összesen 6000 dollár gyűlt össze, melyből 3000
dollárt Petropavlovszkba küldtek és mintegy 2500 dollárt, aranyban, Bicskov
Moszkvába vitt.
A film komikus helyzetei néha a képtelenségig erőltetettek.
A kakas, a tyúkól azon évek Csukotkájában, egy olyan ember képzeletének játéka,
aki egyáltalán nincs tisztában a helyi viszonyokkal.
Ily módon a film, amely fontos események történelmi
megjelenítésének igényével lép fel és a szovjethatalom 50. évfordulójának
ajánlják, nemhogy a valósághoz közel álló képet nem ad, de szélsőségesen
torzítja is azt. Ez csökkenti szerepét a szovjet emberek mai, Október
forradalmi hagyományain nyugvó nevelésében. Ráadásul, ha ezt a filmet egy
külföldi néző nézi meg, a naivitást a szovjethatalomért észak-keleten zajló
harc bemutatásában nem a mi előnyünkre fogja értelmezni.
Ezért javasoljuk:
1) Vonják vissza film ajánlását a Nagy Októberi Szocialista
Forradalom 50. évfordulójára.
2) Ne hangsúlyozzák, hogy a film Csukotkán a polgárháború
idején bekövetkezett tényleges eseményeken alapul, és valós személyekhez
kötődik. A „Csukotka főnöke” c. vígjáték nem több, mint egy egyszerű
szórakoztató film, amely nem érdemes arra, hogy a jubileumot köszöntők között
legyen.
Magadan régió dolgozói, számos publikáció alapján, tisztában
vannak a szovjethatalomért Csukotkán vívott valós történelmi harccal, így a
„Csukotka főnöke” megjelenése a régió filmvásznain csupán bosszúságot és
értetlenséget válthat ki.»
 |
| Vitalij Melnyikov |
Vitalij Melnyikov március 25-én válaszolt a levélre:
«Megkaptam a levél egy példányát, melyet Önök a
filmforgalmazásnak és az SZKP Magadani Területi Bizottságának küldtek. Őszintén
szólva, ez az első ilyen eset az én és valószínűleg általában a filmesek
gyakorlatában. Önök képesek voltak arra, hogy megítéljenek, sőt elítéljenek egy
olyan filmet, amelyet még nem is láttak...
A film eseményeit áthelyezhetnénk bármely földrajzi
szélességre, mert benne nem ezek a történelmi események a fontosak, hanem a hős
karaktere, önzetlensége, tiszta hite a kommunista ideálokban. A hős mintájául
nem csak Bicskov, hanem Lazo, Gajdar és más sokezer, a forradalom ismeretlenül
maradó fiatal katonája is szolgált. Bicskov története csak ürügye, nem pedig
„alapja” filmelbeszélésünknek.
És most konkrétan:
a) „Az észak-keleti körülmények között zajló forradalmi
küzdelem minden sokrétű kérdése” a filmben egyáltalán nem jelenik meg.
b) „Csukotka főnöke” nem tanítja a csukcsokat. Éppen
ellenkezőleg.
c) Semmiféle kolcsakista nincs a filmben. Van Hramov ̶ egykori cári tisztviselő, opportunista, minden
hatalmat túlélő és mindent kiszolgáló.
d) Idézem a film bevezető feliratát: „1922-ben írt erről az
"Izvesztyijában" a csukotkai megbízott, Alekszej Bicskov, majd
1962-ben Irina Volk újságíró.” Ez a felirat egyáltalán nem azt jelenti, hogy a
filmben lejátszódó események csak 1922-re vonatkoznak, és maga Bicskov a hős.
Ráadásul a felirat egy vicces szerzői figyelmeztetéssel végződik: „Ránk pusztán
néhány homályos részlet megvilágítása maradt.” Ismerjék el, hogy ilyen
helyzetben nevetséges összehasonlítani a valós és a fiktív eseményeket, vagy
kideríteni, hogy melyik évben telepedtek meg a csirkék Csukotkán. Egyébként
minderről saját maguk is meggyőződhetnének, megnézve a filmet.
És most ideje továbblépnünk az ügy etikai oldalára.
Tisztelt tudományok kandidátusai és tudományos munkatársak!
Nem hiszem, hogy önök döntöttek volna valaki tudományos munkájának megvitatásáról
úgy, hogy ennek a munkának az eredményét csak egy újságban közzétett cikk által
ismerik. Ez nem lehetséges, igaz? Akkor hát miért olyan könnyelműen hatolnak be
egy nem kevésbé összetett és önök által kevésbé ismert területre? Tegyük fel,
hogy a mozit és minden ilyesmit önök nem veszik komolyan. Lehet. De hát végül
is önök levelet írnak az állami intézményeknek, amely lényegében semmi máson
nem alapul mint a saját véleményükön. Ez viszont már komoly.
Figyelemre méltó az önök érveinek hangja és jellege. A
„Csukotka főnökének cselekedetei gyakran egy kisfiú gondatlanságát súrolják…”
megállapítás az önök levelében ügyesen kapcsolódik a „Kommunista Párt vezető
szerepének hiánya” szavakkal. Ne használjanak nagy szavakat és fogalmakat
hiába, kedves elvtársak! A távoli nehéz időkben, amikor mindent újra kellett
kezdeni, addig senki által sem látott szerkezeteket megépíteni, mikor munkásból
lett miniszter és a 16 éves Gajdar ezredet vezényelt, azokban a nagy időkben
gyakran fordultak elő olyan cselekedetek melyek „egy kisfiú gondatlanságát
súrolják”. A történészeknek illik ezt tudniuk.
Továbbá. Mit értenek a „szórakoztató film” szavak alatt?
Érdekfeszítő, vagy mi? Vagy egyszerűen komédia? Akkor meg kell hogy mondjam
önöknek, a komédiák nem csak szórakoztatóak. És miért nem lehet vígjáték egy
jubileumi film? Furcsa. Stúdiónkban éppen befejezték az "Esküvő
Malinovkában" című filmoperettet. Ajánlva a szovjet hatalom 50.
évfordulójának. Fújjanak riadót amíg nem késő.
Önöket nyugtalanítja a külföldi néző. Nem kell, ne
aggódjanak. Az ellenségek ellenségesen fogadják a filmet, a barátok – ahogy
kell. Ezt teljes meggyőződéssel mondom, mert velem nézték meg a filmet a
lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának képviselői. A „de mit
szólnak hozzá külföldön?” – rossz érv. Ennek segítségével be lehet tiltani
bármilyen komédiát, szatirikus írást, bármilyen kritikus cikket és még sok minden
mást.
És legvégül. Levelüket egy rituális, mára az emelvények
sajátjává vált kinyilatkoztatással zárják: „Az emberek nem értik meg. A
munkások bosszankodni és értetlenkedni fognak.” Önök szerények és csak Magadan
régió munkásainak nevében beszélnek. Kár. Legyenek bátrabbak, beszéljenek az
egész szovjet nép nevében!
Szomorú mindez, kedves barátaim. Nem a filmet védem. Az vagy
tetszik vagy nem. Lehet róla vitatkozni írásban és szóban. Ez természetes. De
az önök levelének köze nincs az ilyen vitához.
Sajnálom.
 |
| Plakátok az utcán |
A levélre természetesen a filmes felsővezetőknek is
reagálniuk kellett. Nevükben Igor Csukin a forgatókönyv-szerkesztőbizottság
egyik tagja válaszolt. Roppant udvarias és diplomatikus levelében közli, hogy a
Szovjetunió Minisztertanácsa Filmművészeti Bizottsága megismerkedett a
kutatóintézet számos alkalmazottja által aláírt levéllel, és készséggel
elismeri, hogy a filmre tett megjegyzések igen komolyak, bár az alkotók
feladata egy a forradalmi romantika talaján álló film készítése volt.
Csukotka
ideiglenes főnökének alakjában olyan fiatalembert kellett láttatniuk, aki
„önzetlenül elkötelezett a szovjethatalom ügye iránt és nem gyerekes
felelőtlenség irányítja cselekedeteit, hanem a vágy, hogy érvényt szerezzen a
becsületesség és igazságosság elvének.”
Aztán közli, hogy nem bocsátkoznak vitába a levél szerzőivel
akiknek levele minden bizonnyal sok jogos kritikát tartalmaz. Ők (mármint a
forgatókönyv-szerkesztőbizottság) azt javasolják, hogy a Lenfilm filmstúdióban
vitassák meg a levélben felvetett problémákat és tájékoztassák a levél tudós szerzőit
a filmmel kapcsolatban hozott intézkedéseikről.
„Köszönjük Önöknek a figyelmet amit filmművészetünk iránt tanusítanak…”
és a többi, és a többi – fejezi be levelét Csukin.
Ez a vita le is zajlott a Lenfilmnél, csak hát nem a tudósok
várta eredménnyel. Bizonyos, addig szentként kezelt fogalmakhoz, szokásokhoz,
állandósult formákhoz már a hatvanas évek szovjet embere is egyre növekvő
iróniával viszonyult. Megjelentek korábban elképzelhetetlen anekdoták
„Vaszil’Vanics” Csapajevről, csasztuskákat kezdtek énekelni Berijáról, aki
kicsöppent a „bizalomból”. Az emberek lassacskán kezdték elengedni magukat.
Új szelek fújdogáltak a szovjet moziban is. A történelmi
filmekben szereplő plakát-hősök ideje fokozatosan lejárt, a főhősök hétköznapi
emberek , minden hibájukkal, esendőségükkel együtt. Ezt a 60-as évek közepére már
gyakorlatilag minden filmes vezető elfogadta és jóváhagyta. (Persze ez a váltás
nem vezetett ellenkező eredményhez, a plakáthősöket nem cserélték antihősökre.
Csak az ábrázolás lágyítása történt, a középpontban ugyanúgy a forradalom iránt
szenvedélyesen elkötelezett alaknak kellett állnia.)
Szóval, a Lenfilmben egyöntetűen kiálltak a film mellett,
így az zöld utat kapva az április 17-i díszbemutatót követően április 21-től
moziforgalmazásba került.
 |
| Bicskov és Rudih |
Abban azért a történészeknek volt némi igaza, hogy a film
meglehetősen elkanyarodott az alapjául szolgáló eseményektől. Melyek is voltak
ezek:
A távoli Csukcs félszigeten 1919-ig nem nagyon zavarta semmi
a lassan csordogáló időt. Az év augusztusában azonban kolcsakisták érkeztek a
Tomszk gőzhajó fedélzetén Anadirba és átvették a közigazgatás irányítását.
Ugyanezen a hajón megérkezett az ÖK(b)P Vlagyivosztoki Bizottságának két
képviselője Auguszt Berzin és Mihail Mandrikov is.
Ők decemberre létrehozták az Anadiri forradalmi bizottságot,
mely megdöntötte a kolcsakista hatalmat. Aztán beindult a vetésforgó. Negyven
nap múlva a kolcsakisták visszaszerezték a hatalmat és az Anadir partján
lelőtték a forradalmi bizottság tagjait és tizennyolc kisboltost. Berzin
özvegyének és néhány bizottsági tagnak sikerült Amerikába menekülnie. Aztán a
következő hajózási idényben, követve őket, ugyanoda menekültek a kolcsakisták
is, mert Kamcsatkáról megérkeztek a szovjet állam teljhatalmú képviselői A.
Bicskov és G. Rudih. Később a japánok elfoglalták Petropavlovszkot, az Ohotszki
tenger partvidékén és a Kolima völgyében pedig kitört Bocskarjov kozákkapitány
és Poljakov tábornok felkelése. Ezúttal Bicskov és Rudih volt kénytelen,
elvágva sajátjaiktól, menekülni. New Yorkon keresztül vergődtek haza
Oroszországba. Bicskov az alsóruhája alatt egy bőrövben hozott 1250 dollárt
aranyban és 1400 dollárt ezüstben – az amerikai kereskedőkre és vadászokra
kivetett illetéket. Ezt 1922. október 9-én, miután Moszkvába értek, átadta a
Pénzügyi Népbiztosságnak.
Nagyjából ez történt a 20-as évek elején Csukotkán.
Melnyikov, aki addig csupán dokumentum illetve rövidfilmeket rendezett,
a stúdióban összefutott az akkor filmművészeti főiskolás Viktor Rabinoviccsal. Rabinovics
mutatta meg neki Irina Volk Alekszej Bicskovról szóló cikkét.
Benyújtották a film tervezetét a Lenfilmhez, ahol a
művészeti tanácsban lezajló hosszú vitákat követően (mindenki igyekezett saját
kapcsolatait helyzetbe hozni) elfogadták azt.
A forgatókönyv megírását Viktor Rabinovicsra (jellemzően
Viktor Viktorov néven) és Vlagyimir Valuckijra (őt 1961-ben kirúgták a
filmfőiskoláról mert néhány barátjával politikai paródiákat készített,
melyekben Lenin, Vorosilov, Brezsnyev is szerepelt), a film rendezését pedig Vitalij
Melnyikovra bízták.
 |
| Eduard Rozovszkij |
Eduard Rozovszkij lett az operatőr. Vele Melnyikov még a
Lennaukfilmnél készített kisfilmeket, így jól ismerték egymást. De nem csak
ezért esett rá a választás. Sokak számára, akik nem kedvelték a hideget, már a
film címe is ijesztő volt, riasztotta őket a magas északon végzett külső munka.
Rozovszkijt mindez nem érdekelte. Szenvedélyes horgász lévén bárhová elment
ahol vizet és kifogni való halakat találhatott.
Markszen Gauhman-Szverdlov díszlettervezővel hármasban
indultak a kézenfekvő csukotkai helyszíneket feltérképezni.
«Csukotkára abban az időben Novoszibirszken, Jakutszkon,
Magadanon, Markovon és Anadiron át kellett repülni. – emlékezik a rendező
„Élet. Mozi” című 2011-es könyvében. – Minden átrakodó ponton rossz időjárás,
átszállások és egyéb kellemetlenségek várták az utast. Már szeptember közepe
volt mire elértünk a Gondviselés-öbölbe. A Bering-szorosban romantikusan úsztak
a jégtáblák, és fújtattak a bálnák. Olyan volt, mintha az Északi-sarkon lenne.
A kifutópálya itt közvetlenül a tengeren nyugszik. Egy régi repülőgép hámló
törzsére volt felírva: „Gondviselés Airport”. Talán még Cskalov, Bajdukov és
Beljakov is ezen a repülőgépen repültek. Az egykori utasszállító farkában
üdítőitalokat árusító büfét alakítottak ki. A legüdítőbb és leggyengébb italnak
itt a pezsgő számított. A gyerekek és az öregek, akik saját járatukra vártak,
ezzel öblítették le a tablettáikat és az úti elemózsiát. És ez Csukotkán
alkoholtilalomnak számított. (…)
 |
Markszen Gauhman-Szverdlov
|
Egy nap kinyílt a szobánk ajtaja, és a nyílásban megjelent
egy doboz konyak. A doboz mögül csak egy zöld velúrkalap kandikált ki. A kalap
tulajdonosa csörömpölve tette az asztalra a dobozt.
– Ismerkedjünk meg – mondta a vendég – Leonyid Iljics
Cseremiszov vagyok, a Szent Lőrinc végrehajtó bizottságának elnöke.
Látva szemünkben a meglepetést, Leonyid Iljics elmagyarázta,
hogy ő a felelőse a Szent Lőrinc-öbölben található területnek. Bizonyos tengeri
kartográfiai szabályok alapján nincs joguk a hely átnevezésére.
– Nem elég, hogy a körzet, de nálunk még a pártbizottság is
Szent Lőrinc – panaszkodott Cseremiszov az első palackot felbontva.
Ledobta a velúr kalapot, a tömött vállú ratiné-kabátot és
ott állt előttünk sztálini katonazubbonyban, csizmanadrágban és fehér
nemezcsizmában. Itt a főnökök ruhája vagy húsz évvel volt elmaradva a divattól.
Elmondtuk Leonyid Iljicsnek a forgatókönyv rövid összefoglalóját, körülírva a
lehetőség szerint szóba jöhető helyszíneket. Elfogadta, de kételkedett vajon
Csukotkán tudnánk-e forgatni. Nem azért mert van sarki éjszaka, hanem azért,
mert sokat isznak. Így aztán az örmény konyak fogyasztása során mindenféle
esetet elmondott nekünk, és felsorolta a fokozatokat amelyeken keresztül a
lakosság, az ő körzetében, eljut a teljes lerészegedésig.
A közelmúltban például egy élenjáró vadászt megölt a
tulajdon fia. Ő és az apja megünnepelték a díszoklevelet, amelyet maga
Cseremiszov adott át az apának. Apa és fia már az első tószt után vitatkozni
kezdett: vajon az oklevél megvédené-e az apát a gonosz lelkektől, vagy sem. Az
apa állította, hogy megvédi még akár a golyótól is. A modernebb felfogású fiú
nem hitte. Tovább ittak.
– Igaz, szórtak a pohárba szárított légyölő galócát –
pontosított Cseremiszov. A harmadik tósztot követően az apa és fia úgy döntött,
hogy a gyakorlatban is kipróbálják az oklevél golyóálló erejét. Az apa a fényre
állt, a fia célzott és pontosan főbe lőtte az apát.
– Én mondtam neki, de nem hitte! – magyarázta később a fiú.»
Maga a helyszínkeresés is kalandos volt ezen a vidéken, ahol
az alkoholon kívül egyebek is nehezítették a dolgokat.
A rossz időjárás miatt késlekedő helikopter helyett hajóval
indultak útnak. Hol a változó jégviszonyok miatt rekedtek egy hétre valami
szorosban, hol a ködben tévedtek el, sőt egyszer kis híján Alaszkában kötöttek
ki, ami nem csak azt bizonyította be, hogy a forgatókönyv igenis életszerű,
hanem azt is, hogy Csukotkán nemigen lehet forgatni.
Búcsúzóul még megtudták, hogy a helyi intelligencia tiszta
szeszt iszik és a sarkvidéken egzotikumnak számító kefirrel öblíti le, a bekefirezett
Cseremiszov pedig elmesélte, hogy őt, az egykori magadani főügyészt az intrikák
és a hülye liberális druszája Leonyid Iljics Brezsnyev juttatta jelenlegi
méltatlan helyzetébe.
A forgatás helyszínét áttették a Kola félszigetre.
Miközben a Kirovszk melletti Roszvumcsor fennsíkon a
Csukotkából érkezett hajtók már gyakoroltak a kutyákkal, a Lenfilm ácsai pedig építették
a díszleteket, Leningrádban folyt a színészválogatás.
A próbafelvételeket mindig a Lenfilmnél állományban lévő
színészekkel kellett kezdeni. Róluk az évek során kialakult egy állandó
megítélés, ki mire képes, ki kit játszhat, vagyis ki milyen szerepkörben jöhet
szóba.
A legrosszabb proletár típusú komisszárok, a legdühödtebb
fehérgárdista kinézetű színészek igyekeztek szerephez jutni. Adták a tippeket a
rendezőnek, elkezdődtek a sértődések, pletykák indultak, hogy ez a dokufilm-rendező
fordítva ül a lovon.
De ötletei neki is voltak.
A főszerepre Szemjon Morozov volt a jelölt, akinek játéka
nagyon megtetszett neki Rolan Bikov „Hét dada” című filmjében.
 |
| Alekszej Gribov |
Hramov szerepére Alekszej Nyikolajevics Gribovot szemelte
ki, de kezdetben nem merte felkérni. Úgy gondolta, a Moszkvai Művész Színház
népszerű tagja úgysem vállalná el a szerepet, meg aztán a nagy reputációval
rendelkező művész már benne van a korban (akkor volt 64 éves), nem neki való a
filmezés a hideg északon.
A rendező félelmeivel ellentétben Gribov lelkesen vállalta a
szerepet, Morozovval azonban probléma akadt, az ő nyers vagánysága valahogy nem
jött össze a főhős időnként emelkedettebb mondataival. A szerzők „csukotka
főnökét” kissé „intellektuálisabbnak” szánták.
Telt az idő, a próbák húzódtak, vagy inkább Melnyikov húzta
őket várva, hogy asszisztensei kapcsolatba lépjenek az újabb jelölttel, Mihail
Kononovval. A próbafelvételek elkészültek vele, ez viszont zavart okozott a
művészeti tanácsban. Szerintük a hős komisszár görcsösen kapálódzott, a
patetikus pillanatokban nyüszögő kutyakölyökként viselkedett. „Ez a komisszár
paródiája! Egy Bolondoska-Ivanuska!” – szörnyűlködtek. Megerősítést nyertek a
pletykák, hogy ez a dokufilmes fordítva ül a lovon.
 |
| Mihail Kononov |
De hát közben az előkészületekre már elfolyt egy csomó pénz,
közeledett a tél, a forgatás kezdete.
„A vezetőség már kész volt forgatni bárkivel – írja
Melnyikov – csak a film a lehető leghamarabb kerüljön gyártásra. Kiszeljov
hívatott és panaszosan kérte, hogy tegyek valamit. Azt mondtam, én nem látok
semmilyen katasztrófát, de az általános nyugalom érdekében megismétlem Kononov
próbafelvételeit. Még azon a napon egész egyszerűen kiválasztottam és fölvettem
egy jelenetet ahol a hősnek, szerepe szerint, komolyabbnak és
visszafogottabbnak kell lennie. Ez az! Így már egész más! – örültek a
szerkesztők. Attól kezdve én, ha be kellett mutatnom egy próbafelvételt a
feletteseimnek, azt mindig mint valami reklámot vettem fel, megfelelő zenét vágtam
alá, ám a valódi terveimet gondosan eltitkoltam. Minden főnök elsősorban néző, tehát
úgy is kell velük bánni.”
A Roszvumcsor fennsík, mint már említettem, a hegyekben
volt, nem messze Kirovszk bányászvárostól. Azért esett a választás erre a helyre,
mert a magashegyi fennsíkon tovább tartott a hó és az állandóan fújó szél miatt
még inkább sarkvidéki táj illúzióját keltette. Amit vesztettek a forgatás nehéz
körülményein, megnyerték hitelességben.
És a körülmények igazán nehezek voltak. Még sötétben kellett
kivonulni a helyszínre és a napfelkeltével megkezdeni a forgatást, a nap
ugyanis vészesen rövid volt. Az is előfordult, hogy az éjszakai hóvihar
szétszórta és hóval lepte be a díszleteket így napközben forgatás helyett
hóeltakarítás zajlott. És tekintet nélkül mindenki lapátolt. A műszaki
személyzet és a művészek is. Gribov kivételével.
 |
| Kép a forgatásról |
Gribovnak heti két alkalommal előadása volt Moszkvában. Az
oda-vissza utazások nemcsak az idősödő színészt terhelték meg, de komoly
szervezést is igényeltek. A színházi előadás után Gribov felült a „Vörös nyílra”
és reggelre megérkezett Leningrádba. A pályaudvaron egy autó várta amely rögtön
a Rzsevka repülőtérre, közvetlenül a repülőgéphez vitte. A repülőgép már a
kifutópályán állt, és húsz perccel később indult mint kellett volna, csak így
tudta Gribov elérni a „nyílról”. Ezután négy vagy öt óra zötykölődés
következett egy IL-14-esen, és Gribov megérkezett Kirovszkba. Egy óra a
"reanimációra", ahogy Alekszej Nyikolajevics nevezte, és azonnal
indult a forgatócsoporthoz, a Roszvumcsorra. Két nappal később fordított
sorrendben minden megismétlődött.
A tavaszi és nyári felvételekhez, mivel akkor a fennsíkot
még mindig hó borította, új helyszínre volt szükség. Furcsa módon a Krímben
találtak hasonló tájat, Szudak közelében.
A Krímet Rozovszkij agitálására választották, aki előző
filmje a „Kétéltű ember” forgatása miatt jól ismerte a terepet, és hát itt úja
lehetősége nyílt szenvedélyére, a horgászatra. Három ember egy csónakban
(Melnyikov, Rozovszkij és Gauhman-Szverdlov) járta napokig a szudaki
partvidéket, mászták a sziklákat, míg végre ráakadtak az ideális helyre. Kopár,
sziklás teljesen kihalt tengerpart. Csak az volt a baj, mint kiderült, hogy a
közelben egy titkos rakétatámaszpont volt és a megjelenő határőrök rögtön
bevitték a három gyanúsan nézelődő idegent. Ők mentegetőztek, magyarázkodtak, jó
időbe telt, mire tisztázták magukat. Ez a tisztázás végül olyan jól sikerült,
hogy a meglehetősen unatkozó rakétások beleegyeztek, segítenek a stábnak, forgathatnak
a közelükben. Egy feltételük volt, az egész maradjon titokban, gyorsan és
csendesen végezzék a munkát.
 |
| Kononov és Melnyikov a forgatáson |
Melnyikovék mindent megígértek.
Aztán gyorsan, csendesen és nagy titokban megérkeztek a
teherautók az építőanyagokkal és a felszereléssel, dübörögni kezdtek a
dízelgenerátorok, az asztalosok felépítették a szálláshelyet, a csukotkai
jarangákat, következő éjszaka pedig meghoztak két tucat vonyító bozontos
szánhúzó kutyát. A kutyáknak melegük volt a Krímben ezért éjjel nappal
vonyítottak. És hogy a titok még teljesebb legyen, a helyi rádióban a következő
felhívást olvasták be:
– Ázsiai külsővel rendelkező nyaraló polgárok! A Lenfilm
Stúdió meghívja önöket a "Csukotka főnöke" c. film felvételeire.
Gyülekező a tizenhetes kilométernél, a rakétatámaszpontnál.
A botrány csak azért maradt el, mert Gribov művészeti
találkozót szervezett az összes helyi vezető számára.
A hőségben nemcsak a kutyák, az emberek is szenvedtek. Hogy
enyhítsenek ezen, a közelképeket úgy vették fel, hogy a színész prémes anorákot
és sapkát viselt, de úszónadrágban és papuccsal a lábán.
Az addig forgatást nemigen látó határőrökre mély benyomást
tettek ezek a napok. Minden lehetséges módon igyekeztek segíteni,
megtapasztalva mibe kerül a filmes látvány minden métere és másodperce.
 |
| Gennagyij Danzanov, Alekszej Gribov és Mihail Kononov |
A filmben viszonylag sok csukcs nyelven elhangzó mondat
szerepel, így az utószinkron munkálataiban a csukotkai szereplők is részt
vettek. Melnyikovnak feltűnt, hogy bizonyos mondatok, kifejezések „szájra
illesztését” követően a fiatalok hangos nevetésben törnek ki. A rendező
kérdésére ezt azzal indokolták, hogy nagyon örülnek amiért a munka ilyen jól
halad. Melnyikov élt a gyanúperrel és a már hangosított jeleneteket megnézette
egy a csukcs nyelvet jól ismerő, kedves aspiráns lánnyal. Ő néhány olyan
kifejezést, ami a csukcsokat különösen szórakoztatta, nem volt hajlandó
lefordítani. Kiderült, hogy azokban a jelenetekben, ahol a csukcsok Hramovval
kerülnek konfliktusba, a fiúk obszcén szavakat és kifejezéseket használtak.
– Mindig így mondjuk, mikor dühösek vagyunk – magyarázkodtak
a rendező felháborodása láttán. (Arról, hogy a trágár csukcs kifejezések benne
maradtak-e a filmben, már nem írt a rendező.)
Az első durva vágás és hangosítás után megnézte a filmet
Joszif Hejfic a Lenfilm művészeti igazgatója is.
„Egy kis vetítőben ültünk ketten. Hejfic elöl ült és nem
láttam a reakcióit. Emlékezve a próbafelvételek és a forgatókönyv körüli
huzavonákra, meglehetősen aggódtam. A vetítés alatt semmiféle megjegyzés nem
hangzott el. A vászon elsötétedett, felgyulladt a lámpa. Hejfic még mindig a vászon
előtt ült és hallgatott.
– Azért sikerült valami? – kérdeztem.
– Annál több – mondta Hejfic, megrázta a kezemet és kiment a
teremből.”
2017. április 24-én a film bemutatásának 50. évfordulójára
kiállítás nyílt a Lenfilm filmcentrumban a kapcsolódó dokumentumokból és a
megmaradt relikviákból. A kiállítás megnyitóján Melnyikov is részt vett.
Az alkotók többségének már nem volt erre módja.
Rendezte
Vitalij Melnyikov
Forgatókönyv
Vlagyimir Valuckij és Viktor Rabinovics
Fényképezte
Eduard Rozovszkij
Zene
Nagyezsda Szimonjan
Díszlet
Markszen Gauhman-Szverdlov
Szereplők
Mihail Kononov, Alekszej Gribov, Gennagyij
Danzanov, Nyikolaj Volkov (idősb.), Joszif Konopackij, Anatolij
Abramov, Tito Romalio, Vjacseszlav Romanov
Lenfilm, ff., 86p.
Bemutató
1967. április 17.
(moziforgalmazás: 1967. április 21.)
Link:
jelszó:kinok55
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése